A lélek halhatatlansága 5.

A halál a Bibliában soha nem jelent totális, végleges megsemmisülést, nemlétezést. A Szentírás halálfogalma ennél jóval összetettebb.

emberi koponyák

Az előző részben megállapítottuk, hogy a Biblia az emberről nagyon komplex képekben beszél. Olyan szétválaszthatatlan testi és lelki egységként ír róla, akinek a létezésére a mindenség egésze – materiális és spirituális valóságok egyaránt – hatást gyakorol. Amit mi az ember különböző részeiként képzelünk el – test, lélek, szellem –, azok valójában ugyanannak az egy, oszthatatlan embernek különböző oldalai. Ebből az emberképből kiindulva láthatjuk, hogy azért sem szerencsés halhatatlan lélekről beszélni, mert ez akaratlanul is a Biblia szerinti egységes ember részekre bontásához vezet. Viszont, ha a kérdést – helyesen – úgy tesszük fel, hogy az ember halhatatlan-e, akkor először azt kell megvizsgálnunk, mit is ért a Biblia halál alatt.

A teremtéstörténetben olvashatunk először a halálról, mint a bűn következményéről:

“A kert fáinak gyümölcséből ehetünk, csak annak a fának a gyümölcséről, amely a kert közepén van, mondta Isten: Nem ehettek abból, ne is érintsétek, mert meghaltok.” (1Móz 3,2-3)

A kísértő győz, az első emberpár eszik a jó és rossz tudásának fájáról, és mi történik? Az olvasó értetlenül állhat, hiszen a beígért halál helyett folytatódik a történet. Néhány magyarázó szerint Isten kegyelme mutatkozik meg, amikor az első emberpár a figyelmeztetés ellenére mégsem hal meg. Biztos erről van szó?

A Bibliában a halál nem ugyanazt jelenti, mint amire mi többnyire gondolunk. Mindenekelőtt nem jelent totális, végleges megsemmisülést, nemlétezést. Ha valaki a Biblia szerint halott, az nem csupán azt jelenti, hogy befejezte a földi pályafutását.

“Kövess engem, és hagyd a halottakra, hogy eltemessék halottaikat!” (Mt 8,22)

A Szentírás halálfogalma túlmutat a test megsemmisülésén. A halál fogalma az Istentől elszakadt állapot következményeinek összefoglalása. A földi test elkerülhetetlen pusztulása ennek az elszakadtságnak az egyik következménye. Ilyen értelemben Ádám és Éva valóban meghalt, amikor evett a jó és rossz tudásának fájáról. Elszakadtak Istentől, és attól kezdve a testi haláluk csak idő kérdése volt. Ezért a Biblia a halálról nem csak úgy beszél, mint egy meghatározható időpontban bekövetkező eseményről, hanem úgy is, mint folyamatos állapotról:

“Aki nem szereti a testvérét, az a halálban marad.” (1Jn 3,14)

A bűneset óta az ember halálban (Istentől való elszakadtságban) van. Ennek az állapotnak egyik következményeként kell elviselnie a test pusztulását, amit a Biblia “első halálnak” nevez. A “második halál” az elszakadtságnak az állandósulása, a kárhozat. A Biblia halálfogalma ebben a második értelemben sem jelent totális, végleges megsemmisülést, a kárhozatról sem mint nemlétezésről beszél az Írás. (Fontos itt megjegyeznünk, hogy a Biblia életfogalma is többet fejez ki puszta létezésnél, hiszen pl. a kárhozatban való létezést soha nem nevezi életnek!)

“A bűn zsoldja a halál.” (Róm 6,23)

Az ehhez hasonló kijelentéseket a Biblia halálfogalmát figyelembe véve mindig a teljes emberre kell értenünk. Az ember tehát bibliai értelemben egyáltalán nem halhatatlan. Miért mégsem a halálé az utolsó szó ebben a történetben? Hogyan jutunk el ettől a kilátástalanságtól a feltámadásig? Erről gondolkodunk a sorozat következő, befejező részében. (Folyt. köv.)

A sorozat további részei

A szöveg forrása:
Copyright © 2012 - 2017 - www.teologiablog.hu