Isten halála

Az örök halálból az váltott ki minket, hogy Isten Fia halt meg helyettünk. Miért? Miben más az Ő halála?

“Azért szeret engem az Atya, mert én odaadom az életemet, hogy aztán újra visszavegyem. Senki sem veheti el tőlem: én magamtól adom oda. Hatalmam van arra, hogy odaadjam, hatalmam van arra is, hogy ismét visszavegyem: ezt a küldetést kaptam az én Atyámtól.” (Jn 10,17-26)

A fenti igeszakasz János evangéliumának a Jó pásztorról szóló részei közé ékelődve olvasható, és megváltásunk lényegi kérdésére, Jézus áldozatának önkéntességére fókuszál. Amikor Jézus arról beszél, hogy Ő odaadja az életét és aztán vissza is veszi (mert hatalmában áll odaadni és visszavenni), akkor bele sem gondolunk abba, hogy olyat tesz, amit rajta kívül senki más nem tudna megtenni. Persze egyértelmű, hogy az életét visszavenni senki sem képes, mert ha egyszer meghalunk, akkor nincs hatalmunkban újra életre kelni. Azonban nem csak erre, arra sem vagyunk képesek, hogy önként odaadjuk az életünket.

Miért nem? Hiszen sok példát ismerünk, amikor valaki másokért vagy Istenért áldozta fel az életét. Az ő önfeláldozásuk semmi? Nem arról van szó, hogy nincsen értelme az önfeláldozásnak, de csak olyan dolgot adhatunk oda valakinek vagy valakiért, ami a tulajdonunkban van, ami felett szabadon rendelkezünk, vagyis amivel akár azt is megtehetnénk, hogy megtartjuk magunknak. Az életünk nem ilyen. Nincs hatalmunk felette, nincs a tulajdonunkban, nem tarthatjuk meg, mert a bűn következményeként a halálunk elkerülhetetlen:

“Mert a bűn zsoldja a halál.” (Róm 6, 23)

Nem áll hatalmunkban rendelkezni az életünk felől, mert bármit is teszünk, végül mindenképpen meghalunk. Nem adhatjuk oda az életünket senkinek és senkiért, mert nincs hatalmunkban megtartani. Előbb vagy utóbb kiesik a kezünkből, ezért legfeljebb azt választhatjuk meg – és ezt is csak szűk korlátok között –, hogy mikor következzen be. Az önfeláldozásunk tehát értékes, de nem tökéletesen önkéntes dolog, hanem mintegy elébe menés az elkerülhetetlennek.
Jézusra ez nem vonatkozik. Ő az egyetlen, akinek volt hatalma az életét megtartani. Őt nem kötötte a halál szükségszerűsége, Ő nem volt bűnös, Neki nem kellett elszenvednie a bűn következményeképpen a halált. Önként vállalta, és Ő az egyetlen, aki önként vállalhatta. Az ember szükségképpen hal meg, Jézus önként. Átélte a halálban annak a bűnnek a következményét, amit magára vett, és amit soha nem követett el.

Ez az a pont, ahol megáll a racionalitás. Felfogható az ember halálának elkerülhetetlensége, gondolkodhatunk Isten halhatatlanságáról, de annak a szeretetnek a mélysége, amellyel a halhatatlan Isten vállalta a halált, az felfoghatatlan – csak döbbenet, hála és imádás lehet a válasz rá. Ez a szeretet legnagyobb misztériuma, a Húsvét legmélyebb titka, amely Érted történt.

A szöveg forrása:
Copyright © 2012 - 2017 - www.teologiablog.hu

4 hozzászólás

  • Gravatar for Takács Ferenc Takács Ferenc szerint:

    Kedves Attila Testvér az Úr Jézus Krisztusban!
    Sajnos az imént azt hiszem nem sikerült elküldeni a hozzászólásom, ezért ismét megírom:
    Örülök a tömör, precíz és pontos megfogalmazásodnak, hogy jól összefoglaltál sok mindent ebben a témában. Szeretném kiegészíteni azzal, hogy véleményem szerint Isten istensége okán halhatatlansága-örökkévalósága nem kérdéses. Pál apostolon keresztül tanít bennünket arra, hogy testünk, mint egy edény foglalja magába lényünket.
    Isten Fia – Jézus teste, amely fogantatott Szentlélektől foglalta magába az Ő Teljességét. (Kol 2,9) Halálakor nem Isten halt meg, hanem “csak” Jézus Krisztus földi teste, amely pillanatban Isten lénye átment a számunkra most nem érzékelhető világba, ígérete szerint amit a jobb latornak tett. (Luk. 23,43 És monda néki Jézus: Bizony mondom néked: Ma velem leszel a paradicsomban. ) Tehát Jézus halálakor teste szenvedte el a halált, isteni lénye tovább élt egy számunkra nem érthető, érzékelhető formában, amelyből feltámadása után a dicsőséges testben megjelent és 40 nap múlva a mennybe ment. “Láttuk azonban, hogy Jézust, aki kevéssel lett kisebb az angyaloknál, a halál elszenvedéséért dicsőséggel és tisztelettel koronázta , hogy Isten kegyelme szerint mindenkiért megízlelje a halált.” (Zsid 2,9 Káldy Neovulgáta ) Így érthető, hogy Jézus valóban elszenvedte a halált testében, ahogyan amikor egy ember meghal, erre tanít Isten a Szentírásban: Préd 12,9
    És visszatér a por a földbe, mint ami volt; a lélek pedig visszatér Istenhez, aki adta azt. (Kecskeméthy) Remélem, hogy jót írtam, és sikerül ezt a nehéz dolgot érthetőbbé tenni. Szeretettel, Takács Feri

  • Gravatar for Jorsits Attila Jorsits Attila szerint:

    Kedves Feri Testvér!
    Köszönöm a hozzászólásodat, de sajnos nem mindenben tudok egyetérteni.
    Jézusban az isteni és emberi természet szétválasztását már az egyház legkorábbi zsinatai elvetették. Mindent, amit Róla állítunk, a teljes istenemberről állítjuk.

    Másik felvetésedre: az ember testét és lelkét egyaránt megrontotta a bűn, ennek következménye a testi és lelki halál. Ezt jött elszenvedni valóságos emberként Krisztus. Ha csak a teste halt volna meg, akkor a lelki halál még rajtunk lenne, ami azért is probléma, mert az ember test és lélek egysége, tehát az egész embert lehet csak megváltani. Jézus csak azt válthatta meg az emberben, amit fel is vett belőle.

    A jobb latornak mondott szavak lényege nem az időbeli meghatározás, hanem a feltámadás ígérete; ezt nem szabad lineáris időszemlélettel vizsgálni, mert csak kavarodás lesz belőle. (Erről egyszer majd írok.)

    Testvéri szeretettel: J. Attila

  • Gravatar for dér katalin dér katalin szerint:

    Kedves Jó Ati és Feri Testvérek!
    A lator-ügyhöz, bár tán apróság. Szerintem egyikőtöknek sincs egészen igaza. Talán így állhat a kérdés: az ókorban ugyebár nem volt központozás, és Jézus mondatát is utólag központozták, de hát nem jól. Máshová kell tenni a vesszőt. Nem azt mondja: bizony mondom neked, ma velem leszel a Paradicsomban. Ezt nem mondhatta Jézus, hiszen teste aznap még a sírban volt. – Hanem így lehetett: bizony mondom neked ma, velem leszel a Paradicsomban. Éppen MA mondom ezt neked, s nem máskor; ma, amikor meghalok, és elvégzem a megváltás művét. Hmmmmm?????

  • Gravatar for Jorsits Attila Jorsits Attila szerint:

    Kedves Kati!
    Erre a szempontra még nem gondoltam, de tetszik! Köszönöm.



Hozzászólások követése (RSS)

Archivált tartalom. A blog jelenleg nem aktív.