Az ember két elkülöníthető részből áll: testből és lélekből. A test bűnös és halálra ítélt, a lélek tiszta és halhatatlan. Vagy mégsem?
„Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára megáll a por fölött, s ha ez a bőröm lefoszlik is, testemben látom meg az Istent. Saját magam látom meg őt, tulajdon szemeim látják meg, nem más, bár veséim is megemésztetnek.” (Jób 19,25-27)
Az egyház története során időről időre tévtanítások merültek fel, amelyek megzavarták az emberek Istenről és önmagukról alkotott képét. Egy ilyen, szinte az egyház születésétől fogva jelenlévő, időnként eltűnő, majd újra felbukkanó gondolat a lelket természetéből adódóan halhatatlannak tartja. Ez az elmélet abból az alapfeltételezésből indul ki, hogy emberi valónk két egymástól jól elkülöníthető részből, testből és lélekből tevődik össze, és e kettő sok szempontból tökéletes ellentéte egymásnak. A test alapvetően gyarló, szennyes, pusztulásra ítélt, míg ezzel szemben a lélek hibátlan, tiszta és örök életű.
Ezt a szemléletet legmélyebben talán Platón dualisztikus rendszere honosította meg a keresztény gondolkodásban. A filozófus szerint a test és a lélek két különböző dolog, amelyek közül a lélek a magasabb szintű létező. Ez azt is jelenti, hogy amíg a test nem élhet lélek nélkül, addig a lélek test nélkül is létezhet. A test és a lélek az emberben „összezárva”, egyfajta kényszerkölcsönhatásban van. A magasabb szintű lélek irányítja a testet, de a test is képes bizonyos mértékben uralkodni a lélek felett, ám ez a befolyás leginkább a lélek akadályozásában, behatárolásában nyilvánul meg. A lélek tehát sokkal többre lenne képes, ha a test nem fogná vissza, nem csábítaná rosszra. A test ebben a gondolkodásmódban egyértelműen akadálya az ember – aki ebben a rendszerben maga a lélek – kiteljesedésének, önmegvalósulásának.
Így ez a felfogás a testre mint a lélek börtönére tekint – a lélek pedig addig nem teljesedhet ki, amíg ki nem szabadul ebből a börtönből. A halál itt nem büntetés, nem ellenség, hanem segítő, hiszen felszabadítja a lelket, hogy az végre szabadon, örökké éljen tovább.
Mivel ez az elmélet sok, ma igencsak divatos – főleg keleti – vallásban megjelenik, ezért szinte törvényszerű, hogy napjaink keresztény gondolkodására is hatással van. Legfőbb veszélye, hogy nagy vonalakban könnyen szinkronizálható a kereszténység feltámadással kapcsolatos tanításaival, ám jobban megvizsgálva látni fogjuk, hogy ellenkezik a Bibliának az emberről, a bűn következményeiről, az ítéletről és az örök életről szóló tanításaival. (Folyt. köv.)