A megtérés egyszeri vagy többszöri alkalom? Mindkét lehetőséget alá lehet támasztani a Szentírásból. Fel lehet oldani valahogy ezt az ellentétet?
Az elmúlt alkalommal arról írtam, hogy a megtérésnek van ószövetségi és újszövetségi jelentése is. Erre a megkülönböztetésre azért kell odafigyelnünk, mert enélkül igazán nem érthetjük meg, hogy miért beszél a Biblia különböző kontextusokban a kérdésről. A megtéréssel kapcsolatos zavarok legfőbb oka ugyanis, hogy a két jelentést egyként kezeljük. Példaként hadd hozzam fel az alábbi bibliai szakaszt, amit nem egyszer láttam keresztény igés lapokon:
„Téríts magadhoz, Uram, és mi megtérünk, tedd újra olyanokká napjainkat, mint régen voltak!” (JerSir 5,21)
Ha az ehhez hasonló ószövetségi értelemben vett megtérési igéket önmagunkra vonatkoztatjuk, akkor ne csodálkozzunk, ha összezavarodik a megtérésről alkotott képünk. Ez az ige ugyanis a megtérést ószövetségi módra egy előző – bűntelen – életállapot visszaállításában képzeli el. Krisztus megváltó műve után azonban a keresztény ember többé nem visszaállításban, hanem újjáteremtésben reménykedik, ugyanis nem gondolja, hogy létezett számára olyan korábbi életállapot, amelyben méltónak találtatott volna az üdvösségre.
Ha végignézzük az Újszövetségben azokat az igeszakaszokat, amelyekben a görög metanoia – megtérés – szó szerepel (amit sajnos nem egyszer bűnbánatként fordítanak magyarra), akkor érdekes szabályszerűséget figyelhetünk meg. Az evangéliumokban gyakorlatilag egyetlen igeszakasz kivételével az ószövetségi – vagy legalábbis nem egyértelműen újszövetségi – értelemben szerepel a megtérés, ami ebben a kontextusban a bűn rendezését jelenti. Az a bizonyos kivétel Jézus Péternek mondott szavaiban található, amikor is Jézus a saját halála és feltámadása utáni időre utalva mondja Péternek:
„Simon, Simon, íme, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, de én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited: azért, ha majd megtérsz, erősítsd atyádfiait.” (Lk 22,32)
A fentiek jelzik, hogy Jézus feltámadása után valami változni fog. A fordulópontot az Apostolok Cselekedeteiről írott könyv és az apostoli levelek hozzák. Jézus halálával és feltámadásával elkezdődött az Újszövetség korszaka, és ettől kezdve a megtérés jelentése az apostoli igehirdetésekben egyértelműen megváltozott. Jelentős különbség, hogy a megtérés már nem valamiféle emberi cselekedet, ahogy azt az ószövetségi értelemben ismerjük (az ember bűnbánata és áldozata), hanem végleges következményekkel járó isteni beavatkozás. Lényeges különbség például, hogy a megtérőnek adatik a „Szentlélek ajándéka”.
„Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát.” (ApCsel 2,38)
Egyszeri vagy többszöri értelemben beszél az Újszövetség a megtérésről? A válasz, hogy mindkét értelemben, attól függően, hogy Jézus halála és feltámadása előtt vagy után hangzik el az adott igeszakasz. A különbség tehát az, hogy az ószövetségi értelemben a bűnökből tér meg az ember, az újszövetségi értelemben pedig ezzel együtt Jézushoz is. Bűnökből megtérni lehetetlen lenne csupán egyszer, ám ezzel szemben Jézus újjáteremtő munkája a megtérésben egyszeri alkalom. Az újszövetségi megtérés mint a gondolkodásmód megfordítása Krisztus újjáteremtő munkájának eredménye, amely visszafordíthatatlan változást jelent. Nem véletlenül zárja ki a Zsidókhoz írt levél szerzője – újszövetségi értelemben – a többszöri megtérés lehetőségét:
„Lehetetlen ugyanis, hogy akik egyszer megvilágosíttattak, és megízlelték a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szentléleknek, akik megízlelték Isten felséges beszédét és az eljövendő világ erőit, de elestek, hogy azok ismét megújuljanak és megtérjenek; hiszen újra megfeszítik önmaguknak az Isten Fiát, és meggyalázzák őt.” (Zsid 6,4-6)
(Folyt. köv.)