Isten dicsőségét nem növeli a mi dicséretünk. Akkor mire jó, miért szükséges, miért nem haszontalan vagy öncélú a dicsőítés?
„Énekeljetek új éneket az Úrnak, énekelj az Úrnak, te egész föld! Énekeljetek az Úrnak, áldjátok nevét, hirdessétek szabadítását minden nap! Beszéljétek el dicsőségét a nemzeteknek, csodáit minden népnek!” (Zsolt 96,1-3)
A 96. zsoltár nem az általunk megszokott módon dicsőíti Istent. Szavai nem csak Istennek, hanem az Istent dicsőítő embernek is szólnak. Olyan ez, mintha a zsoltáros ott állna Isten és az ember között, és néha ide, néha oda címezné szavait. Éppen ezért nem csupán Istent dicsőíti, hanem egyben magyarázza is az embernek, hogy milyen az igazi dicsőítés. Nem csak dicsőít, de azt is elmondja, hogy miért és hogyan teszi ezt. Ez egy nagyon fontos motívum. Nem csak dicsőít, tanít is dicsőíteni. Hogyan teszi ezt?
A zsoltárok olyan költemények, amelyek rímeket tartalmaznak, de nem úgy, ahogyan azt mi az énekeinkben, verseinkben megszoktuk. A héber költészetben – a zsoltárokban különösen is – egy számunkra szokatlan szerkesztési formával, a gondolatrímmel találkozunk. A gondolatrím során egy kijelentést az író egy következő gondolati egységben – sorban, mondatban, tagmondatban – bővít ki, magyaráz meg, vagy éppen fejez be. Ezt azért is fontos tudni, mert a zsoltárok egyes részeit ezek a gondolatrímek kapcsolják össze, és ezek által az összekapcsolódások által nyer értelmet a szöveg.
A fenti igerészletben ezek a kapcsolatok a következők:
- A: a felszólítás: Énekeljetek új éneket az Úrnak, énekelj az Úrnak, te egész föld!
- B: a dicsőítés tartalma: Énekeljetek az Úrnak, áldjátok nevét,
- C: a dicsőítés tartalma: hirdessétek szabadítását minden nap!
- B’: B kifejtése (ez hogyan lehetséges?): Beszéljétek el dicsőségét a nemzeteknek,
- C’: C kifejtése (ez hogyan lehetséges?): csodáit minden népnek!
Jól látható, hogy tartalmilag egyre mélyülő szerkezettel van dolgunk. Az általános felszólítás után a dicsőítés tartalmára irányítja figyelmünket az író, legvégül pedig azt fejti ki, hogy mindez milyen módon lehetséges, hogyan kommunikálható.
Az Úr nevét úgy tudod áldani, hogy beszélsz dicsőségéről, bemutatva ezzel, hogy ki áll a név mögött. Szabadításának hirdetése pedig a csodatetteiről való bizonyságtétel, hiszen az összes bibliai és személyes szabadulási történet nem más, mint egy-egy csoda elbeszélése.
Az Istennek tetsző dicsőítés tehát mindig a megtapasztalt kegyelemről, szabadításról szól, és ugyanolyan kétirányú, mint ez a zsoltár. Szól Istennek, a dicsőítettnek, és szól az azt meghalló embereknek, akiknek a dicsőítés bizonyságtétel Isten hatalmáról és kegyelméről. Ez a zsoltár ezért nem csak a helyes dicsőítésre, hanem a hatékony bizonyságtételre is utat mutat. (Folyt. Köv.)