Mi történik velünk a halál után? Mit tudhatunk, és mi az, amit jobb, ha nem feszegetünk? Halhatatlanság vagy feltámasztás?
Az előző részben megvizsgáltuk, hogy a Biblia halálfogalma jóval többet fejez ki, mint az ember földi életének lezárását; tágabb értelemben az Istentől való elszakadtságot és annak következményeit jelenti. A test pusztulása is elszakadtságunk egyik következménye. A halálfogalomnak ez a tágabb értelmezése áll a Biblia sok, egyébként paradoxonnak tűnő kijelentése mögött:
„Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él.” (Jn 11,25)
„A kicsapongó pedig már életében halott.” (1Tim 5,6)
Mivel a Szentírás az emberről megbonthatatlan egységként beszél, a kérdés, hogy van-e az embernek halhatatlan része, valójában értelmetlen. A Biblia Istenen kívül senkiről sem írja, hogy halhatatlan lenne:
„Övé egyedül a halhatatlanság, aki megközelíthetetlen világosságban lakik, akit az emberek közül senki sem látott, és nem is láthat: övé a tisztelet és az örökkévaló hatalom. Ámen.” (1Tim 6,16)
Arról viszont olvasunk, hogy az ember törekedhet halhatatlanságra, de ezt kizárólag Isten ajándékaként kaphatja meg:
„Mert mindenkinek cselekedetei szerint fog megfizetni: azoknak, akik állhatatosan jót cselekedve törekszenek dicsőségre, megbecsülésre és halhatatlanságra, örök életet ad.” (Róm 2,6-7)
Amikor a Biblia az ember testi halála utáni életről beszél, annak alapja soha nem az ember halhatatlansága, hanem Isten cselekvése. Óriási különbség! Az ítéletkor tehát az Úr nem csupán összegyűjti az egyébként is halhatatlanokat, hanem feltámasztja az embereket:
„Mert eljön az óra, amelyben mindazok, akik a sírban vannak, meghallják az ő hangját, és kijönnek. Akik a jót tették, az életre támadnak fel; akik pedig a rosszat cselekedték, az ítéletre támadnak fel.” (Jn 5,28-29)
Testünk elmúlását tehát nem elpusztíthatatlan mivoltunk miatt éljük túl, hanem Isten akaratából, aki szándéka szerint meg fogja ítélni az egész világot.
Az emberi lélek halhatatlanságának tanítása csábító alternatívát kínál a halál utáni élet magyarázatára. Logikus, könnyen érthető képekkel próbálja kielégíteni az emberek túlvilággal kapcsolatos kíváncsiságát, ám jobban megvizsgálva láthatjuk, hogy számos helyen ellentmondásba kerül a Szentírás kijelentéseivel. Akaratlanul is test-lélek dualizmushoz vezet, megbontja a Biblia egységes emberképét, a halál bibliai fogalmát a test elmúlására redukálja, szükségszerűséget, automatizmust hirdet Isten cselekvése helyett.
Amióta az ember tudatára ébredt saját halandóságának, tudni akarja, mi és hogyan fog történni földi élete után. Ezt kutatja az isteni kijelentésekben, és a hiányzó, érthetetlen részeket igyekszik saját, tökéletlen logikájával kikövetkeztetni, de nincs hibátlan megoldás.
A Biblia alapján annyit viszont mondhatunk, hogy Isten nem passzív szemlélője az eseményeknek. Nem csak nézi, ahogyan az egységesnek teremtett embert széttépi a testi halál, hanem közbelép, megtartja, feltámasztja. Csoda ez, misztérium, amelynek lényege nem az ember halhatatlansága, hanem az, hogy a halált érdemlő azért nem hal meg, mert az örökké élő már meghalt helyette.