Keresztek

Isten halála

Jorsits Attila,

Az örök halálból az váltott ki minket, hogy Isten Fia halt meg helyettünk. Miért? Miben más az Ő halála?

“Azért szeret engem az Atya, mert én odaadom az életemet, hogy aztán újra visszavegyem. Senki sem veheti el tőlem: én magamtól adom oda. Hatalmam van arra, hogy odaadjam, hatalmam van arra is, hogy ismét visszavegyem: ezt a küldetést kaptam az én Atyámtól.” (Jn 10,17-26)

A fenti igeszakasz János evangéliumának a Jó pásztorról szóló részei közé ékelődve olvasható, és megváltásunk lényegi kérdésére, Jézus áldozatának önkéntességére fókuszál. Amikor Jézus arról beszél, hogy Ő odaadja az életét és aztán vissza is veszi (mert hatalmában áll odaadni és visszavenni), akkor bele sem gondolunk abba, hogy olyat tesz, amit rajta kívül senki más nem tudna megtenni. Persze egyértelmű, hogy az életét visszavenni senki sem képes, mert ha egyszer meghalunk, akkor nincs hatalmunkban újra életre kelni. Azonban nem csak erre, arra sem vagyunk képesek, hogy önként odaadjuk az életünket.

Miért nem? Hiszen sok példát ismerünk, amikor valaki másokért vagy Istenért áldozta fel az életét. Az ő önfeláldozásuk semmi? Nem arról van szó, hogy nincsen értelme az önfeláldozásnak, de csak olyan dolgot adhatunk oda valakinek vagy valakiért, ami a tulajdonunkban van, ami felett szabadon rendelkezünk, vagyis amivel akár azt is megtehetnénk, hogy megtartjuk magunknak. Az életünk nem ilyen. Nincs hatalmunk felette, nincs a tulajdonunkban, nem tarthatjuk meg, mert a bűn következményeként a halálunk elkerülhetetlen:

“Mert a bűn zsoldja a halál.” (Róm 6, 23)

Nem áll hatalmunkban rendelkezni az életünk felől, mert bármit is teszünk, végül mindenképpen meghalunk. Nem adhatjuk oda az életünket senkinek és senkiért, mert nincs hatalmunkban megtartani. Előbb vagy utóbb kiesik a kezünkből, ezért legfeljebb azt választhatjuk meg – és ezt is csak szűk korlátok között –, hogy mikor következzen be. Az önfeláldozásunk tehát értékes, de nem tökéletesen önkéntes dolog, hanem mintegy elébe menés az elkerülhetetlennek.

Jézusra ez nem vonatkozik. Ő az egyetlen, akinek volt hatalma az életét megtartani. Őt nem kötötte a halál szükségszerűsége, Ő nem volt bűnös, Neki nem kellett elszenvednie a bűn következményeképpen a halált. Önként vállalta, és Ő az egyetlen, aki önként vállalhatta. Az ember szükségképpen hal meg, Jézus önként. Átélte a halálban annak a bűnnek a következményét, amit magára vett, és amit soha nem követett el.

Ez az a pont, ahol megáll a racionalitás. Felfogható az ember halálának elkerülhetetlensége, gondolkodhatunk Isten halhatatlanságáról, de annak a szeretetnek a mélysége, amellyel a halhatatlan Isten vállalta a halált, az felfoghatatlan – csak döbbenet, hála és imádás lehet a válasz rá. Ez a szeretet legnagyobb misztériuma, a Húsvét legmélyebb titka, amely Érted történt.

Ha érdekesnek találtad, add tovább:
Facebook Twitter Google+

A bejegyzés linkje: https://www.teologiablog.hu/isten-halala/
Copyright © 2012 - 2018 Jorsits Attila - www.teologiablog.hu