Jézus csodáinak megértése hitet és a csoda mibenlétének ismeretét feltételezte. Mi a helyzet az apostolok által végbevitt jelekkel? Változik valami Jézus feltámadása és mennybemenetele után?
Előzőleg láttuk, hogy Jézus csodáinak „célközönsége” olyan emberekből állt, akik alapvetően hittek Istenben, és mindemellett értették az egyes csodák jelentését. A csodák legfőbb célja nem az általuk megnyilvánuló isteni jótétemény volt, hanem az, hogy az emberek felismerjék Jézusban a Megváltót. Erre viszont csak azok voltak képesek, akik a megfelelő hittel és ismerettel rendelkeztek Istennel és a csodák jelentésével kapcsolatban. Jézus ezért tagadta meg több alkalommal is a csodatételt az Istentől elfordult emberektől.
„E gonosz és parázna nemzedék jelt követel, de nem adatik neki más jel, csak a Jónás próféta jele. Ezzel otthagyta őket, és elment.” (Mt 16,4)
„Amikor Heródes meglátta Jézust, nagyon megörült, mert már jó ideje szerette volna látni, mivel hallott róla, és azt remélte, hogy valami csodát tesz majd az ő szeme láttára.” (Lk 23,8)
Sem a farizeusok, sem Heródes előtt nem tett csodát Jézus. Miért nem? Velünk ellentétben Ő nem gondolta, hogy a csodák a hitébresztés eszközei lennének. Ezt világosan kifejtette a gazdag és Lázár példázatában is, amikor a gazdag csodát kérve akarta megtérésre bírni a rokonait.
„Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki feltámad a halottak közül.” (Lk 16,31)
Jézus csodáinak célja nem a hitébresztés, hanem iránymutatás, biztatás és erősítés azok számára, akik már hisznek Istenben. Ne felejtsük, hogy csodatettei kivétel nélkül a zsidóság körében történtek, vagyis olyan emberek között, akik jól ismerték az ószövetségi hagyományt, a népét megmentő és ígéreteket adó Istent, valamint a messiási várakozásokat.
Lépjünk most egy kicsit tovább és nézzük meg, hogy Jézus halála és feltámadása után az apostolok csodatettei miként illeszkednek a csodaadás fenti sémájába. Jézus mennybemenetele előtt olyan ígéretet tesz a tanítványainak, ami napjainkig sok keresztény számára zavart okoz.
„Azokat pedig, akik hisznek, ezek a jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken szólnak, kígyókat vesznek kezükbe, és ha valami halálosat isznak, nem árt nekik, betegre teszik rá a kezüket, és azok meggyógyulnak.” (Mk 16,18)
Fontos látnunk, hogy az Újszövetség két csodafogalma közül itt a szémeion, vagyis a „jel” szerepel. A sorozat első részében már említettem, hogy a jel mindig üzenetet hordoz, és a szémeion elsődleges célja ennek az üzenetnek az átadása. A jelek ezért tipikusan azok az események, amelyek a cikk elején említett hit és – csodákkal kapcsolatos – ismeret nélkül értelmüket vesztik; kizárólag olyan környezetben és olyan emberek előtt érik el céljukat, akik valóban megértik a jelentésüket. Az Apostolok Cselekedeteiről írott könyvből kiderül, hogy az apostoli csodák már a kezdetek kezdetén is sok bonyodalmat okoztak. Olyannyira, hogy az apostolok a pogányok között végül egyre kevesebb csodát tettek, mert azok szinte állandóan félreértéseket okoztak. (Folyt. köv.)