Naplementében imádkozó nő

A szeretet és igazságosság parancsolatai

Jorsits Attila,

Isten valóban önkényesen határozta meg a parancsolatokat? Léteznek-e személyre szabott isteni szabályok és törvények? Felülírhatja-e a korszellem vagy az egyéni élethelyzet az isteni törvényeket?

Néhány éve, még aktív lelkigondozóként rendszeresen szembesültem azzal a jelenséggel, amely bár minden korban része volt az emberi gondolkodásnak, napjainkban minden eddiginél erőteljesebben hódít. Ez a jelenség az általános isteni parancsolatok (a kereszténység számára adott erkölcsi parancsolatokról beszélünk, nem pl. a kultusz törvényeiről!) alól való kibúvási kísérletek legalizálása az egyéni helyzetre való hivatkozással. Vagyis az isteni törvények egyfajta “személyre szabása” attól függően, hogy milyen az egyes parancsolatokkal hadilábon álló személy élethelyzete. Ez a gondolkodás a “többség” számára kötelezőnek tartja a parancsolatokat, de az egyént “nyomós indokok” alapján, egyéni élethelyzetekre, korszellemre vagy a szeretetre való hivatkozással mégis megpróbálja felmenteni a betartás egyes esetei alól. Isten igazságos, tehát látja, hogy számodra ez teljesíthetetlen, és hogyan ítélne el, amikor oly határtalanul szeret – szólnak az indoklások, ám abba bele sem gondolunk, hogy Isten éppen igazságossága és szeretete miatt nem kivételez senkivel.

Isten törvényeiről és parancsolatairól hajlamosak vagyunk úgy gondolkodni, hogy azokat Ő egyfajta önkényességgel határozta meg. Vagyis mint legfelsőbb lény, megszabja a neki tetsző és nem tetsző dolgok alapján, hogy mit csinálhat az ember és mit nem – persze az ehhez való jogát nem vitatjuk el, hiszen Ő valóban a mindenség Ura. Már Pál apostol is megírta, hogy valójában az isteni törvény – tehát Isten szava – határozta meg, hogy mi a bűn:

“Mit mondjunk tehát? A törvény bűn? Szó sincs róla! Viszont a bűnt nem ismerném, ha nem ismertem volna meg a törvény által, és a kívánságot sem ismerném, ha a törvény nem mondaná: Ne kívánd!” (Róm 7,7)

Pál szerint tehát ha Isten nem adott volna törvényt, akkor nem lenne bűn sem. Ez igaz, ám mégsem gondolkodhatunk úgy, hogy Isten parancsolatai csupán az Ő önkényes, jóról és rosszról alkotott felfogásának termékei. A parancsolatok, a törvények, a jó és a rossz, a bűnök meghatározásának okait valójában Isten alapvető tulajdonságaiban találjuk. Témánk szempontjából fontos két alapvető tulajdonság: Isten igazságossága és szeretete. Nézzük, hogy mi köze ezeknek a törvények, a parancsolatok és a bűn meghatározásához.

Bármennyire is szeretnénk, Isten nem támogatja az individualizmust. Az embert viszonylénynek, kapcsolatokban élőnek teremtette olyannyira, hogy parancsolatainak túlnyomó többsége is az egyik ember másik emberhez való viszonyulására vonatkozik. Az egyes személyt tehát mindig a nagy egész részeként is látja, ezért soha nem csupán emberben, hanem vele együtt emberiségben gondolkodik. Ez a felfogás szeretetének természetéből következik, vagyis abból, hogy mindenkit valóban egyformán szeret. Igazságossága sérülne, ha a mindenki számára adott parancsolatok nem mindenkit egyformán köteleznének és védenének. Ezért amit az egyik embernek tilt, azt a másiknak is tiltja, amit az egyik embernek megenged, azt a másiknak is megengedi. A mindenkit egyformán szerető és egyformán kezelő Isten parancsolatai valójában csak így igazságosak.

Miért bűn a bűn? A fentiekből következik néhány, bűnnek nevezett tettre vonatkozó egyszerű kérdés: megengedhetné-e Isten, hogy mindenki ezt csinálja? Megbontaná-e egy társadalom vagy közösség egységét, békéjét, ha Isten ezt engedné? Származna-e kára bármely embernek abból, ha Isten ezt mindenkinek megengedné? Sérülne-e Isten emberekkel kapcsolatos akarata – egymás szeretete, tisztelete, a hűség, a biztonság, a békés élet, az élet továbbadása –, ha Isten ezt mindenkinek megengedné? Azt hiszem, ha ezeket vagy ehhez hasonló kérdéseket egy-egy Isten által tiltott tevékenységgel kapcsolatban feltesszük, akkor megértjük, hogy miért bűn a bűn.

Könnyen belátható, hogy ha nem léteznének örök érvényű és mindenkire egyaránt vonatkozó parancsolatok, akkor Isten valójában nem lenne igazságos és mindenkit egyformán szerető. Ezért aki Isten parancsolatainak abszolút és minden emberre kiterjedő érvényességét vitatja, az igazságosságát és minden ember iránti egyforma szeretetét vonja kétségbe. Mert azt, hogy Isten mit nyilvánít bűnnek, igazságossága és szeretete határozza meg. Ezért ahogy szeretete alól, úgy parancsolatai alól sincsenek kivételek.

Ha érdekesnek találtad, add tovább:
Facebook Twitter Google+

A bejegyzés linkje: https://www.teologiablog.hu/a-szeretet-es-igazsagossag-parancsolatai/
Copyright © 2012 - 2018 Jorsits Attila - www.teologiablog.hu