Mi értelme a keresztre feszítésnek? Öncélú kegyetlenkedés? A szenvedés meghosszabbítása? Vagy van valamilyen mélyebb értelme?
Jézus keresztre feszítése olyan téma, amely minden korban foglalkoztatta a keresztényeket. Napjainkban is számtalan magyarázat, könyv, tanulmány tárgyalja, hová ütötték a szegeket, a test ilyen módon való kifeszítése hogyan nehezítette meg a légzést, és hogyan állt be végül a fulladásos halál. A magyarázatok nagy része abban egyezik, hogy a testi szenvedésre helyezik a hangsúlyt, vagyis arra, hogy Jézusnak milyen óriási fizikai fájdalmakat kellett kiállnia a kereszten.
Többször hallottam, olvastam már olyan megnyilvánulásokat, amelyek ezt a gondolatmenetet tovább fűzve arra a megállapításra jutottak, hogy Jézus a lehető legnagyobb testi szenvedéseket állta ki a kereszten. A probléma az, hogy ez egyrészt nem igaz, másrészt viszont tökéletesen alkalmas arra, hogy elfedje a lényeget.
Belegondoltunk már abba, hogy az evangélisták miért nem foglalkoznak ezzel a kérdéssel? Miért nem részletezik a római korbácsolás kegyetlen mivoltát, az elszenvedett vérveszteséget, a keresztre feszítés szörnyűségeit? Mert nem ez a lényeg. Hamis állítás az is, miszerint a Jézus által elszenvedett testi kínoknál nem létezik nagyobb. A Jézussal történtek tragikuma egy ennél sokkal mélyebb síkon érthető meg.
A keresztre feszítés eredetileg egy rituális kivégzési mód, amelyet szakrális vétségek elkövetőin alkalmaztak, akik vétkük természetétől fogva átkozottnak, érinthetetlennek számítottak. Persze Jézus halálának idején a keresztre feszítésnek ez az eredeti jelentése már rég nem volt a köztudatban, ám Jézus személyét tekintve mégis különleges értelmet nyer. Nem véletlen tehát, hogy Jézusnak így kellett meghalnia.
A keresztre feszítés során az áldozatnak egy sor olyan bántalmazást kellett kiállnia, amelyek első látásra céltalan kegyetlenkedésnek tűnnek, de valójában mindegyiknek megvolt a maga szakrális értelme. Mivel az elítélt sacer – ami eredetileg nemcsak a szentet, hanem az Isten haragját magán viselő elkülönített, átkozott bűnöst is jelenti –, a büntetés végrehajtóinak a vele szembeni védelme fontos szempontja volt az egész folyamatnak. Ezért van az, hogy a keresztre feszítés egyik eleme sem okoz közvetlenül halált. A halál csak akkor következik be, amikor az áldozatot végül magára hagyják, tehát a vezérelv a passzív ölés.
Ennek értelme, hogy az ítélet végrehajtói közül senkit ne lehessen egy személyben felelőssé tenni az elítélt haláláért. Ez az elv azonban Jézus esetében azt is jelenti, hogy ha haláláért nem tehető felelőssé egyvalaki, akkor a felelősség kollektív, tehát a Megváltó haláláért mindenki felelős. A keresztre feszítés eredetileg áldozati cselekmény lehetett, amelynek célja a megsértett istenség kiengesztelése volt a bűnös halálával. A fenti kollektivitás-elvet az áldozatra nézve is érvényesnek kell tekintenünk: az áldozatbemutatás sem egyvalakiért, hanem mindenkiért történt. (Folyt. köv.)