Penrose háromszög

A lélek halhatatlansága 3.

Jorsits Attila,

A Biblia lélekről szóló kijelentései nagyon sokrétűek. Ebben a részben az Ószövetség idevágó tanítását vizsgáljuk meg.

Az előző részben tisztáztuk, hogy a Biblia tud az ember lényének kettős – testi és lelki – természetéről, ám e kettősséget az emberben szétválaszthatatlan egységként írja le. Ezt azért nagyon fontos szem előtt tartanunk, hogy így minden kijelentést, amelyet a Szentírásban az emberről olvasunk, valamiféleképpen annak egészére, testére-lelkére vonatkoztassunk. A téma vizsgálata során ezt sokan figyelmen kívül hagyják, pedig lényeges.

A kutatást tovább nehezíti, hogy az Ószövetségben a lélek megjelölésére használt fogalmak és azok jelentései nem egységesek. A magyarban egyszerűen lélekként fordított kifejezésre a héber nyelv három különböző szót használ: ruah, nesamah, nefes. Ha ezek jelentéseit kezdjük el vizsgálni, azt tapasztaljuk, hogy a teljes Ószövetséget áttekintve nem beszélhetünk egyértelműen kiforrott és egységes értelmezésről. Ennek egyik valószínűsíthető oka, hogy az Ószövetség könyvei, a legkésőbbiek kivételével, még nem tudnak a feltámadásról, márpedig az emberi lélek természetének kérdései valójában ennek a reménységnek a fényében érthetők meg. Az ószövetségi lélek-fogalmak vizsgálatakor tehát az egységes, ellentmondásoktól mentes jelentések helyett a leggyakoribb értelmezéseket kell keresnünk. Nézzük most ezeket:

  • ruah: kollektív éltető lélek – Isten lelke, amely embert, állatot, egyént és társadalmat egyaránt éltet (Pl. 1Móz 1,2c: Isten lelke lebegett a vizek fölött.)
  • nesamah: megelevenítő, teremtő lélek, lehelet – Isten életet adó, megelevenítő lelke (Pl. 1Móz 2,7b: Élet leheletét lehelte az ember orrába.)
  • nefes: teremtett egyéni lélek – az élőlények lelke (Pl. 1Móz 2,7c: Így lett az ember élő lélekké.)

Az Ószövetség szerint az ember élete e három lélek elválaszthatatlan együttműködésének az eredménye. Az ember teremtésekor Isten a nesamah lehelésével az embert élő nefessé teszi, akit aztán a ruah éltet. Mivel a különböző fordításokban ezek mindegyike a „lélek” szóval van jelölve, talán nem meglepő, hogy miért juthatnak különböző következtetésekre azok, akik a héber fogalmak egyeztetése nélkül próbálják kutatni az emberi lélekről szóló kijelentéseket.

Az ember lelki oldala az Ószövetség szerint a fenti hármas szimbiózisban létezik. Bár tökéletes analógia nem lehetséges, mégis érezhető az ember lelki oldalának “három, mégis egy” természetén, hogy a Szentháromság Egy Isten miként teremtette azt a saját képére és hasonlatosságára.

Ebből az összetettségből további érdekes következtetéseket is levonhatunk:

  • Nem biblikus az a nézet, miszerint Isten a saját lelkéből “szakított” volna az embernek. Nincs isteni lelkünk.
  • Isten az egyes emberek lelkét teremti, és nem valamiféle öröktől fogva létező “készletből” választja ki.

Összefoglalva, az Ószövetség szerint az ember lelkének olyan módon nem alaptulajdonsága a halhatatlanság, ahogyan azt a dualista szemlélet hirdeti, hiszen egyrészt az emberek lelkét Isten teremti és kelti életre, másrészt Ő az, aki mindezek után, saját lelke által tovább élteti azokat. (Folyt. köv.)

A sorozat további részei

Ha érdekesnek találtad, add tovább:
Facebook Twitter Google+

A bejegyzés linkje: https://www.teologiablog.hu/a-lelek-halhatatlansaga-3/
Copyright © 2012 - 2018 Jorsits Attila - www.teologiablog.hu