Erőtlen kereszténység?

Van egy népszerű közmondás a pofonról, miszerint nem az a legény, aki adja, hanem aki állja. Ez a mondás a kereszténység számára is komoly üzenetet hordoz.

Egy nő elismerően tapogatja egy férfi izmait

A kereszténység és az erő kapcsolatáról gondolkodni első hallásra talán furcsának tűnhet, hiszen a kereszténységgel, a hittel kapcsolatban inkább az emberi gyengeséget, Isten segítségére való teljes rászorultságunkat szoktuk hangsúlyozni. Ezek a hétköznapi értelemben vett erőfogalmainktól igencsak távol állnak. Persze az is igaz, hogy a kereszténység feladata nem a saját erejét, hanem Krisztus kegyelmét és szeretetét kommunikálni a világ felé.

Ezzel szemben a minket körülvevő világnak az erő a fontos. Az jut előre, az győz, aki a legkeményebben nyomul, aki mindenkinél erősebbnek bizonyul. Az érvényesülés alapvető követelménye az erő, mert a világ az erőseké. Az erőseknek trendi cuccaik vannak, sok pénzt gyűjtenek, tarolnak a párkapcsolatokban, mindent és mindenkit megszereznek. Igen, mondhatjuk, hogy ezek tényleg az erősek kiváltságai, de ha kicsit közelebbről megvizsgáljuk ezt a hatalmas erőkultuszt, akkor rá kell jönnünk, hogy itt valami nagyon nincs rendben.

Amikor egy ember szembesül Istennel, akkor egyfajta döntési helyzetbe kerül. Általában azt szoktuk mondani, hogy Isten akaratát nehezebb elfogadni, mint elvetni, ám az ellenkezés útja sem könnyű. Nehéz azzal a tudattal élni, hogy nem a helyes úton járunk. Ennek “kivédésére” létezik egy ősi sátáni módszer, amelynek a lényege, hogy feje tetejére állítja a dolgokat. Esetünkben ez mondjuk úgy történik, hogy az erőt gyengeségnek, az erőtlenségeinket pedig erőnek nevezzük. Mit is jelent ez?

Az Újszövetség minderről máshogyan beszél. Nem mondja erősnek azokat, akik másokat legyűrve jutnak előre, sem azokat, akik mindent, amit csak megkívánnak, azonnal megszereznek. Pál apostol egyenesen azt írja, hogy Isten nem a világ erőseit választja:

“Azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében bolondok, hogy megszégyenítse a bölcseket, és azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében erőtlenek, hogy megszégyenítse az erőseket.” (1Kor 1,27)

Rendben, de akkor miért buzdít minket több helyen is az Írás arra, hogy legyünk erősek? Példának okáért Pál apostol a fenti igeszakasz után néhány fejezettel szintén ezt teszi:

“Vigyázzatok, álljatok meg a hitben, legyetek férfiak, legyetek erősek!” (1Kor 16,13)

Egy festett súlyemelő, amelynek arca helyén egy férfi néz kiAkkor most a gyengékre van szüksége Istennek, vagy inkább erősnek kellene lennünk? Választ úgy kapunk, hogy ezt a bizonyos feje tetejére állított gondolkodásmódot a helyére billentjük. A Biblia nem nevezi erősnek azt az embert, aki mindent megszerez magának, amit csak megkíván. Ellenben számos helyen beszél arról, hogy meg kell tanulnunk ellenállni a különböző kívánságoknak, nem szabad engednünk, hogy testünk és a világ kívánságai szerint éljük az életünket. Emiatt írja Pál apostol a fenti igében, hogy erősnek kell lennünk – itt jön a képbe az erőfogalom helyreállítása.

Tegyük fel magunknak a kérdést: mihez kell nagyobb erő?

  • Engedni a kívánságainknak vagy megtagadni önmagunkat?
  • Testi vágyaink korlátlan kielégítéséhez vagy az önmegtartóztatáshoz?
  • Mindent megszerezni vagy kívánságainkról lemondani?
  • Minden áron nyerni vagy másokat magunk elé engedve kárt szenvedni?

Néha úgy érzem, a kereszténységből kezd kiveszni ez a fajta küzdeni akarás. Mintha már mi is magunkévá tettük volna ezt a feje tetejére állított gondolkodásmódot. Egyre kevesebb jelentőséget tulajdonítunk az önmegtagadásnak, önmegtartóztatásnak, lemondásnak. Az olyan bibliai, önmegtartóztatáson alapuló hitgyakorlatokat, mint a böjtölés vagy a virrasztás, egyre kevesebben gyakorolják, pedig ezek célja a lelki megerősödés, amire nagy szükségünk van. Érdemes elgondolkodni Pál apostol szavain:

“Nem beszédben áll az Isten országa, hanem erőben.” (1Kor 4,20)

Azt, hogy valójában mit is jelent az erő, maga Jézus mutatta meg a Golgotán. Ő, aki Istenként egyetlen gondolatával elsöpörhette volna az egész emberiséget – ezzel bizonyítva isteni hatalmát –, nem ezt tette. Miért nem? Mert szeretett minket, és a legyőzős, lehengerlős, felülkerekedős erőnek nem sok köze van a szerető erőhöz, a szeretet erejéhez. Az igazi erő a nehezebb úthoz, a helyes úthoz kell, amelyen járva a másik javát is szem előtt tartjuk. Jézus ezt választotta, mert ez volt a győzelem útja. A kérdés már csak az, hogy Te melyiket választod?

A témához ajánlom: Böjt vagy diéta?

A szöveg forrása:
Copyright © 2012 - 2017 - www.teologiablog.hu

4 hozzászólás

  • Gravatar for Vértes László Vértes László szerint:

    Szívemhez közel álló kérdést feszegetsz. 🙂

    Jézus követője nem karddal, nem hódítással erős, mint a muszlimok. De akkor gyenge és védtelen, mint a muszlimok áldozatai? Ez valahogy nem tűnik isteni tervnek. Jézus sem azt mondja, hogy ha karddal támadnak, tartsd alá a nyakad, mert meglátod, milyen jó lesz az neked, hanem arra tanít, hogy te ne támadj karddal, inkább szeretetgesztusokkal hajlítsd a magad oldalára az ellenségeidet. Jézus korában nem volt iszlámveszély, a rómaiak békés rendfenntartók voltak, aki nem kötött beléjük, azzal minimálisan önkényeskedtek. Épp hogy a judaisták kötöttek folyton bele a rómaiakba, engesztelhetetlen soviniszta gyűlölettől hajtva támadták őket, ezért tanította Jézus, hogy szeressék az ellenségeiket. Ma más a helyzet, a muszlimok támadják engesztelhetetlenül a saját békéseiket és a keresztényeket. Sokféle gesztust kipróbáltunk már, egyiktől sem lettek együttműködők.

    Amennyiben az ideák szabad piaca korlátozás nélkül működne, pl. nem ölnék meg a kereszténységet bemutatókat a muszlim világban, akkor Jézus tanítása utcahosszal nyerne minden más világnézet és erkölcsi rendszer előtt. Ami nyilvánvalóan jó az embereknek, azt nem kell sem korbáccsal, sem mézesmadzaggal eladni, ezek nélkül is veszik.

    Hogyan lehet érvényesülni a világ legjobb értékrendjével békésen, de mégis eredményesen, miközben az iszlám tűzzel-vassal terjeszkedik? Ez immár ezernégyszáz éve aktuális kérdés, megér egy kis elmélkedést.

    A magam álláspontja az Isten országáról szóló példabeszédekre támaszkodik.

    Isten országa olyan, mint a mustármag, amely kicsi, de az égig nő. Nem olyan, hogy bokamagasságban letapossák, vagy hogy magához vonzza az ellenségeit, és engedelmesen a lábukhoz feküdne. A mustármag nem ezt teszi, hanem az égig nő.

    Isten országa olyan, mint a kovász, amely az egész kenyeret megkeleszti. Nem marad borsónyi, nehogy kritizálják amiért “nagyra tör”, hanem az egész kenyérre (értsd: az egész világra és benne minden emberre) igényt tart.

    Isten országa olyan, mint a búzamező, amelyben konkoly is nő, de nem irtják ki előre, csak az aratáskor. Azonban nem a konkoly van többségben és fölényben, mert akkor Jézus konkolymezőről beszélne néhány szerencsétlen búzával, amelyik várja a mennyei jutalmat a sok szenvedésért. Jézus azt tanítja, hogy a keresztények a búza, amely mellékes problémaként megtűri a konkolyt, de nem hagyja magát a konkoly által leigázni.

    Mai terminológiával: Jézus követői olyan emberek, akik nem hódolnak be a muszlimoknak, hanem erőszakmentesen kereszténnyé teszik a muszlimokat. Hogy ez milyen erő? Biztos, hogy nem kardos hódító, de nem is szégyenlős balek. Elmélkedjünk róla, hogyan találhatjuk meg a békésen eredményes középutat, Jézus tanítása szerint.

    • Gravatar for Jorsits Attila Jorsits Attila szerint:

      Én is úgy látom, mintha a mai kereszténység szinte csak végletekben gondolkodna: túl radikális, túl liberális, túl csendes, túl hangos stb. A tragédia ebben az, hogy ha szétnézünk egy kicsit, láthatjuk, hogy ezek egyike sem célravezető.

    • Gravatar for Vértes László Vértes László szerint:

      “ha szétnézünk egy kicsit, láthatjuk, hogy ezek egyike sem célravezető”

      A szélsőségek egyike sem célravezető, de azt is célszerű megfogalmazni, hogy mi lenne a középút.

      Praktikus példával: ha egy keresztény gyerek kimegy a játszótérre, ne jöjjön haza az összes többi gyerek játékaival, mert azt nem szeretnénk sem mi, sem a többi gyerek. Ellenben ne jöjjön haza folyton a saját játékai nélkül sem, mert mire felnő szegényke, a példája nem lesz vonzó. Ha akarja, ajándékozza oda a holmiját, az nemes gesztus, de ne váljon kiszolgáltatottá az erőszakosakkal, rámenősekkel szemben.

      Van középút? 100 családból legalább 95 megtalálja. A keresztények is megtalálhatják a célszerű középutat a szeretet elvét megőrző érdekérvényesítésre.

    • Gravatar for Jorsits Attila Jorsits Attila szerint:

      Nagyon jónak tartom az általad megfogalmazott középutat. Sok keresztény gondolja, hogy a szeretet elve kizár bármiféle érdekérvényesítést. Ezzel az a gond, hogy balek-kereszténységet hoz létre, pedig Jézus nem erről beszélt.



Hozzászólások követése (RSS)

Archivált tartalom. A blog jelenleg nem aktív.