Ki kinek tartozik?

Az adópénzről szóló tanításában Jézus különleges jelentőséget tulajdonít a képmásoknak.

“Mondd meg tehát nekünk, mi a véleményed: szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem?” Jézus felismerve gonoszságukat, így szólt: „Mit kísértetek engem, képmutatók? Mutassatok nekem egy adópénzt!” Azok odavittek neki egy dénárt. Jézus megkérdezte tőlük: „Kié ez a kép és ez a felirat?” „A császáré” – felelték. Jézus erre kijelentette: „Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené.” (Mt 22,17-21)

Jézus gyakran használ gondolati párhuzamot tanításában, hogy mondandóját jobban megértesse hallgatóságával. Az adópénzről szóló részben is egy ilyen párhuzamot von az adózás és az Istennel való kapcsolat között. Az ilyen gondolatvezetés azért lehetséges, mert életünk alapvetően két világhoz kötődik, egy látható és egy láthatatlan világhoz. Mindaddig, amíg ezen a földön élünk, ebben a kettős vonzásban élünk, még akkor is, ha az egyiket vagy másikat nem akarjuk elfogadni. Hiába tagadjuk meg a világot és az e világi dolgokat – ahogy sokan tették már a történelem során –, attól még a világ tovább létezik és hatást gyakorol a benne élőre. Ugyanígy hiába tagadjuk meg Istent és a szellemi valóságokat, attól még azok léteznek, és ezt az ember legbelül mindig érezni fogja. Jézus tökéletesen tisztában van ennek a kettős köteléknek a jelentőségével, ezért láttat párhuzamokban. Tudja, hogy mindkét világ egyformán fontos, mert együtt alkotják az ember életterét. Az adópénzről szóló történetnek is megvan ez a kettős vetülete, amiből most Jézusnak a képmásról szóló tanítását ismerhetjük meg.

Jézus korában a Római Birodalom pénzérméit többnyire a császárnak, ritkábban az uralkodói család egy másik tagjának képe díszítette. A pénz ezért nem csupán fizetőeszköz volt, hanem hatalmi jelkép, a császári uralom jele és hirdetője a provinciák számára. Félreérthetetlen információ arról, hogy ki a pénz tulajdonképpeni birtokosa. Az idézett evangéliumi szövegben található αποδοτε (apodote) kifejezés is erre utal, ami tartozás megadását, visszaadást jelent. Kicsit kibővítve Jézus felszólítása ezt jelenti: adjátok vissza a pénzt annak, akinek a képét ábrázolja, mert ő a tulajdonosa. Világos következtetés, de Jézus ezzel nem fejezi be, mert hátravan a lelki oldala is ennek a kérdésnek, és itt jön a párhuzam. A császárnak, ami a császáré, Istennek ami az Istené. De mi Istené? A tisztelet, a hálaadás, az imádság? Ennél is egyszerűbb a válasz, mert Isten ugyanúgy jelölte meg a tulajdonát, ahogyan a császár:

“Akkor ezt mondta Isten: Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá: uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, az állatokon, az egész földön és mindenen, ami a földön csúszik-mászik. Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket.” (1Móz 1,26-27)

Itt a párhuzam. Isten képmását hordozod magadon. Végül ennek ismeretében gondold át újra ezt a kijelentést:

“Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené.”

A szöveg forrása:
Copyright © 2012 - 2017 - www.teologiablog.hu

2 hozzászólás



Hozzászólások követése (RSS)

Archivált tartalom. A blog jelenleg nem aktív.