Ki hozza létre a házasságot? Melyek az érvényes házasság létrejöttének feltételei? Létezik-e érvényes érdek- vagy kényszerházasság?
Ki hozza létre a házasságot? A házasulandó felek? Az anyakönyvvezető? Netán maga Isten? A helyes válasz, hogy mindegyik, együtt. Ezt azért nagyon fontos tudatosítanunk, mert ha a fenti felsorolásból bárki kimarad, akkor a házasság nem érvényes. Ennek oka, hogy az előző részben felsorolt személyes, társadalmi és szakrális területek mindegyikén be kell következnie a házasulandók eggyé válásának. Személyes területen a szexuális kapcsolat által gyermekeikben; társadalmi területen új családként; szakrális területen Isten előtt. A házasság ezért is nagyon komoly dolog, hiszen csak akkor jön létre, ha az ember szó szerint hajlandó mindenét beleadni. A házasság valódi értéke a házastárs iránti önfeláldozásig menő szeretetben mutatkozik meg – egyedül így válik a házasság istenképűvé. Ha bármelyik fél valamit nem vállal, nem ad oda a másiknak a fentiek közül, akkor a házasság egyszerűen nem jön létre, hiszen nem tudnak tökéletesen eggyé válni. Ezért ha a házasság célja, a teljes, minden területre kiterjedő eggyé válás nem valósul meg, akkor az egyszerűen nem házasság.
A fentiekből látható, hogy egy házasság létrejötte feltételekhez van kötve. Ezek a feltételek mindegyike az eggyé váláshoz köthető. Most és a következő részben nézzük meg ezeket kicsit részletesebben. Bár a személyes területen történő eggyé válásról a negyedik részben már írtam, ezt még egy további szemponttal szeretném kiegészíteni.
A házasság feltétele, hogy a felek szabad akaratából jöjjön létre. Tudom, most sokaknak a dinasztikus házasságok és az ókori patriarchális társadalmi viszonyok jutnak eszébe, de azt is tudnunk kell, hogy pl. egy patriarchális társadalomban messze nem úgy gondolkodtak az emberek, mint napjainkban. Az ókori keleten egy nő mindennél jobban vágyott férjre és gyermekre. Számára ezek nemcsak megélhetést és biztonságot, hanem megbecsülést, tiszteletet, sőt isteni áldást jelentettek; az élete így teljesedett ki, így érte el célját. A megszervezett házasságok messze nem festettek olyan negatívan, mint ahogy azt mi gondoljuk – például nagy számban léteztek szülői jóváhagyással létrejött szerelemházasságok is. Higgyük el, hogy akkoriban a megszervezett házasságok túlnyomó többségét a felek igenis akarták.
Persze jogosan vetődik fel a kérdés, hogy hol van szó a Bibliában a házasodók szabad akaratú döntéséről? Így, ebben a formában sehol. A megoldást érdekes módon a szexuális kapcsolat oldalán találjuk. A házasság feltétele az elhálás, méghozzá gyermekáldásra nyitottan. Ha ez nem a felek közös akaratából történik, akkor az szexuális kényszernek vagy erőszaknak minősül, amit a bibliai törvények a legszigorúbban – halállal – büntettek. Isten szemében tehát kizárólag az a kapcsolat számít házasságnak, amelyben a felek valóban őszinte, szabad akaratukból válnak eggyé.
Az egyház ezért a kezdetektől napjainkig érvénytelennek tartja és nyilvánítja azokat a „házasságokat”, amelyekről kiderül, hogy bármilyen kényszer vagy befolyás hatására köttettek. Ebben a kérdésben a mai történelmi felekezetek mindegyike egyetért. Ide tartozik minden olyan házasságkötés is, melynek elsődleges motivációja nem az, hogy a házasulandók közös akaratukból eggyé legyenek. A Biblia házasságképébe tehát nem férnek bele a különböző érdek- és kényszerházasságok, hiszen ennek a modellnek a legfőbb kérdése, hogy Isten előtt létrejön-e az adott házasság.
Érdekes módon ez az elv az Ó- és Újszövetség patriarchális társadalma számára is egyfajta korlátozást jelentett. Védelmet biztosított a házasulandók számára, ugyanis a családfőknek arra is oda kellett figyelniük, hogy a megszervezett házasságok Isten előtt érvényesek legyenek. (Folyt. köv.)