Az ember első bűne: a kétely

Hogyan döntötte romlásba a Kísértő az embert egy egyszerű kétely segítségével? Milyen csapdát rejt a kételkedés mechanizmusa?

151026

“A kígyó pedig ravaszabb volt minden mezei állatnál, amelyet az Úristen alkotott. Ezt kérdezte az asszonytól: Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kert egyetlen fájáról sem ehettek? Az asszony így felelt a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk, csak annak a fának a gyümölcséről, amely a kert közepén van, mondta Isten: Nem ehettek abból, ne is érintsétek, mert meghaltok. De a kígyó ezt mondta az asszonynak: Dehogy haltok meg! Hanem jól tudja Isten, hogy ha esztek belőle, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok, mi a jó, és mi a rossz.” (1Móz 3,1-5)

A bűnbeesés az egyik legismertebb bibliai történet, rengeteg magyarázat fűződik hozzá, számtalan alkalommal értelmezték a különböző tudományok és művészetek képviselői. Éppen emiatt egyúttal az egyik legterheltebb rész is. Bár a Kísértő és Éva párbeszéde kétségtelenül a történet középpontja, mégis épp ennek a vizsgálata sikkad el sokszor a történet erőteljes szimbólumainak elemzése közben, pedig napjaink embere számára is igencsak megfontolandó tanulságokat rejt.

Először nézzük röviden és tömören a párbeszéd lefolyását. A kiindulási alap, hogy Isten figyelmeztette az embert, ne egyen a jó és rossz tudásának fájáról, mert meghal. A kígyó ezután megkérdőjelezi az isteni tiltás okát – vagyis azt, hogy az ember meghal, ha eszik a fáról. Úgy tűnik, Éva döntési helyzetbe került. Döntenie kell, kinek hisz. A kérdés eldöntéséhez viszont pontosan arra a tudásra lenne szüksége, amellyel a tiltott fa kecsegtet; tudnia kellene, az ellentétes állítások közül melyik a jó, és melyik a rossz. Éva számára tehát a jó és rossz tudásának megszerzése szükséges a kérdés eldöntéséhez. Enni a jó és rossz tudásának fájáról tehát – úgy tűnik – Éva számára az egyetlen eszköz, amelynek segítségével eldöntheti, kinek van igaza.

Elemezhetnénk bőséggel ezt a párbeszédet, de most csak arra szeretnék rámutatni, hogy Évát a kétely determinálta a bukásra. Ennek oka, hogy a Kísértő valójában nem döntési helyzetet teremtett, hanem a kétely elültetésével olyan kényszerpályára helyezte Évát, melynek a végén nem tehetett mást: ennie kellett a gyümölcsből. Miért? A válasz nagyon egyszerű: a kétely miatt már csak így tudhatta meg, kinek van igaza. Az addig egyértelmű helyzetet a kétely egy hamis dilemmává alakította, melynek lényege, hogy csak akkor tudja meg az igazságot, ha enged a kísértésnek és eszik, ezzel megkockáztatva saját halálát.

Érezzük a helyzet abszurditását? Addig élt, és mindene megvolt, tudta, hogy örökké élhet, és bár nem akart meghalni, a kétely miatt mégis megkockáztatta a halált. A dilemma hamissága abban állt, hogy a Kísértő úgy állította be a helyzetet, hogy Éva választhat a jó és rossz közül; ám az ember már eleve a jóban, az életben volt, ezért bármi más választás csak a rosszat jelenthette. Az élethez képest a más választás a halál volt. A kétely így determinálta mesteri módon az embert a halálra.

A Kísértő abban a pillanatban győzött, amikor az ember helyet adott az Istennel szembeni kételynek. Egy dologban viszont a kígyó igazat mondott. Az ember végül megtudta az igazságot: Isten nem hazudik. És miközben ez semmi újat nem mondott számára, mégis elvesztette mindenét. Még jó, hogy Isten nem hagyta ennyiben a történetet…

A szöveg forrása:
Copyright © 2012 - 2017 - www.teologiablog.hu

8 hozzászólás

  • Gravatar for Csaba Csaba szerint:

    Mi van akkor, ha Ádám és Éva – mivel a tiltott gyümölcs elfogyasztása előtt nem ismerte a jó és rossz közti különbséget – nem tudta azt sem rosszként értelmezni, hogy mégiscsak eszik a fáról, ahogyan esetlegesen abban sem volt okuk kételkedni, hogy a kígyó rosszat akar nekik, hiszen evés előtt még nem tudták megkülönböztetni a rosszat a jótól? Meglehet, azt sem tudták, mi az, hogy meghalni, mivel alapállapot volt az élet és körülöttük senki nem halt meg az Édenben.
    Egy világi védőügyvéd azt hiszem, így érvelne amellett, hogy az “ifjú” pár lényegében csak megtévesztett áldozat és a valódi bűnelkövető a csalárd, megtévesztő személy, a kígyó, aki az Ördög maga…
    🙂
    A helyes értelmezés ezzel szemben mégiscsak az lehet, pontosan tudnia kellett Ádámnak és Évának, hogy azt az egy dolgot ugyan megtehetik, de Isten a saját érdekükben tiltja nekik. Talán azt is elmondta nekik személyesen az Úr, hogy “mindent szabad nektek, de nem minden használ”? Csakhogy ekkor még mindössze egyetlen egy dolog volt az a “nem minden” és ezt a végtelenül egyszerű és egyértelmű itinert sem sikerült az első emberpárnak követnie.

    Tehát, s itt visszatérve a posztod végső következtetéséhez, Ádám és Éva nem abban kételkedhetett első sorban, hogy esetleg mégsem halnak meg, ha esznek a tiltott gyümölcsből, hanem abban, hogy mi van, ha Isten esetleg mégsem mond nekik igazat, ami által Istenről kellett feltételezniük a rossz akaratot :-/ s mivel kiderült számukra saját naivitásuk és óriási hibájuk, rettenetesen szégyellve magukat, elbújtak és bűntudatot éreztek 🙁 Sajnálatos módon ez akkor nem volt elintézhető egy “upsz, bocsi!”-val…

    • Gravatar for Jorsits Attila Jorsits Attila szerint:

      Csak annyival egészíteném ki, hogy Isten figyelmeztette őket arra, hogy meghalnak, ha esznek a fáról, tehát tudták miről van szó.

  • Gravatar for Régi Róbert Régi Róbert szerint:

    Szia Attila!
    Egy másik aspektusból közelítenék.
    Isten a kert közepére -lehetne mondani- mintegy provokációnak tette a tiltott gyümölcsöt. Istennek más terve volt az emberrel. Bizonyos szempontból az angyalok fölé helyezte őket, mert megadta nekik a szabad akaratot, hogy dönthetnek mellette, vagy ellene. Hogy szerethetné őt valaki, akit magához láncol. Tehát ez a kölcsönös szabad szeretet letéteménye volt. Később az emberpár a megbánás lehetőségét is elszalasztotta. Maradt valami a paradicsomi emberből? Maradt “eredeti” ember?

  • Gravatar for Deák Péter Deák Péter szerint:

    Attila,
    felteszed a költői kérdést: “Érezzük a helyzet abszurditását?”, de te vajon érzed-e írásod abszurditását, logikád abszurditását?

    Minden kijelentésed sántít, mert minimális kapcsolatban van a valósággal, de ezt most hagyjuk. Maradok a legérdekesebb logikai bukfenceknél.

    “Addig élt, és mindene megvolt, tudta, hogy örökké élhet, és bár nem akart meghalni, a kétely miatt mégis megkockáztatta a halált.”
    —-
    Addig élt, mondod, de éppen történeted szerint ezt nem tudhatta. Azt tudhatta, hogy létezett, de azt nem, hogy mi az “élet” és mi a “halál”. “Mindene megvolt”, hm ….. biztos? Mi az hogy minden? Mikor van meg valakinek a “mindene”? “Tudta, hogy örökké élhet” – megint, éppen e te verziód szerint azt se tudhatta, hogy mi az élet, pláne nem, hogy mi az örökélet. “És bár nem akart meghalni” – ismét: éppen a te történeted miatt fogalma sem lehetett a “halálról”. A “kétely” miatt…. Nem Attila, nem a kétely miatt, hanem a KÍVÁNCSISÁG miatt. Ez bizony fajunk jellemzője, nélküle már nem is lennénk. Ha úgy tetszik, Teremtőnk plántálta belénk. Attila, blogod, tevékenységed bitzonyítja, hogy TE IS kíváncsi vagy. Nem olyan halálos bűn az. 🙂
    “megkockáztatta a halált” – ismét a te történeted szerint nem is ismerhette a halált, nam tudhatta, hogy az rossz dolog, és így nem is kockázhatta meg.

    Gondolkozz el azon, hogy vajon van-e halál élet nélkül, és fordítva: van-e élet halál nélkül?
    Remélem, te sem hiszed, hogy a halál csupán egy rossz döntés eredménye.

    • Gravatar for István István szerint:

      Logikai bukfencek? Kíváncsi volt, hogy Isten igazat mondott-e, ugyanis a Kísértő szava nyomán kételkedett ebben. Hmm? Kedves Péter, nem kell ezt fölöslegesen kavarni.

  • Gravatar for Deák Péter Deák Péter szerint:

    Kedves István! Egyetértünk, nem kell ezt fölöslegesen kavarni, és kényszerű kapcsoltságot kiizzadni (ott, ahol nincs).
    Kíváncsi volt, … ugyanis …. kételkedett.
    Hidd el, van őszinte kíváncsiság kételkedés nélkül is. Mindennapos jelenség, veled is megesik.
    Ugye, hallottad már, hogy az ember egy kíváncsi faj?

    By the way, ha valaki kételkedik, akkor nem kíváncsi, hanem nem hisz abban, vagy annak, akinek az állításában kételkedik.
    Remélem, azért a mondanivalóm is eljutott hozzád.

    • Gravatar for István István szerint:

      Kedves Péter!
      “By the way, ha valaki kételkedik, akkor nem kíváncsi, hanem nem hisz abban, vagy annak, akinek az állításában kételkedik.”

      Nem hinni valakinek, az egy állásfoglalás. A kételkedés viszont nem az, hanem egy döntés nélküli állapot, a kettőt ne feleltesd meg egymásnak. A szkeptikus pedig az adott kérdést tekintve lehet passzív, de kíváncsi is.

      És ha kérhetném, legközelebb cinikus megjegyzések nélkül, amolyan kultúrált módon…



Hozzászólások követése (RSS)

Archivált tartalom. A blog jelenleg nem aktív.