A szeretet prioritásai 4.

Vannak a szeretetben elsők és utolsók? Mindenkit egyformán kell szeretnünk?

Egy férfi megcsókolja egy terhes nő hasát

A sorozat előző részét azzal a megállapítással zártuk, hogy a Biblia szerinti aktív szeretet csak Isten számára végtelen, az emberi szeretetnek viszont, épp annak jelentősége és súlya miatt, vannak határai. A valódi szeretet nem elégszik meg érzelmekkel, hanem minden esetben a szeretett fél javát kereső cselekedetté válik. Akit igazán szeretünk, azért tenni akarunk, és a Szentírás szeretetfogalmai mögött minden esetben ezt az aktivitásra törekvést találjuk. A szeretetet ez teszi parancsolhatóvá, végessé és ezért valóban értékessé. Enélkül a szeretet öncélúvá, súlytalanná, tehát gyakorlatilag értelmetlenné válik. Mivel a szeretetből fakadó aktivitásunk végességünk folytán behatárolt, érdemes megvizsgálni azt is, mit tanít a Biblia a szeretetünk prioritásairól.

A bibliai szeretetparancsok a sorozat második részében tárgyaltakon felül rávilágítanak a szeretet prioritásainak kérdésére is. Röviden a szeretetnek van egy Isten által parancsolt sorrendje, amit nem szabad figyelmen kívül hagynunk. A fontossági sorrend a hozzánk legközelebb állóktól a legtávolabbiakig terjed; ez nagyjából azt jelenti, hogy azután tápláljunk lángoló érzelmeket távoli földrészek segítségre szorulóival szemben, miután saját családunkkal és a hozzánk közelebb álló rászorulókkal szemben megcselekedtük mindazt, amit a szeretet megkíván.

A bibliai szeretet prioritási sorrendjét koncentrikusan bővülő körökként kell elképzelni. A továbbiakban ezen körök tartalmát és a sorrend okait fogjuk megvizsgálni.

A legbelső kör Istené. Jézus a “nagy parancsolatként” ezt jelöli meg:

“Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.” (Mt 22,37)

Miért? Ha a szeretet aktivitásából indulunk ki, akkor látjuk, hogy Isten szeretete garantálja a további – emberekre vonatkozó – parancsolatok betartását is, hiszen egy emberszerető Isten szeretete az emberek szeretetét is jelenti. Az Istent valóban, tehát tettekben is megnyilvánuló szeretettel szerető ember megtartja Isten embertársak szeretetére vonatkozó parancsolatait is. Így szolgálja végül Isten szeretete a társadalom javát.

A következő, emberi kör a szűken vett családé. A szülők tisztelete a Tízparancsolat része:

“Tiszteld apádat és anyádat.” (2Móz 20,12)

A házastárs szeretetét Krisztus és az egyház önfeláldozó szeretetéhez hasonlítja Pál apostol:

“Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte.” (Ef 5,25)

A szülő-gyermek kapcsolatot a Biblia számos helyen Isten és a hívek szeretetkapcsolataként írja le, másutt pedig a gyermekről mint Isten ajándékáról beszél:

“Az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom.” (Zsolt 127,3)

Ebben a második körben szereplők szeretetét semmilyen más emberi kapcsolat nem előzheti meg. Fontos tehát, hogy a Biblia szerint csak az gondolkodjon az ezen körökön kívüliek szeretetén, aki a legbelső körökre vonatkozó szeretetparancsokat már megvalósította. (Folyt. köv.)

A sorozat további részei

A szöveg forrása:
Copyright © 2012 - 2017 - www.teologiablog.hu

10 hozzászólás

  • Gravatar for Andaházy Álmos Andaházy Álmos szerint:

    Tisztelt szerkesztőség!

    Nagy érdeklődéssel olvasom a szeretetről írt cikkeiket, hiszen jómagam is, most már több mint egy éve tanulmányozom a Bibliai szeretetet.

    Nem kötözködésképpen, hanem az igazságra való törekvésem jegyében szeretném jelezni, hogy számomra a szeretetnek ezen koncentrikus körei a felhozott Bibliai részek alapján egyáltalán nem volt meggyőző elmélet, és bár a teljes újszövetség összes szeretetről szóló részét áttanulmányoztam már, ez alapján sem tartom indokoltnak ezt a következtetést.

    A Nagy Parancsolat kontextusa egyik helyen pont az irgalmas Samaritánust hozza fel, amikor az írástudó azt kérdezi Jézustól, hogy de ki a felebarátunk? Valamint az a parancs is igen hangsúlyos, hogy szeressük ellenségeinket. A koncentrikus körök alapján viszont az volna logikus, hogy ne az ellenségeinkre pazaroljuk az energiánkat, mégsem ez van odaírva.

    Jómagam inkább arra a következtetésre jutottam, hogy a szeretet ebben a tekintetben inkább olyasvalami, mint egy életforma, azaz a biblikusan szerető ember mindenkit szeret, akivel találkozik. ,,Aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát.” Végességénél, az egymással eltöltött időnél, és egyéb tényezőknél fogva ez valóban mértékét tekintve több vagy kevesebb lesz felebarátai életében, de a szeretetet mindig egyformán kell adnunk, bárkivel is vagyunk éppen együtt.

    A Biblia nem a szeretetet tekintve különbözteti meg az egyes emberi kapcsolatokat, hanem más tényezők alapján.

    A koncentrikus körök elméletét én emberi találmánynak, és korunk egyik nagy tévedéseként értékelem. Illetve hitünk kicsinységének megnyilvánulásaképp, amikor a Biblia szövegében a szeretet elképesztő hatalmasságával találjuk szemben magunkat.

    A témával kapcsolatban nagyon szívesen folytatnék eszmecserét, hiszen úgy gondolom, hogy egy ilyen témában folytatott beszélgetés rendkívül építő volna. És természetesen lehet, hogy nem nekem van igazam, ha így van, arra pedig szívesen rávezettetném magam valakivel. 🙂

    Éles stílusom van, igyekeztem finoman, építően és szeretettel fogalmazni, reménykedem benne, hogy sikerült. 🙂

    Üdvözlettel:
    Andaházy Álmos

    • Gravatar for Jorsits Attila Jorsits Attila szerint:

      Kedves Álmos!

      Egy másik olvasóm is jelezte, hogy ezt a „szeretet körei” témát fejtsem ki egy kicsit bővebben. Lehet, hogy túl magától értetődően kezeltem a cikkben, ezért a következő részben kicsit részletezni fogom, különösen is kitérve a felebarát fogalmának magyarázatára, ami még véletlenül sem azt jelenti, hogy „mindenki”.

      Azt írod, mindenkit egyformán kell szeretnünk. Ezzel kapcsolatban hadd ajánljak egy gondolatkísérletet:

      Szeress egy nap – természetesen bibliai, aktív, cselekvő szeretettel – mindenkit egyformán, akit ismersz. Kezdetnek imádkozz minden családtagodért, távoli rokonodért, ismerősödért, munkatársadért, szomszédodért, a boltban a pénztárosért, a buszsofőrért, a sarki koldusért, a rég elfeledett osztálytársakért, mindenkiért, akit bármilyen szinten ismersz, ugyanúgy név szerint, személyesen, odafigyelő szeretettel. Ha ez még nem győzött meg, látogasd meg őket, segíts nekik a bajukban, oszd szét közöttük a vagyonodat, oszd meg közöttük önmagadat.

      Meddig működne ez a modell? Erre csak Isten képes, de Isten szeretetét embereken számon kérni nem fair. Ráadásul ha a szeretet egyenlősége a cél, azzal szembe megyünk pl. Pál apostolnak a családról szóló tanításaival is, a dolog életszerűtlenségéről nem is beszélve.

      A koncentrikus körök témáját pedig a legközelebbi alkalommal részletezem. Köszönöm, hogy Te is ráirányítottad a figyelmemet a téma kifejtetlenségére.

    • Gravatar for Senki Senki szerint:

      Én üdvözlöm a kezdeményezést, ami arra irányul, hogy különböző megvilágításban, különböző szemszögből nézzük a témát. Mi lehet felemelőbb, mint figyelmet szentelni embertársainkra, meghallgatva álláspontjukat önzetlenűl, arról véleményt alkotni, ellenben azzal, mikor valaki a másik embert potenciális áldozatnak tekinti csupán, akire rátukmálhatja saját elképzeléseit, kizárólagosan, kompromisszumok nélkül, (egyoldalúan).

      Nekem is van egy teoriám a szeretetről. Számomra is kissé szokatlan az itt olvasható szeretet-bemutatás. El tudom képzelni, hogy van aki a szeretetet képes ábrázolni egy koordináta rendszerben vagy egy skálán ki tudja mutatni mértékét, abszurd, de az szerintem igaz, hogy a közvetlen hozzátartozóknak “több jut” ÁLTALÁBAN, hogy ez jó vagy rossz, az a körülményektől is függ. (pl. ha egy önjelölt politikus adóbeszedés formájában kizsákmányolja egy egész ország népét, majd az így szerzett pénzzel csak egy szűkebb kör érdekeit szolgálja…)
      Véleményem szerint, a szeretetnek egyetlen mérő “eszköze” van, a tett, a gyakorlati megnyílvánulás, amit látunk, hallunk, esetleg kézzel foghatunk (erre van utalás hangsúlyozottan a cikkben is). Anyagilag hátrányosabb helyzetben élőknél sajnos gyakran előfordul, hogy nem tudják kimutatni a szeretetüket úgy, ahogyan szeretnék. Pl. én úgy szeretem a gyerekeimet, ha megtehetném, vennék nekik egy-egy lakást, hogy ne küzdjenek ezért egy életen át stb.
      Szerintem hasznos, ha előbb valami közösnevező félét keresünk, egyáltalán mi a szeretet definiciója innen-onnan-amonnan vizsgálva(?).
      Én így értelmezem: a szeretet, lebontva róla a kifejezésre irányuló felszínt (tettek), egy pusztán szubjektív érzés, amiről csak az szerez tudomást aki érzi. (Kérdés, ki másnak van arra szüksége, hogy én ezt érezzem és miért?)
      Messzebb is mehetünk, a szeretet egy érzelem csupán, ebben a kategóriában benne van a gyűlölet is jellegét tekintve. A külömbség a megnyílvánulásban tapasztalható, abban az esetben, ha sor kerül a kifejezésre. Lehet szeretni és gyűlőlni úgy, hogy arról senki más nem szerez tudomást, egyedül csak az, akiben dúlnak ezek az érzések. Az ember az egyetlen élőlény a világon (az én ismereteim szerint) akinek úgymond van képessége szabályozni a belülről jövő indíttatásait. Ez azt jelenti, hogy szabad akarata van, eldöntheti hogy megteszi vagy nem teszi meg azt, ami belülről készteti, hogy megtegye vagy ne tegye meg. Ha úgy tetszik, az embernek van képessége, hogy uralkodjon önmagán. Szerintem ez nem akármilyen emberi tulajdonság, ha belegondol valaki mélyebben. Ez olyan magasságokba emelheti az embert a többi élőlényhez képest, hogy közben semmiféle átmenetnek, fokozatosságnak nyomát sem lehet látni, azaz egy hatalmas szakadék vélhető az ember és a többi élőlény közt. Persze, ezt az “uralkodást” nagyobb jelentőséggel lehet felruházni, ha a gyűlölet érzést tesszük a latba. Aki gyűlől, az valójában szenved ettől az érzéstől, ha viszonyítjuk a szeretet kellemes érzetéhez. Következésként, több szempontból is “szerencsésebb” ha valakit a szeretet tölt el (de lehetséges ezt tudatosan generálni magunkban, ha igen, akkor hogyan?).
      Másrészt, minden relatív az én “vallásom” szerint. Pl. ha valaki önvizsgálatot végez, és a mérlegelés folyamán úgy ítéli meg “éles stílusom van” , ez nem jelenti azt, hogy kollektíven minden olvasó hasonló megítélésre jut, a saját értékrendszerét használva, mikor ugyan azt a szöveget olvassa, mert ez is szubjektív, akkor is, ha egy adott közegben tízből kilenc ember rábólint “igen, éles a stílus”.

    • Gravatar for Jorsits Attila Jorsits Attila szerint:

      A szeretet témája valóban sok oldalról megközelíthető, de a blog tematikájából adódóan itt azokat a definíciókat keressük, amiket a Biblia tár elénk. Kérem, hogy maradjunk ezen keretek között.

  • Gravatar for István70 István70 szerint:

    Kedves Álmos!

    A blog egyik olvasójaként azt javaslom, hogy keressen egy olyan gyülekezetet, ahol Isten igéjét igaznak tartja, és ott fog igazán választ találni a kérdéseire, az internet ebből a szempontból csak szórakoztató ismeretterjesztés.

    • Gravatar for Vértes László Vértes László szerint:

      Nézzünk egy gyakorlati példát: boldog Batthyány-Strattmann László életrajzát elolvasva végiggondolhatjuk, mit tartunk a keresztényi / bibliai szeretetről. https://hu.wikipedia.org/wiki/Batthy%C3%A1ny-Strattmann_L%C3%A1szl%C3%B3

      Jó keresztény ember volt ő, bibliai értelemben szerette embertársait? Fiatalon kicsapongott, mint Janus Pannonius, csak nem írt erről pajzán verseket. Haláláig megtartotta kiváltságos társadalmi címeit és nem hogy szétosztotta volna, még növelte is a vagyonát (1915-ben hercegi kastélyt örökölt). A vagyonát azonban a szegények gyógyítására (is) használta. Nyilván nem az egész vagyonát, hanem annak egy szerény részét, jó esetben 1-2%-át. Mocskosul gazdag maradt élete végéig, valószínűleg nagyobb vagyonnal, mint amekkora e blog összes olvasójának és az ő rokonaiknak a teljes vagyona. Jó keresztény, embertársait bibliai értelemben szerető ember volt, vagy felfuvalkodott képmutató, szeretetlen plutokrata, rangkóros antikeresztény, esetleg e végpontok között valami?

      Míg erre a kérdésre választ keresünk, el kell döntenünk, hogy a mechanikus szeretetpanelt tartjuk-e bibliainak, vagy a vérző szívű majomszeretetet, vagy az embertársak helyzetén ténylegesen javító szeretetet. Ha Batyi 1 házasságon kívüli és 12 házasságon belüli gyermek nemzése helyett szüzességi fogadalmat tesz, akkor nagyobb kereszténynek tartanánk? Ha a gazdag ifjú esetéből okulva egyszerűen szétosztja a vagyonát, az új tulajdonosok vajon több szegényt gyógyítottak volna belőle? Ha lemond a címeiről, hasznosabb lehetett volna a kortársai számára?

      Milyen példát kövessünk: Batyiét, és használjuk jóra a szemérmetlenül nagy vagyonunkat, vagy egy mechanikus olvasat legyen a bibliai szeretetideálunk?

  • Gravatar for Senki Senki szerint:

    Kedves Jorsits Attila,
    Köszönöm az útbaigazítást. Megvallom, az előző három kapcsolódó cikket csak most olvastam el.

    Azt gondolom, ha kizárólag a Biblia szövegében kutakodunk, akár ez- akár másik témát illetően, nem árt folyamatosan szem előtt tartani az írás korát. Az én ismereteim szerint azokban az időkben a kommunikáció egyetlen “eszköze” a közvetlen élő beszéd volt, kevéske szókinccsel. Egyszer, már vagy húsz éve én is olvastam a Bibliát, és emlékszem, hogy Jézus emlegetett “jó cselekedet”-et is, ebben a meghatározásban nincs benne feltétlen a szeretet, szerintem. Azt gondolom, ha valaki jót tesz a szeretet érzése nélkül, azt a cselekedetet mégsem lehet szeretetnek nevezni, akkor sem, ha tényleg jót tesz vele, de nem a szeretet érzése vezérelte, hanem a tudatosság, vagy valamilyen kívülről érkező kényszerítés, netán a félelem érzés, tartva attól, hogy ha nem cselekszi meg a jót, könnyen pokolra juthat. A lényeg ugyan az, mindegy miért, de jót kell tenni. Ezek szerint a tetteket el lehet határolni érzésektől, ami mellett többféle érzéshez is köthető a ténykedés. (most nem mennék még messzebb, miszerint vannak sokan, akik pénzért csinálják).

    A cikkben idézett szöveg a Bibliából : “Az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom.” (Zsolt 127,3)

    Én elhiszem, hogy a maga korában ennek a gondolatnak nagy jelentősége lehetett, de szerintem manapság félreérthető lehet ebben a fogalmazásban, az eredeti szóhasználattal, mert egy ember nem tekinthet egy másik emberre úgy, hogy “őt, én ajándékba kaptam”, valahogy a másik ember birtoklását sugallja. Persze ennél sokkal kétségesebb szállóigék is léteznek, mint pl. “a gyerek vendég a háznál”. Ezt is ki lehet fordítani, ezzel is vissza lehet élni.
    A leginkább korhű: a gyerek egy “bevállalás”, remélhetőleg, ebben a fogalomban mindenkinek benne van a felelősségtudat ismerete is.

    • Gravatar for Jorsits Attila Jorsits Attila szerint:

      A Bibliával kapcsolatos szűkös szókincs nem alátámasztható. A szeretetre pl. a magyar nyelvvel szemben három kifejezést is használ, attól függően, milyen az adott szeretet irányultsága. Spirituális kérdésekben én inkább azt tapasztalom, hogy a mi nyelvünk szűkös sok esetben azoknak a leírására, amit a héber vagy görög szöveg egy szóval is képes elintézni.

      “Azt gondolom, ha valaki jót tesz a szeretet érzése nélkül, azt a cselekedetet mégsem lehet szeretetnek nevezni.”

      Ez bibliailag nem alátámasztható, sőt a hétköznapi életben is igencsak messzire vezető gondolat. Nem egyszer hallottam már mentségként, hogy egy “nem szerethető” rászorulón (hozzátartozón) pont emiatt nem “tud” valaki segíteni. Jézus ezért nem tette a szeretet megnyilvánulásainak feltételévé az érzelmeket (ellenség szeretete).

      A keresztény ember életéből ne hagyjuk ki a hálát sem. A hívő ember azért képes a nem szeretett emberrel szemben is megtenni a szeretet cselekedeteit, mert hálás Isten vele szemben megnyilvánuló szeretetéért – így lesznek végül a tettei mégis Isten iránta megnyilvánuló szeretetéből fakadó cselekedetek. Végül azt se felejtsük el, hogy Isten a szíveket vizsgálja, ezért Ő jól tudja, hogy hol van az áldozatvállalás és a képmutatás közötti határ. Az elsőt kéri, a másodikat elítéli.

  • Gravatar for Suum cuique Suum cuique szerint:

    Ezt a kérdést a hagyományos skolasztikus katolikus teológia szépen kidolgozta a szeretet, más néven a vonzalom rend elnevezéssel, ha jól emlékszem latinul ordo affectionis a neve. Mit jelent ez? A felebaráti szeretet nem azt jelenti, hogy mindenki irányában egyforma intenzitású és hatékonyságú baráti szeretetet kell gyakorolni. Ez egyrészt lehetetlen, másrészt az Isten által parancsolt szeretetnek bizonyos rendje van: jobban kell szeretnünk a hozzánk (vérségileg és lelkileg) közelebb állókat, mint a távolabbi embereket. Ha az előbbiek az utóbbiakkal konfliktusba kerülnek, kötelesek vagyunk az előbbiek mellé állni, és őket a távolabbiak támadásától megvédeni. A szeretet rendje szerint leginkább a hozzánk közelállókat kell gondoznunk, a hozzánk közelebb állókat jobban kell szeretnünk a távolabb állóknál, így nemzettársainkat azoknál, akik nem azok. Ugyanezen elv alapján nem csak egy egyénnek van joga a jogtalan támadóval szemben az önvédelemre, hanem ugyanígy jogosnak kell mondanunk a kollektív önvédelem jogosságát is.

    Nem véletlen, hogy Pál apostol is a Galatákhoz írt 6. levelében a hittestvéreket helyezi a felebaráti elsôségnél:
    “Rajta hát! Amíg idõnk van, tegyünk jót mindenkivel, fõképp pedig hittestvéreinkkel.”

    Avagy: “Aki pedig övéinek, főképpen házanépének gondját nem viseli, megtagadta a hitet, s rosszabb a hitetlennél.” (1Tim 5:8)

    Aquinói Szt. Tamás főművében, a Summa Theologica-ban van erről egy fejezet: The order of charity – nagyon szépen kifejti
    Idézet:

    “for some neighbors are connected with us by their natural origin, a connection which cannot be severed, since that origin makes them to be what they are. But the goodness of virtue, wherein some are close to God, can come and go, increase and decrease, as was shown above (24, 4,10,11). Hence it is possible for one, out of charity, to wish this man who is more closely united to one, to be better than another, and so reach a higher degree of happiness.”

    “Consequently this very act of loving someone because he is akin or connected with us, or because he is a fellow-countryman or for any like reason that is referable to the end of charity, can be commanded by charity, so that, out of charity both eliciting and commanding, we love in more ways those who are more nearly connected with us.”

    És a lényeg leglényege:

    “we ought out of charity to love those who are more closely united to us more, both because our love for them is more intense, and because there are more reasons for loving them. Now intensity of love arises from the union of lover and beloved: and therefore we should measure the love of different persons according to the different kinds of union, so that a man is more loved in matters touching that particular union in respect of which he is loved. And, again, in comparing love to love we should compare one union with another. Accordingly we must say that friendship among blood relations is based upon their connection by natural origin, the friendship of fellow-citizens on their civic fellowship, and the friendship of those who are fighting side by side on the comradeship of battle. Wherefore in matters pertaining to nature we should love our kindred most, in matters concerning relations between citizens, we should prefer our fellow-citizens, and on the battlefield our fellow-soldiers.”

    Bővebben magyarul: http://docdro.id/qEBuFmM Aquinói Szent Tamás a szeretet rendjéről a Summa Theologica magyar fordításából.



Hozzászólások követése (RSS)

Archivált tartalom. A blog jelenleg nem aktív.