Jézus pere 11.

Pilátus továbbra is menteni próbálja Jézust, de elhangzik egy mondat, ami mindent megváltoztat. Kiderül, hogy nem csak Jézus életet a tét…

Érdemes figyelni Pilátust a per során. Közismert volt zsidóellenességéről, többször bizonyította már, hogy a rend fenntartása érdekében nem riad vissza az erőszak alkalmazásától sem. Köztudottan megvetette a zsidók szokásait, hagyományait, vallási gyakorlatát, hajlamos volt velük szemben a gyors és kemény ítélethozatalra. Éppen ezért a Jézussal szemben tanúsított viselkedése teljesen idegen a természetétől, pedig Jézus elítélésével csak nyerhetett volna. A Jézus ellen felhozott vádak – tiltja az adófizetést és királynak vallja magát – egyértelműen kimerítették az államrend elleni lázítás fogalmát, amelynek büntetése halál volt. Pilátus tehát nemcsak Rómához való hűségét, hanem a zsidó vezetők iránti jóindulatát is bizonyíthatta volna egy gyors ítélethozatallal. Ezzel szemben azt látjuk, hogy ezt nem tudja vagy nem akarja megtenni. Miért? A választ csak találgathatjuk.

Korai keresztény legendák beszámolnak Pilátus keresztény hitre téréséről. Bár ezek történeti hitelessége vitatott, mégis rámutatnak arra, hogy a korai egyház olyan emberként tekintett Pilátusra, mint aki felfogott valamit Jézus kilétéből. Ám bármennyire is akarta menteni Jézust Pilátus, elhangzott egy döntő mondat, ami pontot tett az ügy végére:

“Ha ezt szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja: aki királlyá teszi magát, az ellene szegül a császárnak.” (Jn 19,12b)

Ahhoz, hogy megértsük ennek a mondatnak a súlyosságát, két történelmi ténnyel kell tisztában lennünk.

Az első ennek a bizonyos császár barátja kifejezésnek az értelme. Ez egy különleges cím, amit viselője a császárhoz való kiemelt hűsége jutalmául kapott. A cím birtokosa különféle kiváltságokat élvezett, például az általa kormányzott területek alacsonyabb, átalány adót fizettek Rómának. Ezt onnan tudjuk, hogy amikor Nagy Heródes Krisztus születése előtt nem sokkal elveszítette a császár barátja címet, annak következménye a Máté evangéliumában olvasható adóösszeírás lett. Az addigi átalány adózásról át kellett térni a fejadóra, ehhez pedig alaposan fel kellett mérni Heródes országának anyagi viszonyait.

Forrás megjelenítése/elrejtése

Ezt a címet maga a császár adta és ő is vonta vissza. Heródes esetében egy egyszerű feljelentés elég volt hozzá, hogy kegyvesztetté váljon.

A második történelmi tény, hogy Jézus perének idején Rómában meglehetősen nehéz politikai helyzet uralkodott. Tiberius császár testőrparancsnoka és bizalmasa egy Seianus nevű ember volt, aki az évek során olyan komoly befolyásra tett szert Rómában, hogy kora egyik legnagyobb hatalmú, legrettegettebb emberének számított. Tiberius császár fia, Drusus halála után egyre világosabbá vált, hogy Seianus a császári trón megszerzését tűzte ki céljául. Tiberiustól feleségül kérte Drusus özvegyét, Livillát, akiről aztán jóval később kiderült, hogy Seianusszal szövetkezve mérgezte meg a császár fiát. Tiberius a frigyet nem várt módon nem engedélyezte és nem sokkal később visszavonult Capri szigetére. Jézus perének idején Tiberius Capri szigetéről figyeli a római eseményeket, miközben válogatás nélkül végeztet ki mindenkit, akiről úgy gondolja, hogy veszélyezteti hatalmát.

Forrás megjelenítése/elrejtése

Mi köze mindennek Pilátushoz? Pilátus és Seianus jó barátságban voltak egymással, ráadásul Seianus nevezte ki Pilátust Júdea prefektusának. Mi történt volna, ha Tiberius fülébe jut, hogy egy távoli provinciában Seianus egyik barátja futni hagyott egy trónkövetelőt? Mi történt volna, ha a zsidó vezetők bevádolják Pilátust, hogy már nem nevezhető a császár barátjának?

A János evangélista által lejegyzett mondat tehát egy burkolt fenyegetés volt Pilátus számára. Az üzenet világos volt: valaki meg fog halni, és Pilátus eldöntheti, hogy ki legyen az, ő vagy Jézus. Pilátus volt az első ember a történelemben, aki a megváltás legkegyetlenebb igazságával szembesült: ahhoz, hogy ő éljen, Jézusnak meg kell halnia.

Ám ez a döntési helyzet nem volt valódi; Jézus már akkor döntött, amikor emberré lett. A kereszthalál valójában nem Pilátus ítélete, hanem Jézus vállalása volt.

“Amikor Pilátus meghallotta ezeket a szavakat, kihozatta Jézust az épület elé, és a bírói székbe ült azon a helyen, amelyet Kövezett-udvarnak, héberül pedig Gabbatának neveztek. A húsvétra való előkészület napja volt, délfelé járt az idő. Pilátus így szólt a zsidókhoz: Íme, a ti királyotok! Azok pedig felkiáltottak: Vidd el, vidd el, feszítsd meg! Pilátus ezt mondta nekik: A ti királyotokat feszítsem meg? A főpapok így válaszoltak: Nem királyunk van, hanem császárunk! Ekkor kiszolgáltatta őt nekik, hogy megfeszítsék.” (Jn 19,13-16)

(Folyt. köv.)

A sorozat további részei

A szöveg forrása:
Copyright © 2012 - 2017 - www.teologiablog.hu

2 hozzászólás

  • Gravatar for Vértes László Vértes László szerint:

    Honnan tudták a vidékiek, vagy legalábbis a vezetőik, hogy pontosan mi megy a központban, és milyen kulcsszavakkal lehet nyomást gyakorolni?

    Valószínűleg onnan, hogy egy teljesen kiépített hálózatra támaszkodhattak, amelyik oda-vissza szállította a híreket. A babiloni időkben elkezdődött az összefüggő hálózat kiépítése, és Rómában is sikerrel folyt. Nem valószínű, hogy névtelen ajánlott levélben tervezték Tiberiusnak elküldeni a panaszukat. Inkább személyes közbenjárókra, a hatalmi hálózat tagjaira számítottak.

    • Gravatar for Jorsits Attila Jorsits Attila szerint:

      Pontosan. És nem is ez lett volna az első eset, amikor a császár felé feljelentést intéznek a zsidó vezetők. Jézus korára megvolt már ennek a bejáratott módja.



Hozzászólások követése (RSS)

Archivált tartalom. A blog jelenleg nem aktív.