Kígyó

Az ember első bűne: a kétely

Jorsits Attila,

Hogyan döntötte romlásba a Kísértő az embert egy egyszerű kétely segítségével? Milyen csapdát rejt a kételkedés mechanizmusa?

“A kígyó pedig ravaszabb volt minden mezei állatnál, amelyet az Úristen alkotott. Ezt kérdezte az asszonytól: Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kert egyetlen fájáról sem ehettek? Az asszony így felelt a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk, csak annak a fának a gyümölcséről, amely a kert közepén van, mondta Isten: Nem ehettek abból, ne is érintsétek, mert meghaltok. De a kígyó ezt mondta az asszonynak: Dehogy haltok meg! Hanem jól tudja Isten, hogy ha esztek belőle, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok, mi a jó, és mi a rossz.” (1Móz 3,1-5)

A bűnbeesés az egyik legismertebb bibliai történet, rengeteg magyarázat fűződik hozzá, számtalan alkalommal értelmezték a különböző tudományok és művészetek képviselői. Éppen emiatt egyúttal az egyik legterheltebb rész is. Bár a Kísértő és Éva párbeszéde kétségtelenül a történet középpontja, mégis épp ennek a vizsgálata sikkad el sokszor a történet erőteljes szimbólumainak elemzése közben, pedig napjaink embere számára is igencsak megfontolandó tanulságokat rejt.

Először nézzük röviden és tömören a párbeszéd lefolyását. A kiindulási alap, hogy Isten figyelmeztette az embert, ne egyen a jó és rossz tudásának fájáról, mert meghal. A kígyó ezután megkérdőjelezi az isteni tiltás okát – vagyis azt, hogy az ember meghal, ha eszik a fáról. Úgy tűnik, Éva döntési helyzetbe került. Döntenie kell, kinek hisz. A kérdés eldöntéséhez viszont pontosan arra a tudásra lenne szüksége, amellyel a tiltott fa kecsegtet; tudnia kellene, az ellentétes állítások közül melyik a jó, és melyik a rossz. Éva számára tehát a jó és rossz tudásának megszerzése szükséges a kérdés eldöntéséhez. Enni a jó és rossz tudásának fájáról tehát – úgy tűnik – Éva számára az egyetlen eszköz, amelynek segítségével eldöntheti, kinek van igaza.

Elemezhetnénk bőséggel ezt a párbeszédet, de most csak arra szeretnék rámutatni, hogy Évát a kétely determinálta a bukásra. Ennek oka, hogy a Kísértő valójában nem döntési helyzetet teremtett, hanem a kétely elültetésével olyan kényszerpályára helyezte Évát, melynek a végén nem tehetett mást: ennie kellett a gyümölcsből. Miért? A válasz nagyon egyszerű: a kétely miatt már csak így tudhatta meg, kinek van igaza. Az addig egyértelmű helyzetet a kétely egy hamis dilemmává alakította, melynek lényege, hogy csak akkor tudja meg az igazságot, ha enged a kísértésnek és eszik, ezzel megkockáztatva saját halálát.

Érezzük a helyzet abszurditását? Addig élt, és mindene megvolt, tudta, hogy örökké élhet, és bár nem akart meghalni, a kétely miatt mégis megkockáztatta a halált. A dilemma hamissága abban állt, hogy a Kísértő úgy állította be a helyzetet, hogy Éva választhat a jó és rossz közül; ám az ember már eleve a jóban, az életben volt, ezért bármi más választás csak a rosszat jelenthette. Az élethez képest a más választás a halál volt. A kétely így determinálta mesteri módon az embert a halálra.

A Kísértő abban a pillanatban győzött, amikor az ember helyet adott az Istennel szembeni kételynek. Egy dologban viszont a kígyó igazat mondott. Az ember végül megtudta az igazságot: Isten nem hazudik. És miközben ez semmi újat nem mondott számára, mégis elvesztette mindenét. Még jó, hogy Isten nem hagyta ennyiben a történetet…

Ha érdekesnek találtad, add tovább:
Facebook Twitter Google+

A bejegyzés linkje: https://www.teologiablog.hu/az-ember-elso-bune-a-ketely/
Copyright © 2012 - 2018 Jorsits Attila - www.teologiablog.hu