A szeretet prioritásai 5.

Kik állnak a bibliai tanítás szerint a szeretet-rangsor élén? Mit jelent a “felebarát” a szeretet prioritásai tekintetében?

Egy férfi köröket rajzol az aszfaltra

Több olvasóm is kérte, hogy az előző részben említett koncentrikus szeretetmodellt kicsit részletezzem, illetve keressünk választ arra, hogyan viszonyul ez a modell a felebarát szeretetének parancsához. Mindenekelőtt látnunk kell, hogy a szeretet ilyen jellegű fontossági, prioritási sorrendje a bibliai emberek gondolkodásában természetes volt, sőt ezt Jézus is egyértelmű tényként kezeli.

“Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben? Jézus így válaszolt: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és a nagy parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat.” (Mt 22,36-39)

A koncentrikusan bővülő modell alapja már itt látszik abban, hogy Jézus Isten szeretetét elsőként, a felebarát szeretetét pedig másodikként írja le.

Rendben, ez két kör, de hogyan lesz ebből család, hittestvérek, rászorulók stb. sorrendisége? Elsőnek érdemes belegondolnunk, hogy a szeretet egyenlőségének elve, vagyis az, hogy mindenkit egyformán szeressünk, mennyire megvalósíthatatlan, sőt mennyire ütközik a Biblia egyéb tanításaival. A szeretet tett és felelősség, ezek nélkül semmit sem ér. Milyen szeretet az, amely nem igyekszik segíteni a szeretett fél baján? Viszont ha mindenkit egyformán kell szeretnünk, akkor pl. egy ismeretlen kéregetőre ugyanannyi figyelmet, időt, pénzt kellene áldoznunk, mint saját gyermekeinkre? (Ezzel kapcsolatban sokszor idézik szintén téves kontextus alapján Jézus „aki kér, annak adj” szavait – Lk 6,30.)

Ráadásul mindez csak egy példa; bővítsük ki a kört ténylegesen “minden” emberre. Osszuk meg mindenünket egyenlő módon mindenkivel? Ezt kéri Jézus? Ha igen, akkor mit kezdjünk pl. a házastársak és gyermekek elsőségéről szóló apostoli tanításokkal? Látható, hogy itt valami komoly probléma van. Mindenkit egyformán szeretnünk ugyanis nem csupán megvalósíthatatlan, hanem egyértelműen ütközik a Biblia egyéb tanításaival.

Akkor hát mit kezdjünk a felebarát szeretetének körével? Itt két dologra kell odafigyelnünk. Az első a felebarát szó jelentése, a második Jézus tanításainak apostoli kifejtései. Nézzük e kettőt részletesebben:

  • A “felebarát” szó az egyik legfélreértettebb kifejezés a Bibliában. A felebarát nem honfitárs, nem hittestvér, nem rászoruló és legfőképp nem “mindenki”. A fogalom részletes értelmezéséről már írtam az irgalmas samaritánusról szóló sorozatban, most csak a lényeget szeretném kiemelni: a felebarát egy olyan valaki, akivel közeli és felelős kapcsolatban vagyunk. A közelség itt egyértelműen fizikai értelemben veendő, a felelősség pedig a ránk bízott állapotot jelenti. A felebarát tehát közel van hozzám és olyan valaki, akit ember vagy Isten rám bízott. A megbízatás származhat emberi vagy isteni törvényből, vagy akár speciális elhívásból. Ebből is látszik, hogy a felebarát fogalma elég nagy halmaz lehet még úgy is, hogy nem jelent mindenkit, akivel valaha is találkoztam vagy találkozni fogok.
  • A problémát Jézus tanításainak apostoli magyarázatai oldják meg. Jézus azt ígérte apostolainak, hogy mennybemenetele után elküldi a Szentlelket, aki vezeti majd az apostolokat:

    “A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő tanít majd meg titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek.” (Jn 14,26)

    Az apostolok magyarázták és értelmezték az egyes élethelyzetekre Jézus szavait, így bontva ki az általa adott sokszor általános tanításokat. Így történt a felebarátok körébe tartozók további rangsorolása is. Az apostoli tanításban ugyanis már egyértelmű sorrendet találunk az egyes felebarátok – közeli, felelős kapcsolatok – között.

Nézzünk az utóbbira néhány példát. A család előző részben említett elsőségét Pál apostol még az isteni szolgálattal szemben is kiemeli. Timóteusnak írt első levelében például a püspökök szolgálatával kapcsolatban írja, hogy csak az lehet püspök, aki elsőként a saját családjára visel gondot.

“Mert ha valaki a maga háza népét nem tudja vezetni, hogyan fog gondot viselni az Isten egyházára?” (1Tim 3,5)

A jótettek gyakorlásában is prioritásokat állít fel az apostol. Az általános “tegyünk jót mindenkivel” kijelentéshez hozzáfűzi, hogy ebben is elsősorban a hittestvéreinkre viseljünk gondot és aztán másokra.

“Ezért tehát, míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben.” (Gal 6,10)

Folytathatnánk még a sort, de azt hiszem, ennyi elég ahhoz, hogy lássuk, a Jézus által adott köröket az apostoli tanítás tovább részletezi. A szeretet prioritásainak vizsgálata során tehát kevés egy-egy igét idézni, a teljes újszövetségi képet kell vizsgálni, hiszen az apostolok a Jézustól kapott megbízatásuknál fogva tovább részletezik a tanítást. Az Újszövetségben tehát a szeretet prioritásairól szóló tanítás egyértelmű fejlődést mutat, amit emiatt kizárólag egységében szabad értelmeznünk. (Folyt. köv.)

A sorozat további részei

A szöveg forrása:
Copyright © 2012 - 2017 - www.teologiablog.hu

3 hozzászólás

  • Gravatar for Andaházy Álmos Andaházy Álmos szerint:

    Kedves Attila!

    Köszönöm a ‘szeretet köreinek’ bővebb kifejtését, ebben a formában világos számomra ez az álláspont, úgy gondolom érdemes volt megvárnom, mert világosabbá vált számomra, mi lehetett annak az oka, hogy az előző rész alatt annyira más álláspontot képviseltünk azzal kapcsolatban, hogy valóban mindenkit ill. ugyanannyira kell-e szeretnünk. A különbség azt hiszem az általunk használt szeretet definíciónkból indul ki. Ön a következőt írta a legutóbbi részben:

    ,,A szeretet tett és felelősség, ezek nélkül semmit sem ér.”

    Én a következő mondatot a következőképpen fogalmaznám át:

    A szeretet tettek és felelősség nélkül semmit sem ér.

    Leültem, és ismételten alaposan átvizsgáltam a saját tanulmányomat, és bár valóban nagyon sok helyen találtam olyan részeket is, ahol ez nem különül el egyértelműen, de kénytelen voltam továbbra is azon az állásponton maradni, hogy a szeretet nem azonosítható a szeretet cselekedeteivel. A bibliai szeretet több: az Isten ismeretéből és a vele való kapcsolatból fakadó lelkület (lelkület alatt értendő: szemlélet, hozzáállás, szándék, indulat) amelyből cselekedetek fakadnak.

    A Biblia valóban sok helyen tesz egyenlőségjelet a parancsok megtartása és a szeretet közé. Más helyeken azonban a parancsok megtartását a szeretetet bizonyító jelként, vagy annak eredményeként értelmezi.

    A fentebbi definícióm alátámasztására idézném az alábbi részt is:

    ,,Jézus így válaszolt: “A legfőbb ez: Halljad, Izráel, az Úr, a mi Istenünk, egy Úr, 30 és szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből.”” Márk 12:29-30

    Ez a rész jól megvilágítja, hogy a szeretetnek teljes szívből, lélekből, elméből és erőből kell történnie, amely szerintem nagyszerűen kiemeli a fontos aspektusokat. Mondhatjuk, hogy itt konkrétan épp az Isten iránti szeretetről olvassuk csak ezt, de a Biblia más helyen a testvéri szereteten is éppúgy számon kéri ezeket. (Pl.: 1Péter 1:22-23)

    De ugyanerről beszél az ismert 1Korinthus 13 első három verse is: lehetnek biblikus és hatalmas cselekedeteim, de szeretet nélkül egyik sem ér semmit. És szerintem az ezután következő további versekben felsorolt cselekedeteket sem szabad összetéveszteni a szeretettel, hiszen ha belegondolunk, lehetséges mindezeket más motivációból is megtenni. Nem véletlenül kéri Péter és Pál apostol számon a testvérek szeretetének kitartóságát és maradandóságát, hiszen ha a szeretet cselekedetei nem ennek a lelkületnek, vagy indulatnak az eredményei, hamar elapadnak.

    Miért vázoltam fel mindezt ilyen hosszan?

    Mert úgy gondolom, hogy ha ez a helyes értelmezés, akkor mégiscsak számon kérhető a valóban mindenki iránti szeretet. Ha a szeretet valóban az 1Péterből idézett módon: tiszta szívből fakadó, kitartó, engedelmes és képmutatás nélküli, és az ember minden igyekezetével állandó szinten igyekszik ezt a lelkületet megélni és ebben minden létező módon növekedni, ez jelenti a mindenki irányában megvalósuló egyenlő szeretetet. És ebben a kontextusban már el tudom helyezni az ellenség szeretetét is.

    Ezért gondolom, hogy a koncentrikus körök elméletét elsősorban nem a szeretet kontextusában kellene értelmezni, illetve hogy szerintem nagy probléma az, ha a szeretetre van alkalmazva, mert így könnyen kifogások keresésévé válhat bennünk az egyébként építés, cselekvés lehetőségeit kutató szenvedélyes indulat. Az értelemszerű, hogy akár testi, akár vagyoni, akár lelkierőnk, vagy végességünk szerint képtelenség cselekedetekkel pontosan ugyanazt és ugyanannyit megadnunk a körülöttünk lévőknek, és ez valóban nem is dolgunk. De a bennünk lévő mindenki irányában élő szeretet ettől elvileg még lehet valódi, ahogy alapvetően Jézusban is az volt, holott nem bánt egyformán mindenkivel.

    És pontosan ezért van az, hogy én a másik oldalt szeretem inkább hangsúlyozni: alaposan figyeljünk arra is, hogy szeressük azokat is, akik alapjáraton kevésbé állnak közel hozzánk! Enélkül nem is nagyon tudom elképzelni a missziót sem. Dolgunk a hozzánk kevésbé közel állók aktív szeretete is. A módját és a lehetőségeit pedig megtalálja mindenki, illetve rávezeti az Úr, ha a szívében ez valóban őszinte módon él.

    Én valahogy így látom. 🙂
    Köszönöm az inspirációt és a motivációt is, hogy újra leüljek és átrágjam a jegyzeteimet.
    Várom a következő részt és/vagy választ és mindezekben az Isten vezetését. 🙂

    Andaházy Álmos

    Andaházy Álmos

    • Gravatar for Jorsits Attila Jorsits Attila szerint:

      Bocsánat a késői válaszért, de egy ideig sajnos akadályoztatva voltam.

      Én úgy látom, nem annyira nagy a különbség kettőnk álláspontja között, mint ahogy az elsőre látszik. Ezt írtad:

      “a szeretet nem azonosítható a szeretet cselekedeteivel.”

      Szerintem itt némi félreértés van, hiszen én sem azonosítom, hanem azt állítom – a Biblia szeretetfogalma alapján -, hogy passzív szeretet nem létezik.

      A szeretet minden esetben aktív, ám ez messze nem azt jelenti, hogy a szeretet és a szeretet cselekedetei azonosak lennének. Tehát nem azt állítom, hogy azonosak, hanem azt, hogy a szeretettől a cselekedetek elválaszthatatlanok. A különbség jelentős, hiszen amíg a szeretet elválaszthatatlan része a cselekedet, addig a cselekedetekből nem egyértelműsíthető a szeretet. Szerintem ebben egyetértünk.

      Az egyenlőségben viszont nem tudok egyetérteni, pontosan az aktív szeretetfogalmak miatt. Én úgy látom, a bibliai szeretetfogalmakban gondolkodva ez igencsak paradox tanítást eredményezne. Ha mindenkit egyformán szeretek, akkor miért nem kezelek mindenkit egyforma szeretettel? Ha a szeretetből cselekedetek fakadnak, akkor az egyforma szeretetből hogyan fakadhatnak különféle cselekedetek? Ez egy kibékíthetetlen ellentmondás, hiszen egyenlőnek kellene lennie, de közben mégsem.

      Tökéletes egyenlőséggel csak Isten szeret, hiszen az Ő szeretete mindenkivel szemben egyformán aktív. Erre mi nem vagyunk kötelezve.

  • Gravatar for Vértes László Vértes László szerint:

    Jó és értékes próbálkozás ez a poszt. Sokan sokféleképpen próbálták megragadni az Istenre figyelés jótékony hatását az embertársakra.

    Én nem koncentrikusan, hanem szekvenciálisan látom a helyzetet: aki Istenen keresztül igyekszik önmagához hasonlóan szeretni embertársait, és EZEN KERESZTÜL kiteljesedni, az viszonylagos sikerre számíthat. Aki másképpen (nem Isten-embertárs-én nyomvonalon) próbálkozik, az pedig viszonylagos kudarcra ítéli önmagát, sem embertársait nem fogja jól szeretni, sem önmagát nem fogja kiteljesíteni.



Hozzászólások követése (RSS)

Archivált tartalom. A blog jelenleg nem aktív.