Jézus nevében? Ámen?

“Jézus nevében, ámen.” Gyakran hallani ezt a mondatot imádságok záradékaként. A kérdés csak az, nem sérti ez a második parancsolatot?

Fából faragott színes totemoszlop

Bizony, bizony, mondom néktek: aki hisz énbennem, azokat a cselekedeteket, amelyeket én teszek, szintén megteszi, sőt ezeknél nagyobbakat is tesz. Mert én az Atyához megyek, és amit csak kértek majd az én nevemben, megteszem, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban; ha valamit kértek tőlem az én nevemben, megteszem. (Jn 14,13-15)

Az előző alkalommal a tízparancsolat második parancsáról volt szó; arról, mit is jelent Isten nevét hiába szánkra venni. Úgy gondolom, egy bejegyzés erejéig érdemes még ezzel a témával foglalkozni, egy, az elmúlt években egyre inkább elterjedt trend kapcsán. Ennek lényege, hogy Jézus fenti ígéretére hivatkozva sokan így fejezik be imáikat: Jézus nevében, ámen. Mielőtt bármit gondolnánk erről a szokásról, vizsgáljuk meg, milyen jelentőséget tulajdonított a Biblia embere a túlvilági lények neveinek.

Az ember alapvető igénye, hogy befolyásolja környezetét. Irányító szerepre törekszik a természetben, a társadalomban, és a spirituális valóságok területén is. A vallásokban jól megfigyelhető ez a transzcendens irányítására, az istenség befolyásolására való törekvés, áldozatok, ígéretek, rítusok révén. Mindezek fontos eleme a láthatatlan valóságok valamely módon e világivá tétele. Attól kezdve ugyanis, hogy pl. szobrot készítenek egy istenről, kézzelfoghatóvá teszik, és így bizonyos értelemben uralkodhatnak rajta – lehet hozni-vinni, kényelmes vagy kényelmetlen körülmények között tartani, jutalmazni vagy büntetni. Mi köze mindennek a nevekhez?

“Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, a melyek fenn az égben, vagy a melyek alant a földön, vagy a melyek a vizekben a föld alatt vannak.” (2Móz 20,4)

Mivel Isten megtiltotta nemcsak önmaga, hanem bármely szellemi valóság kiábrázolását, a név maradt az egyetlen, ami a Biblia embere számára megfogható egy túlvilági lényben. A néven szólítás a Szentírásban nagyon erős, kikerülhetetlen felszólítást jelent, amit senki nem engedhet el a füle mellett. Egyfajta kényszerítő erővel bír, a megszólítottnak muszáj reagálnia. A különböző lelkek felett is annak lehet hatalma, aki ismeri a nevüket. Parancsolni ugyanis néven szólítással lehet. Ezt a gyakorlatot még Jézusról is olvashatjuk:

“És megkérdezte tőle: Mi a neved? Az így felelt: Légió a nevem, mert sokan vagyunk.” (Mk 5,9)

Isten titkolja a nevét. Nem azért, mintha őt bárki is kényszeríthetné, hanem azért, hogy elejét vegye az ilyen vele szemben hatástalan praktikáknak. (Zárójelben muszáj röviden kitérnem Isten nevének kérdésére. A bibliai héber szövegekben csupán a mássalhangzókat rögzítették, ezért Isten Mózesnek kijelentett nevéből csupán a négy mássalhangzót ismerjük: JHWH. A felolvasások során természetesen a teljes szavakat mondták ki, ám ez alól kivétel volt Isten neve. A második parancsolatra hivatkozva Isten nevét tilos volt kiejteni, helyette Urat vagy Istent mondtak. Ez vezetett oda, hogy Isten nevének magánhangzói az évszázadok során elvesztek. A ma legszélesebb körben ismert Jehova nevet úgy kapták, hogy a JHWH mássalhangzók közé jobb híján a héber Isten – Eloah – szó magánhangzóit írták be, így lett: J-e-H-o-W-a-H. A szintén gyakran használt Jahve is csupán a különböző héber nevekből leszűrt következtetés. Isten Mózesnek kijelentett nevét tehát valójában nem ismerjük.)

Egy ember feltartott kézzel imádkozik a gyülekezet előtt

A kereszténység története során rengeteg olyan közösség vagy szekta létezett és létezik ma is, akik Jézus vagy Isten – általuk állítólag ismert – nevének használatában valamiféle pluszt véltek, vélnek felfedezni, pl. biztosabb imameghallgatást, kétségtelen üdvösséget stb. Ez azonban önbecsapás. Istent, Jézust, a Szentlelket ma sem lehet különböző szófordulatokkal hatékonyabb együttműködésre bírni. Ezeket a praktikákat valójában ma sem motiválja más, mint az emberek akaratának érvényesítése. Istennél azonban ez nem így működik.

Jézus nevében kérni semmiképp nem annyit jelent, hogy az imáinkat az Ő nevével fejezzük be. Valakinek a nevében kérni annyit tesz: azt kérjük, amit Ő is akar, egyetértésben vagyunk vele. Egy közösség előtti imában különösen nagy felelősség ezt kimondani, miközben az imádkozó várja, hogy a többiek áment mondjanak valami olyanra, ami talán nem is Isten akarata. Nagy veszélye ennek, hogy könnyen félrevezethetjük az embereket. Aki valóban Jézus nevében imádkozik, annak nincsen szüksége arra, hogy ezt külön hangsúlyozza.

Ha valamit az Ő nevében – tehát akaratával megegyezően – kérünk, akkor azt úgyis megadja, nem kell erre külön emlékeztetni. Figyeljünk inkább arra, hogyan tudunk egyre jobban elmélyedni a hitben és a vele való közösségben, hogy formáljon minket, mert Jézus akaratának megértése az Ő nevében való kérés alapja.

A szöveg forrása:
Copyright © 2012 - 2017 - www.teologiablog.hu

9 hozzászólás

  • Gravatar for biblias biblias szerint:

    Kedvelem, amikor olyan posztokat olvasok, amelyek rendbe rakni, megfésülni, átgondolni szándékozzák a dolgokat egy mélyebb megértés céljából. Sokat lehet ilyenkor tanulni és magunkra nézve is megvizsgálni, mit miért hiszünk és teszünk.
    Jézus nevében összegyűlni, vagy köszönteni egymást. Imádkozni,imádságot befejezni, közbenjárni esetlegesen Jézus nevét segítségül hívni, illetve az Ö Nevét a Szent Szellem hatalmával kimondani, megvallani például bizonyságtevéskor, illetve egy démonűzés során azt gondolom, nem tartozik és nem is, tartozhat az Isten nevével való visszaélés keretébe. De sajnos vissza lehet élni a Névvel. Mert bizony Jézus neve nem egy varázsszó, akik így látják sajnos kétségtelenül, félreértik a dolgokat, és valószínűsíthető hogy nincs élő kapcsolatuk a feltámadott Jézus Krisztussal.Számukra a név is, Isten is csak egy fogalom,mágikus kellékszó. A valós Istenkapcsolatban a Név ajándéka egy garancia is egyben a mindenható Isten kiemelt figyelmére az adott hitből élő gyermeke számára. Bárhol és bármikor! Ezért is kéri, hogy bármit is cselekszünk, azt tegyük Jézus nevében, mert ez bennünket átgondolásra és jó esetben Istenfélelemre kötelez, Istent pedig dicsőíti! Valamint amikor Jézus nevében tevékenykedik egy hívő, jelzi a környezetével, hogy kihez tartozik kinek, rendeli alá magát, és kitől veszi az erőt a cselekedeteihez. Természetesen feltételezve, hogy valóságosan Isten gyermeke, azaz vezetve van az Isten beszédében és az Isten Szent Szelleme által. Aminek egy nagyon jellegzetes ismérve, hogy Isten/Jézus NEVE felemelésre magasztalásra kerül.Valamint ide tartozik az is amikor a Név védelmében íródnak mondatok mint a fenti cikked esetében is. A Név hittel/hitből való alkalmazása azt gondolom kizárja a névvel való visszaélés lehetőségét.Lásd:Márk 9:39. Lukács 9:49-50.
    A névvel csak olyan ember tud visszaélni aki Isten akaratán kívül mozog./ Skéva fiai,vagy olyan hívő aki képes Jézus nevét egy vicc szintjére lehúzni,stb/ Ami nincs hitből bűn az, de ami Isten beszédéből táplálkozó hitből fakad/ pl. egy ima lezárása Jézus nevében/ az szerintem megáll Isten előtt, hiszen Ö a történések motívumait is vizsgálja.Köszönöm a posztot.

    • Gravatar for Jorsits Attila Jorsits Attila szerint:

      Én amiatt aggódom, hogy – ahogyan azt a cikkben is írtam – a Jézus nevére való hivatkozás egyfajta trendként van jelen egyre több gyülekezetben. Mindeközben nem gondolnak bele, hogy Isten felé és emberek felé egyaránt hatalmas felelősség ilyet kijelenteni. Nem véletlenül van ott az a második parancsolat. Ez persze nem zárja ki, hogy valaki tényleg Jézus nevében kér valamit, de nem is garantálja.

  • Gravatar for biblias biblias szerint:

    Bárcsak azt írhatnám ezért nem kell”aggódnunk”. De sajnos nekem is vannak negatív tapasztalataim. Ezért is tartom fontosnak a témaválasztásodat.A mai kor sajnos az utolsó idők jelként mintegy termeli a langyos nemtörődöm felelőtlen hívőket.Persze a legtöbben előbb utóbb észhez térnek és rendezik a rendezni valóikat Isten kegyelméből.

    • Gravatar for egyszerű lélek egyszerű lélek szerint:

      Kedves Bibliás!

      Engedd meg, hogy – teljes tisztelettel – kicsit szkeptikus legyek azokkal a bizonyos utolsó időkkel kapcsolatosan. Valamennyire ismerem a világtörténelmet, és többet közt az vontam le belőle, hogy az emberiség több mint 2000 éve emlegeti az utolsó időket. Voltak már utolsó idők Jézus halála után közvetlenül is, meg a római birodalom bukása környékén, meg a 16. században, meg a 17., 18. stb. századokban is. Mikor Magyarország felszabadult a török uralom alól, abban is sokan az utolsó idők jelét látták. Ugyanúgy, mint az 1. világháborúban, a másodikban, Izrael létrejöttében, Jeruzsálem visszafoglalásában, és még sorolhatnám. Talán tényleg az utolsó időket éljük, de én inkább azt gondolom, hogy a világ ebben a mostani formájában még 100 év múlva is így meglesz.

  • Gravatar for biblias biblias szerint:

    Kedves egyszerű lélek! Nem akarok Attila bejegyzésének témájától eltérni.Remélem ezt a pár mondatot,reagálásként megengedi itt.
    Egy picit félre értettél mert nem voltam konkrétabb.Az utolsó idők alatt semmiképp nem világvégét értek. Amire utaltál hogy sokan gondolták már különböző évszázadokban hogy ők részesei a végidőknek, de tévedtek. Teljesen jogos észrevételed. Talán én azért is gondolom a mostani évtizedeket egyértelműen az utolsó időknek mert még soha annyi tényező és bibliai kritérium nem volt úgy összeállva ahhoz hogy a végidők bibliai eseményei beinduljanak mint jelen világunkban. Valószínűleg Attila is egyetért ezen meglátásommal. De Isten a titkok Istene is. Ezért is szükséges együtt gondolkoznunk ha megakarjuk érteni Öt! Több szem többet lát! 🙂

    • Gravatar for Jorsits Attila Jorsits Attila szerint:

      Azok a történelmi események, amelyeket egyszerű lélek felsorolt, – érthető módon – komoly világvége hangulatot idéztek elő az adott kor kereszténységében. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a jelenkor történéseit az ember mindig hajlamos volt prófétai beteljesedésként értelmezni. Szerintem nem létezett olyan korszak a kereszténység története során, amikor a hívők kisebb vagy nagyobb csoportjai ne gondolták volna, hogy Jézus hamarosan visszatér. Mindez persze nem zárja ki, hogy akár a mi generációnk megélje a parúziát, de egyáltalán nem biztos. Jézus saját bevallása szerint nem tudja, akkor mi honnan tudhatnánk? 🙂

  • Gravatar for biblias biblias szerint:

    Tudni nem tudhatjuk, az írásban Jézus így int: Képmutatók, az ég ábrázatját meg tudjátok ítélni, az idők jeleit pedig nem tudjátok? Erre építkezve gondolom azt amit írtam is, hogy végidők eseményeinek beindulásához még soha nem volt annyira együtt minden mint jelen korunkban.Természetesen ebből még nem következik 100% hogy meg is történik. De igen esélyes.

    • Gravatar for egyszerű lélek egyszerű lélek szerint:

      Szerintem elég szubjektív, hogy ki milyen jelekre gondol. Jézus ezt is mondta:

      Máté 24:34 Bizony mondom néktek, el nem múlik ez a nemzetség, mígnem mindezek meglesznek.

      És ezt elég sokan úgy értették, hogy még az ő életükben bekövetkezik a második eljövetel. Most pedig többen többféleképpen értelmezik. Komoly teológusok könyveiben olvastam mindenféle jóslatokat: 1969, 1992, 2008, stb. stb. Szerintem még sok generáció fog elmúlni. Nem mintha kompetens lennék a témában, de ahogy látom, más sem ez.

    • Gravatar for Jorsits Attila Jorsits Attila szerint:

      Igaz, nem kell vaknak lennünk a jelekre, Jézus erre is figyelmeztetett minket. Azonban abba a hibába sem szabad beleesnünk, amibe a kereszténység esett sokszor a második visszajövetel várása során, és ami miatt nevetségessé váltak az emberek előtt. Az utolsó idők hangsúlyozásának eddig a történelem során ugyanis mindig ez lett a vége. Épp ezért én úgy látom, hogy nem azzal kell foglalkoznunk elsősorban, hogy Jézus mikor jön vissza, hanem azzal, hogy amikor visszatér, minél több olyan embert találjon, akik már hallották az evangéliumot.

      Egyszerű lélek pedig igencsak rátapintott, ugyanis a Máté 24,34 lesz a következő téma a blogon.



Hozzászólások követése (RSS)

Archivált tartalom. A blog jelenleg nem aktív.