Iránytű a Biblián

Bibliaértés kezdőknek és haladóknak 1.

Jorsits Attila,

Most induló sorozatunk két szempontból is rendhagyó lesz. Egyrészt eddig a blogon a bejegyzések nagy része konkrét kérdést vagy igeszakaszt tárgyalt, ez a sorozat viszont egy sokkal általánosabb, tágabb ölelésű témát igyekszik körüljárni. Másrészt szöveges bejegyzés helyett ezúttal hanganyagot teszek közzé – egyszerűen azért, mert vannak témák, amikről könnyebb, és jobban is szeretek beszélni, mint írni. Írott cikkek persze továbbra is lesznek a blogon, de mostantól hangzó – ún. podcast – bejegyzéseket is közzé fogok tenni.

Ennek a sorozatnak a témája a bibliaértés, bibliaértelmezés, egész pontosan az, hogy hogyan tudjuk helyesen érteni a Bibliát. Mindenki számára hasznos alapelveket szeretnék bemutatni, amelyek segítenek Isten Igéjének jobb megértésében. Én ezen alapelvek figyelembevételével olvasom és értelmezem évek óta a Szentírást, és ezek alapján írom a TeológiaBlog bejegyzéseit is.

Ebben az első, bevezető részben két kérdést igyekszem tisztázni. Az első, hogy egyáltalán miért kell értelmeznünk a Bibliát, a második pedig az objektív és szubjektív bibliaértelmezés közötti különbségtétel. Fogadjátok szeretettel!

A sorozat további részei

Podcast feed
Ha érdekesnek találtad, add tovább:
Facebook Twitter

A bejegyzés linkje: https://www.teologiablog.hu/bibliaertes-kezdoknek-es-haladoknak-1/
Copyright © 2012 - 2024 Jorsits Attila - www.teologiablog.hu