Milyen hatást váltottak ki az apostolok csodái? Mi a helyzet ma a csodákkal, azok meglétével vagy hiányával?
„Azokat pedig, akik hisznek, ezek a jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken szólnak, kígyókat vesznek kezükbe, és ha valami halálosat isznak, nem árt nekik, betegekre teszik rá a kezüket, és azok meggyógyulnak.” (Mk 16,18)
A csodák az apostolok pogányok közötti missziójában igen sok bonyodalmat okoztak. A problémák legfőbb oka az volt, hogy a csodák kikerültek abból az értelmezési kontextusból, amit addig a zsidó környezet biztosított. A zsidóság tagjai a csodákban megnyilvánuló isteni üzeneteket az ószövetségi próféciák ismeretében könnyen megérthették. Ezért erősítették az apostolok zsidóság körében tett csodái az igehirdetést, és vonzották az embereket Krisztushoz. Pogány környezetben viszont a csodák teljesen más értelmezési kontextusba kerültek, emiatt a helyzet igencsak megváltozott.
Érdemes itt röviden áttekintenünk az Apostolok Cselekedeteinek csodatörténeteit. A pünkösdi nyelveken szólás (2. fej.), a sánta meggyógyítása a templomban (3. fej.), az apostolok fogsága és csodálatos szabadulása (5. fej.), Péter gyógyításai (9. fej.) mind zsidó környezetben történtek. A látomás Kornéliusz házában (10. fej.) csak Péter apostol számára volt látható, a pogány százados nem a csoda miatt tért meg. Az első valóban pogány környezetben történt csoda a lisztrai sánta meggyógyítása volt. A gyógyítás „forgatókönyve” a szokott módon indult:
„Lisztrában élt egy sánta lábú ember, aki születésétől fogva sánta volt, és sohasem tudott járni. Ő hallgatta Pál beszédét, aki rátekintett, és látta, hogy van hite ahhoz, hogy meggyógyuljon. Ezért hangosan így szólt hozzá: Állj a lábaidra egyenesen! Ekkor az talpra ugrott, és járt.” (ApCsel 14,8-10)
A történet folytatása viszont nem úgy alakult, ahogyan azt az apostolok tervezték:
„Amikor a sokaság látta, amit Pál tett, likaóniai nyelven így kiáltottak: Az istenek jöttek le hozzánk emberi alakban! Barnabást Zeusznak mondták, Pált pedig Hermésznek, mivel ő volt a szóvivő.” (ApCsel 14-11-12)
Pogány értelmezési környezetben a csoda nemhogy értelmét vesztette, hanem egyenesen más isteneknek hozott dicsőséget. Pál apostol egész addigi igehirdetését ez a csodatétel egyszerűen keresztülhúzta, és végül az apostolt még meg is kövezte a felbőszített tömeg. A minden szempontból isteni jel tehát a megfelelő értelmezési kontextus – ami ez esetben az ószövetségi ígéretek és Izrael Istenének ismeretét jelentette volna – nélkül pontosan az ellenkező hatást váltotta ki.
A következő csoda a Filippi börtönőr megtéréséhez köthető (16. fej.), viszont ott nem maga a csoda, hanem az apostolok viselkedése volt a tanúságtétel. Eutikhosz feltámasztása (20. fej.) a következő jelentős csoda, amit azonban Pál apostol gyülekezeti körben tesz, tehát olyanok szeme láttára, akik tudták, hogy Jézus ereje nyilvánult meg. Az utolsó olyan csodának nevezhető esemény az Apostolok Cselekedeteiben, amely jelként jövendölést teljesít be, Pál apostol máltai életveszélye és Publiusz atyjának meggyógyítása (28. fej.). Amikor Pál túlélte a kígyómarást, a pogányok ismét saját logikájuk szerinti következtetésre jutottak:
„Azok pedig azt várták, hogy feldagad, vagy hirtelen holtan esik össze. Mikor azonban a hosszas várakozás után azt látták, hogy nem történik semmi baja, megváltozott a véleményük, és azt mondták róla, hogy isten.” (ApCsel 28,6)
Az Apostolok Cselekedeteit olvasva megfigyelhető, hogy a Lisztrában történtek után a csodákról egyre inkább az igehirdetésre kerül a hangsúly. Az apostolok elsősorban már nem csodákat tesznek, hanem tanítanak, prédikálnak, vitatkoznak, hirdetik Krisztust. Az ok egyszerű: a rosszul értelmezett csoda nem szolgálja Isten ügyét. Helyes értelmezés viszont csak hittel és megfelelő ismerettel lehetséges, de erre a pogányok nem voltak felkészülve.
Sokan hiányolják a látványos, nyilvános csodákat napjaink kereszténységéből. Egyesek szerint a hiány oka a kereszténység hitének gyengesége. Én nem gondolom, hogy ez lenne az ok. A bibliai csodáknál sem az az elsődleges, hogy az az ember, akin keresztül Isten cselekszik, milyen hitű; ellenkezőleg, azok hite számít igazán, akikkel a csoda történik. Jézus és az apostolok csodái azokkal történtek, akik hittek – nem véletlenül hangzik el számos csodatörténetben a hitre való felszólítás.
Napjaink embere nem áll készen a csodákra. Egyrészt mivel alapvetően tagadja Isten létét, a csodákat nem tekintené istenbizonyítéknak, másrészt a csodák legfőbb célját, az üzenetet sem értené meg a Szentírás ismerete nélkül. Azokkal viszont, akik hisznek Jézusban és értik is Isten üzeneteit, ma is bőséggel történnek csodák. A mi feladatunk azonban nem csodák felmutatása, hanem az igehirdetés, Isten ismeretének, Krisztus Örömhírének a terjesztése, hogy egyre többen tudják megérteni Isten üzenetét, mert a bibliai csodáknak és az evangélium hirdetésének is ez a legfőbb célja.