Ki méltó az üdvösségre? Mi a méltóság bibliai jelentése? Mi Isten és ember szerepe a méltóvá tételben?
„Hasonló a mennyek országa egy királyhoz, aki menyegzőt készített a fiának. Elküldte szolgáit, hogy hívják össze a meghívottakat a menyegzőre, de azok nem akartak elmenni. Ekkor más szolgákat küldött, akikhez így szólt: Mondjátok meg a meghívottaknak: Íme, elkészítettem az ebédet, ökreim és hízott állataim levágva, és minden készen van: Jöjjetek a menyegzőre! De azok, mit sem törődve ezzel, elmentek: az egyik a földjére, a másik a kereskedésébe. A többiek pedig megragadták szolgáit, bántalmazták és megölték őket. Ekkor a király haragra gerjedt, elküldte seregeit, és elpusztította ezeket a gyilkosokat, városukat pedig felégette. Akkor ezt mondta szolgáinak: A menyegző ugyan kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók.” (Mt 22,2-8)
A méltóság és méltatlanság kérdése az Újszövetségben bonyolultabb, mint első látásra gondolnánk. Ezt a témát általában két oldalról szoktuk megközelíteni. Az egyik megközelítésben a méltóság összefügg az érdemekkel, vagyis azzal, ki milyen módon éli az életét, éli meg a hitét. Röviden, azt tartjuk méltónak Isten ajándékaira, aki az Ő akaratának megfelelően cselekszik. A másik megközelítés a kegyelemre hivatkozva állítja, hogy alapból senki nem méltó Isten ajándékaira, ám Jézus kereszthalála által kegyelemből – cselekedetektől függetlenül – mindenki méltóvá tétetett azokra. Azt gondolom, hogy Bibliát ismerő olvasók számára nem nagy megerőltetés olyan igéket találni, melyekkel az egyik vagy a másik oldal véleményét igazolni tudnánk. A kérdés azonban összetettebb.
Bibliafordításaink három különböző görög kifejezést is a magyar „méltóság” szóval adnak vissza.
- Az első az hikanosz, melynek elsődleges jelentése: alkalmasság, képesség.
- A második az enokhosz, főként büntetésre méltó jelentésben.
- A harmadik az axiosz, amely egy előzetes tettre adott, vele egyenértékű vagy vele arányos reakciót jelent.
Ez utóbbi lényege, hogy csak megfelelő válasz esetén válik méltóvá az ember Isten ajándékára – ami ez esetben az üdvösség.
A bejegyzés elején idézett igében is az axiosz értelmében szerepel a méltóság, ami az üdvösséggel kapcsolatban egyébként számos helyen szerepel az Újszövetségben. A fenti igén keresztül nagyon jól megérthető az üdvösséggel kapcsolatos méltóság vagy méltatlanság kérdése.
Menjetek tehát a keresztutakra, és akit csak találtok, hívjátok el a menyegzőre. (Mt 22,9)
A menyegzőre való bejutást nem előzi meg vizsgálat vagy bármilyen válogatás. Nem is a meghívottak előélete a döntő abban, hogy végül ki találtatik méltónak:
Kimentek a szolgák az utakra, összeszedtek mindenkit, akit csak találtak, gonoszokat és jókat egyaránt, és megtelt a lakodalmas ház vendégekkel. (Mt 22,10)
Akkor ezek szerint mindenki méltó az üdvösségre? Nem egészen, hiszen a legelső igeszakaszban azt is olvassuk, hogy igenis vannak olyanok, akik ugyanúgy meghívottak, mint bárki más, ám mégsem bizonyulnak méltónak. Mi a különbség? Az, hogy ők elutasították a meghívást.
A magyarázatot a méltóság – axiosz – szó jelentése adja meg, ami ez esetben az Isten tettére adott megfelelő választ jelenti. Jézus önfeláldozása olyan esemény, amely válaszra vár. Ő elszenvedte helyettünk bűneink büntetését, és ezzel mindannyiunkat meghívott az üdvösségre. A kérdés az, hogy erre a meghívásra miként reagálunk. Mindenki, aki e tettre való megfelelő válaszként bűnbánattal elfogadja Isten kegyelmét, a Biblia szerint méltó az üdvösségre.