Krisztus feltámadt?

Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt! Vagy mégsem? Miért fontos egyáltalán egy kereszténynek hinni a feltámadásban?

“Ha pedig Krisztusról azt hirdetjük, hogy feltámadt a halottak közül, hogyan mondhatják közületek némelyek, hogy nincs halottak feltámadása? Hiszen ha nincs a halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is.” (1Kor 15,12-15)

Nem egy olyan felmérést lehet olvasni napjainkban, amelyben az önmagukat kereszténynek vallókat faggatják hitük tartalmáról, egész pontosan arról, hogy hisznek-e a kereszténység egyetemes hitvallásainak egyes hittételeiben. Hisznek-e pl. a Szentháromságban, Istenben mint teremtőben vagy Jézus feltámadásában. Az ilyen felmérések sokszor azt a meglepő eredményt mutatják, hogy rengeteg ember vallja magát úgy kereszténynek, hogy valójában nem mondhatja őszinte szívvel az Apostoli vagy a Níceai Hitvallást. Ez a jelenség Jézus feltámadásával kapcsolatban különösen is gyakori. Rengeteg vallását gyakorló ember kételkedik Jézus feltámadásában.

A probléma nem új keletű. Ahogyan Pál apostol szavaiból is láthatjuk, a feltámadás kérdése – legyen szó Jézus vagy a mi feltámadásunkról – mindig is megosztotta a keresztény közösségeket, pedig a Korinthusi levél írásakor még éltek az apostolok, akik szemtanúkként számoltak be a húsvéti eseményekről. Miért probléma az, ha valaki nem hisz a feltámadásban? Anélkül még lehet keresztény módra élni, nem? Feltámadáshit nélkül még be lehet tartani a parancsolatokat, lehet komoly, elkötelezett hívő életet élni, lehet Jézus tanításait követni. Igen lehet, de csak a sírig.

Pál apostol nem véletlenül írja nagyon keményen fogalmazva, hogy feltámadás nélkül hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is. Feltámadás nélkül Jézust is nyugodtan besorolhatjuk a sok tanító közé, akik magasabb erkölcsiséget, testi-lelki békét, harmóniára törekvő életet hirdettek. Anélkül Jézus nem Isten fia, nem Megváltó, csak egy a sok bölcs tanító közül, akiknek a szavai nem kötelező érvényűek. Bármikor lecserélhető, tanítása bármilyen ideológiával, egyéb vallási nézettel összemosható, kompatibilissé tehető. Ha pedig nem támadt fel, akkor nem is támaszt fel senkit. Akkor hit, erkölcs, keresztény életmód – mindegyik hiábavaló, egyik sem ment meg bennünket az elmúlástól, az örök haláltól.

Min változtat tehát a feltámadás?

“A Szentlélek szerint pedig a halottak közül való feltámadásával Isten hatalmas Fiának bizonyult.” (Róm 1,4)

Jézus feltámadásával bizonyította, hogy Ő valóban Isten fia. A feltámadás olyan esemény, amely kiemeli Jézust és tanítását a többi tanító és ideológia tengeréből. Olyan jel, amely megmutatja, hogy kinél van az igazság. Hitelesíti Jézust, és nem utolsósorban mindenki számára kötelező érvényűvé teszi szavait, mert bizonyíték arra, hogy azok egyenesen Istentől származnak. A feltámadás Jézus istenségének bizonyítéka. Ha nincs feltámadás, akkor Jézus csak egy tanító, hitünk hiábavaló, életünk pedig nélkülözi a beteljesedést, nélkülözi végső célját. Az egyház azonban hiszi és vallja, hogy Jézus az első Húsvétkor meghalt és feltámadt, Isten hatalmas Fiának bizonyult, és minket is feltámaszt az utolsó napon.

A feltámadásban való hitnek tehát komoly súlya van. Nem véletlenül köszöntötték egymást a keresztények már az első századoktól így: Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt!

A szöveg forrása:
Copyright © 2012 - 2017 - www.teologiablog.hu