Totemoszlop

Jézus nevében? Ámen?

Jorsits Attila,

“Jézus nevében, ámen.” Gyakran hallani ezt a mondatot imádságok záradékaként. A kérdés csak az, nem sérti ez a második parancsolatot?

Bizony, bizony, mondom néktek: aki hisz énbennem, azokat a cselekedeteket, amelyeket én teszek, szintén megteszi, sőt ezeknél nagyobbakat is tesz. Mert én az Atyához megyek, és amit csak kértek majd az én nevemben, megteszem, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban; ha valamit kértek tőlem az én nevemben, megteszem. (Jn 14,13-15)

Az előző alkalommal a tízparancsolat második parancsáról volt szó; arról, mit is jelent Isten nevét hiába szánkra venni. Úgy gondolom, egy bejegyzés erejéig érdemes még ezzel a témával foglalkozni, egy, az elmúlt években egyre inkább elterjedt trend kapcsán. Ennek lényege, hogy Jézus fenti ígéretére hivatkozva sokan így fejezik be imáikat: Jézus nevében, ámen. Mielőtt bármit gondolnánk erről a szokásról, vizsgáljuk meg, milyen jelentőséget tulajdonított a Biblia embere a túlvilági lények neveinek.

Az ember alapvető igénye, hogy befolyásolja környezetét. Irányító szerepre törekszik a természetben, a társadalomban, és a spirituális valóságok területén is. A vallásokban jól megfigyelhető ez a transzcendens irányítására, az istenség befolyásolására való törekvés, áldozatok, ígéretek, rítusok révén. Mindezek fontos eleme a láthatatlan valóságok valamely módon e világivá tétele. Attól kezdve ugyanis, hogy pl. szobrot készítenek egy istenről, kézzelfoghatóvá teszik, és így bizonyos értelemben uralkodhatnak rajta – lehet hozni-vinni, kényelmes vagy kényelmetlen körülmények között tartani, jutalmazni vagy büntetni. Mi köze mindennek a nevekhez?

“Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, a melyek fenn az égben, vagy a melyek alant a földön, vagy a melyek a vizekben a föld alatt vannak.” (2Móz 20,4)

Mivel Isten megtiltotta nemcsak önmaga, hanem bármely szellemi valóság kiábrázolását, a név maradt az egyetlen, ami a Biblia embere számára megfogható egy túlvilági lényben. A néven szólítás a Szentírásban nagyon erős, kikerülhetetlen felszólítást jelent, amit senki nem engedhet el a füle mellett. Egyfajta kényszerítő erővel bír, a megszólítottnak muszáj reagálnia. A különböző lelkek felett is annak lehet hatalma, aki ismeri a nevüket. Parancsolni ugyanis néven szólítással lehet. Ezt a gyakorlatot még Jézusról is olvashatjuk:

“És megkérdezte tőle: Mi a neved? Az így felelt: Légió a nevem, mert sokan vagyunk.” (Mk 5,9)

Isten titkolja a nevét. Nem azért, mintha őt bárki is kényszeríthetné, hanem azért, hogy elejét vegye az ilyen vele szemben hatástalan praktikáknak. (Zárójelben muszáj röviden kitérnem Isten nevének kérdésére. A bibliai héber szövegekben csupán a mássalhangzókat rögzítették, ezért Isten Mózesnek kijelentett nevéből csupán a négy mássalhangzót ismerjük: JHWH. A felolvasások során természetesen a teljes szavakat mondták ki, ám ez alól kivétel volt Isten neve. A második parancsolatra hivatkozva Isten nevét tilos volt kiejteni, helyette Urat vagy Istent mondtak. Ez vezetett oda, hogy Isten nevének magánhangzói az évszázadok során elvesztek. A ma legszélesebb körben ismert Jehova nevet úgy kapták, hogy a JHWH mássalhangzók közé jobb híján a héber Isten – Eloah – szó magánhangzóit írták be, így lett: J-e-H-o-W-a-H. A szintén gyakran használt Jahve is csupán a különböző héber nevekből leszűrt következtetés. Isten Mózesnek kijelentett nevét tehát valójában nem ismerjük.)

Feltett kézzel imádkozó férfi

A kereszténység története során rengeteg olyan közösség vagy szekta létezett és létezik ma is, akik Jézus vagy Isten – általuk állítólag ismert – nevének használatában valamiféle pluszt véltek, vélnek felfedezni, pl. biztosabb imameghallgatást, kétségtelen üdvösséget stb. Ez azonban önbecsapás. Istent, Jézust, a Szentlelket ma sem lehet különböző szófordulatokkal hatékonyabb együttműködésre bírni. Ezeket a praktikákat valójában ma sem motiválja más, mint az emberek akaratának érvényesítése. Istennél azonban ez nem így működik.

Jézus nevében kérni semmiképp nem annyit jelent, hogy az imáinkat az Ő nevével fejezzük be. Valakinek a nevében kérni annyit tesz: azt kérjük, amit Ő is akar, egyetértésben vagyunk vele. Egy közösség előtti imában különösen nagy felelősség ezt kimondani, miközben az imádkozó várja, hogy a többiek áment mondjanak valami olyanra, ami talán nem is Isten akarata. Nagy veszélye ennek, hogy könnyen félrevezethetjük az embereket. Aki valóban Jézus nevében imádkozik, annak nincsen szüksége arra, hogy ezt külön hangsúlyozza.

Ha valamit az Ő nevében – tehát akaratával megegyezően – kérünk, akkor azt úgyis megadja, nem kell erre külön emlékeztetni. Figyeljünk inkább arra, hogyan tudunk egyre jobban elmélyedni a hitben és a vele való közösségben, hogy formáljon minket, mert Jézus akaratának megértése az Ő nevében való kérés alapja.

Ha érdekesnek találtad, add tovább:
Facebook Twitter Google+

A bejegyzés linkje: https://www.teologiablog.hu/jezus-neveben-amen/
Copyright © 2012 - 2018 Jorsits Attila - www.teologiablog.hu