Mit jelentenek, milyen szakrális értelmet hordoznak a keresztre feszítés egyes elemei?
Jézus szenvedéstörténete olyan mély misztériumokat rejt, amelyeket teljesen talán soha senki nem fog tudni feltárni. Rengeteg részlete előtt állunk értetlenül, és legfeljebb érezzük, hogy itt sokkal több van, mint amit fel tudnunk fogni.
Jézus ítéletének végrehajtása gyakorlatilag akkor kezdődik, amikor Pilátus megostoroztatja Őt a város rendjének megbontásáért. Ettől a pillanattól kezdve addig, amíg meghal a kereszten, egy sor olyan bántalmazás éri, amelyek mindegyike szakrális tartalommal bír, és egyetlen olyan sem, amelynek ne lenne ilyen jelentése. Most ezeket az elemeket veszem sorra:
„Jobb nektek, hogy egyetlen ember haljon meg a népért, semhogy az egész nép elvesszen.” (Jn 11,50)
Már a főemberek tanácskozásakor előkerül a helyettesítő áldozat motívuma, amely egy tiszta és hibátlan feláldozását jelenti a tisztátalan többség érdekében.
„Ő pedig maga vitte a keresztet, és kiért az úgynevezett Koponya-helyhez, amelyet héberül Golgotának neveznek.” (Jn 19,17)
A cruciatus, keresztre feszítés legarchaikusabb formájában nem csupán áldozat, hanem önkéntes áldozat lehetett. Ennek egyik jele, hogy az áldozat maga vitte a keresztet – pontosabban a kereszt vízszintes gerendáját – a kivégzés helyére.
Jézus keresztre feszítésének további elemei is megtalálhatók ősi – nem csupán római – ún. bajelhárító rítusokban:
- Szögezés: nem az a kérdés, hogy hová verték a szögeket, hiszen egy – akár napokon keresztül – vonagló emberi test biztonságos rögzítésére egyik megoldás sem alkalmas. A test rögzítésére kötelek szolgáltak, a szögek szerepe szakrális jelentőségű. A szögezés egy Rómában is használatos ősi bajelhárító rítus volt, amelynek célja, hogy fixálja, helyhez kösse a rontást hozó gonosz erőt, így téve cselekvésképtelenné azt.
- Átoktábla: a fixálással történő bénítás legismertebb módja. A táblára felírt átokszöveget szöggel rögzítették, vagy egy szög körvonalait karcolták bele, hogy az ellenséges erőt így bénítsák meg.
- Átokfa: Eredetileg élő, de gyümölcstelen vagy mérgező termést hozó fa volt. Jézus korára már – praktikus okokból – ácsolt gerendákat használtak. A függőleges gerenda a kivégzés helyén volt rögzítve, az áldozat a vízszintes gerendát vitte magával, amit a helyszínen rögzítettek.
- Töviskorona: szintén rontáselhárító eszköz. A papok az áldozatbemutatások alkalmával koszorút viseltek, és áldozati állataik fejére is koszorút tettek.
- Leköpés: ismert bajelhárító eszköz. Rontás, szavakkal kimondott átok hatástalanítására használták.
- Korbácsolás: római termékenységi szertartások során a nőket virágzó ágakkal csapkodták, hogy a termékenységet gátló gonosz erőket kiűzzék belőlük. A cruciatus egyes ősi változatainál az átokfához kötözött személyt is megkorbácsolták.
Mi értelme mindennek, amikor Jézus ítéletének végrehajtói ezeket az ősi jelentéseket valószínűleg már nem is ismerték? Azt gondolom, hogy ezeknek a dolgoknak a jelentősége nem a tudatosság szintjén van. A Jézus ellen folytatott harc egy sokkal mélyebb, szellemi síkon zajlik. Ha belegondolunk ezeknek az ősi vallási praktikáknak az értelmébe, céljába, akkor mindez azonnal más értelmet nyer. A keresztre feszítés célja nem csupán megölni, hanem eltörölni, elszigetelni, mindörökre cselekvésképtelenné, meg nem történtté tenni Jézust.
Egy szakrális személyt nem lehet csak úgy megölni, nem elég fizikailag megsemmisíteni, oda több kell: meg nem történtté kell tenni. A jelenből, a jövőből, a múltból véglegesen testileg és szellemileg is ki kell törölni – erre szolgálnak a cruciatus kellékei. A cruciatus egy nagyon összetett büntetés, gyakorlatilag minden olyan eszköz felsorakoztatása, amit csak az ember bevethet egy nála hatalmasabb szellemi valóság elpusztítására. Mondhatjuk, hogy Jézussal mindez véletlenül történt? Én nem így gondolom.
Végül ne feledjük el azt se, hogy ott van a keresztnél az a valaki is, aki mindezeket az indulatokat szítja és felszínre hozza. A kezdettől fogva embergyilkos, a hazugságok atyja, aki ellen az igazi harc folyik. Aki minden mesterkedése ellenére épp ekkor veszít, mert Jézus nem száll le a keresztről:
„Tizenkét órától egészen három óráig sötétség lett az egész földön. A nap elhomályosodott, a templom kárpitja pedig középen kettéhasadt. Ekkor Jézus hangosan felkiáltott: Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet! És ezt mondva meghalt.” (Lk 23,44-46)