A megtérés ószövetségi és újszövetségi fogalmának megkülönböztetése után most tisztázzunk néhány gyakori félreértést a témával kapcsolatban.
A megtérés egy folyamat. Az a folyamat, amelynek során az Istentől távol lévő ember a bűnbánat, bűnbocsánat és újjáteremtés által Isten gyermekévé lesz. Mindebből látszik, hogy a megtérést nem helyes a folyamat egyik elemével sem azonosítanunk. Nem azonos tehát az önvizsgálattal, a bűnbánattal, az Isten felé fordulással, sőt mindezek együttesével sem; semmi olyannal, amit az ember képes lenne egyedül, a saját erejéből véghezvinni.
Gyakran felmerül a kérdés: a megtérés mennyiben az ember és mennyiben Isten munkája? A válaszok a teljes determinizmus és a tökéletes szabad akarat szélsőségei között mozognak. A determinizmus hívei valójában nem is tudnak mit kezdeni a megtérés fogalmával. Ha ugyanis az egyes ember megtérése kizárólag Isten elhatározásától függ, akkor ez gyakorlatilag értelmetlenné teszi a megtérésre hívást és az evangelizációt. Az ember ebben az esetben tulajdonképpen a megtérés passzív elszenvedője, hiszen Isten döntése mellett semmit sem számít az ember tagadása vagy éppen együttműködése. Istent ez a látásmód egy bábjátékossá degradálja, aki kénye-kedve szerint rendelkezik teremtményei üdvösségéről vagy kárhozatáról.
A tökéletes szabad akarat hirdetői szerint minden az ember jól megfontolt döntésén múlik. Ezen irányzat képviselői szerint az ember képes bármikor dönteni Isten mellett, így akár élete utolsó pillanatára is időzítheti a megtérését. Isten ebben a modellben másodhegedűs szerepet játszik, aki szüntelenül csak arra vár, hogy az ember végre döntsön mellette. Ez a modell az üdvösség vagy kárhozat kulcsát mindenestül az ember kezébe helyezi, azt feltételezve, hogy az ember képes ebben a kérdésben szabadon, minden befolyást és kísértést figyelmen kívül hagyva helyesen dönteni.
Mindkét nézet képviselői tudnak bibliai idézeteket felsorakoztatni az igazuk alátámasztására, s ez azt jelenti, hogy mindkét modellre utaló jeleket találunk a Szentírásban. Azt azonban mindenképp tisztáznunk kell, hogy a Bibliában sehol nincsen aprólékosan részletezve, hogy a megtérésben ki, mit, hogyan és milyen leosztásban csinál. Az ilyen modellek (ordo salutis, üdvrend) a későbbi keresztény gondolkodás termékei, de hozzá kell tennünk, hogy nem tudjuk a választ az összes kérdésre.
Akkor hát mit állíthatunk biztosan? Azt, hogy az ember üdvözítésének kezdeményezője minden esetben Isten, ám ebben a folyamatban az ember is aktívan részt vesz.
Hibás gondolat a hitet és a megtérést szétválasztani, mivel nincs megtérés Krisztus megváltói mivoltának elfogadása nélkül. Nem mondhatjuk tehát senkiről, hogy megtért, ha nem hisz, és azt sem állíthatjuk, hogy hisz, de nem tért meg.
A megtérés nem jelent hibátlanságot vagy bűntelenséget. A megtért ember sem mentes a bűntől és a rendszeres bűnbánatgyakorlástól, s ennek szükségességét ő maga is érzi. Az önvizsgálat és bűnbánat a megtért embernek is naponkénti feladata, ám azt valamikor el is kell kezdeni – ez a bizonyos kezdet a megtérés.
Fontos azt is leszögeznünk, hogy a Bibliában sehol sincs megírva, hogy a megtérésnek mennyi idő alatt kell végbemennie; sem az, hogy tudnunk kell a pontos dátumát; sem az, hogy milyen imát kell elmondani hozzá. Hogy ez egy pillanat alatt ment-e végbe, vagy hosszú évek lassú változásának eredménye, az is teljesen mindegy. Az ilyen és ehhez hasonló kitételeket csak jóval később találták ki a különböző közösségek, tagjaik „szűrésére”. A Biblia azonban nem tulajdonít jelentőséget ezeknek a dolgoknak.
A megtért ember egy Jézust követő, bűnbánó és bocsánatot nyert valaki, akinek – a világhoz és eredendően bűnös önmagához képest – Krisztus megváltoztatta, megfordította az életét, megfordította a gondolkodását. Ez a megtérés lényege.