Sokan állítják, hogy Jézus szavainak hiteltelenségét bizonyítja, hogy az első gyülekezetek a saját korukra várták vissza Őt és csalódniuk kellett. Hogy is volt ez?
„Bizony, mondom néktek, hogy nem múlik el ez a nemzedék, amíg mindez végbe nem megy.” (Mk 13,30)
Eddigi elemzéseink során kiderült, hogy a Jézus által használt genea kifejezés többféleképpen értelmezhető. Nyelvi oldalról ezzel akár megoldottnak is tekinthetnénk Jézus elmaradt eljövetelének kérdését, ám a történelem közbeszól. Az első keresztények ugyanis olyannyira saját korukra értelmezték Jézus szavait, hogy minden vagyonukat szétosztva várták Őt, de nem jött el. Sokan ezzel érvelnek Jézus szavainak hiteltelensége mellett. Jézus felsülését tehát a történelem bizonyítja?
A fenti mondatok alig észrevehető, tipikus csúsztatásokat tartalmaznak. A történelem ugyanis nem bizonyít semmit, hiszen a „kereszténység” nem értelmezte félre Jézus szavait. Történeti és bibliai tény, hogy Jézus várásának a fenti, radikális módját egyedül a jeruzsálemi gyülekezet egy része gyakorolta, amely a hatvanas évek végére – amikorra számukra a „kudarc” realizálódott – már csupán a kereszténység töredékét jelentette. A többi közösségben rendszeresen összejöttek, ám nem szerveződtek kommunába; adakoztak, de nem adták el minden vagyonukat; a vezetők és a tagok sem hagyták el munkájukat, családjaikat stb. Pál apostol leveleiben – amelyek még a 66-os, a jeruzsálemiek számára a végidőt jelző zsidó háború kirobbanása előtt születtek – sehol sem találunk olyan buzdításokat, amelyek a jeruzsálemi gyülekezet radikális életmódjának követésére bátorítanának, sőt Pál apostol helyesnek tekinti az általa pásztorolt gyülekezetek – a jeruzsálemihez képest sokkal kevésbé radikális – életvitelét. A jeruzsálemiek radikalizmusának forrása, hogy még a saját nemzedékük idejében várták vissza Jézust. Ezek szerint ebben a kérdésben már a kereszténység kezdetén is voltak értelmezési különbségek? Igen, voltak.
Nézzük ismét az előző részben idézett igeszakaszunkat:
„Péter ekkor megfordult, és látta, hogy követi az a tanítvány, akit Jézus szeretett, aki a vacsorán ráhajolt a keblére, és megkérdezte: Uram, ki az, aki elárul téged? Őt látta tehát Péter, és megkérdezte Jézustól: Uram, hát vele mi lesz? Jézus pedig így szólt hozzá: Ha akarom, hogy ő megmaradjon, amíg eljövök, mit tartozik rád? Te kövess engem! Elterjedt tehát az atyafiak között az a mondás, hogy ez a tanítvány nem hal meg. Pedig Jézus nem azt mondta neki, hogy nem hal meg, hanem ezt: Ha akarom, hogy megmaradjon, amíg eljövök, mit tartozik rád?” (Jn 21,20-23)
Ezeket a szavakat János írja, akinek az evangéliuma sok szempontból egyedi. A legkésőbb íródott, és sok szempontból korrigálja a többiek leírásait. Helyesbíti a szinoptikusok kronológiáját – pl. a templomtisztítást az első három evangélium Jézus működésének végére teszi, János az elejére –, és új teológiai nézőpontokat hoz. Az egyik ilyen új nézőpont az ún. „félreértés motívumok” alkalmazása. Ennek lényege, hogy János kiemeli, milyen sokszor értették félre Jézust az őt hallgatók (pl. Nikodémus, Samáriai asszony stb.). Ezek közé a félreértés motívumok közé soroljuk a fent idézett igeszakaszt is, amely szerint még a tanítványok között sem volt egyetértés Jézus visszatérésének idejével kapcsolatban.
A félreértés forrásaként János Péter apostolt jelöli meg. Az evangéliumokból kitűnik, hogy Péter a korabeli zsidóság messiási váradalmait annyira komolyan vette, hogy még radikális lépésektől sem riadt vissza. János is beszámol a Gecsemáné kertben történt kardcsapásról, amivel Péter korának hagyományaihoz híven a messiási háborút akarta kirobbantani:
„Simon Péternél volt egy kard, azt kihúzta, lecsapott a főpap szolgájára, és levágta a jobb fülét: a szolga neve pedig Málkus volt.” (Jn 18,10)
Az apostol nem véletlenül említi Pétert név szerint – másnál nem olvassuk, hogy Péter lett volna a kardot rántó személy –, hiszen ismét félreértésről van szó. János evangélista valamiért több alkalommal is beszámol arról, hogy Péter félreértette Jézust – a lábmosáskor, Jézus Atyához menetelével kapcsolatban, Jézus kérdésekor: Szeretsz-e engem? stb. Utolsó félreértésként pedig Jézus visszajövetelét említi.
Ha végignézzük a három szinoptikus evangéliumot (Máté, Márk, Lukács), érdekes dolgot vehetünk észre. Jézus visszatérésével kapcsolatos igeszakaszunk központi kijelentései szóról szóra megegyeznek mindhárom evangéliumban. Ennek oka, hogy az elsőként keletkezett evangélium Márké volt, majd Máté és Lukács erre építve írta meg saját evangéliumát, saját anyagaival kiegészítve. A kérdéses igerészt mindketten Márktól vették át. Mi köze mindennek Péterhez?
Tudjuk, hogy Márk az evangéliumát Péter beszámolói alapján írta meg, ráadásul a Jézust legradikálisabb módon váró jeruzsálemi gyülekezetet szintén Péter vezette, és az sem kérdés, hogy ő hogyan értelmezte Jézus kétértelmű kijelentését. Összefüggő vagy csak véletlen tények? Ezt döntse el mindenki maga.
Abban viszont biztosak lehetünk, hogy a történelem nem bizonyítja Jézus szavainak hiteltelenségét. Bizonyítja viszont egy gyülekezet sajátos, radikális értelmezésének veszélyeit.
Sokat írhatnék még Péter, János és Pál leveleinek a témánk szempontjából érdekes részeiről, de azt hiszem, felesleges lenne. A lényeg ugyanis, hogy ez a téma mindenkitől hitet követel. Csúsztat mindenki, aki szerint ez az ige egyértelműen bizonyítja Jézus szavainak hiteltelenségét, de egy hívő sem tud minden kétséget kizáró bizonyítékokat felmutatni Urunk szavainak igazsága mellett. Éppen ezért mindenki amellett a magyarázat mellett fog síkra szállni, amelyikben hisz. Ennek az igének az értelmezései ezért nem is annyira a múltról, hanem inkább a jelenről szólnak. A témáról szóló mai viták középpontjában tapasztalatom szerint nem a Biblia szövege vagy kortörténeti kérdések állnak, hanem a vitatkozók hite. Vagyis az, hogy ki kinek is tartja Jézust.