A Biblia az emberről test és lélek egységeként beszél, ám vannak olyan igehelyek is szép számmal, amelyek elkülönítik a kettőt. Mi az igazság?
Az előző részben olvasható testről és lélekről szóló dualisztikus gondolkodás a Biblia emberképével több ponton is hasonlóságot mutat. Sokan nem látnak különbséget a kettő között, ennek oka, hogy a két modell néhány részletében szinte csak árnyalatnyi eltéréseket sejtet. Ezek azonban mindjárt jelentős különbséggé duzzadnak, ha a belőlük fakadó tanításbeli következményeket vizsgáljuk.
A dualisztikus szemlélettel szemben a Biblia az emberre test és lélek egységeként tekint. Ez azt jelenti, hogy az ember test és lélek, ám ez a két rész az emberen belül elválaszthatatlan. E kettő szoros kölcsönhatásban van egymással, nem lehet függetleníteni egyiket a másiktól. A test nyomorúságát megsínyli a lélek, a lélek bajai károsan hatnak a testre. Ezért a Biblia önmegtartóztatásra, a test megtagadására irányuló felszólításai soha nem szélsőségesek. Az egyháztörténet során a szélsőségekig menő önkínzások, vezeklések soha nem a Biblia tanításain, hanem a dualista gondolkodáson alapultak. Érdemes megfigyelni Pál apostol szavait:
„Hasonlóképpen a férfiak is szeressék a feleségüket, mint a saját testüket. Aki szereti a feleségét, az önmagát szereti. Mert a maga testét soha senki nem gyűlölte, hanem táplálja és gondozza, ahogyan Krisztus is az egyházat.” (Ef 5,28-29)
Mindemellett a Szentírásban több helyen olvashatunk nemcsak a test megtagadásáról, hanem a test és lélek szembeállításáról is. Mit kezdjünk az ilyen igehelyekkel?
Egyrészt – amint azt már fentebb írtam – a Biblia az embert test és lélek egységeként kezeli, ám azt sehol sem állítja, hogy e kettő ugyanolyan mértékben hatna az ember egészére. A testi ember és a lelki ember közötti különbség abban áll, hogy az egyébként szétválaszthatatlan részek közül melyik gyakorol nagyobb befolyást a teljes személyre. A lelki ember tehát nem az, aki nem törődik a testével, hanem az, akinek életében a lelki oldal dominál. A testi embert pedig leginkább a test szükségleteinek kielégítése vezérli.
Másrészt a Biblia a test és lélek fogalmait sok esetben a bűn és tisztaság, a jó és rossz szinonimáiként kezeli. Ez a megfeleltetés abból a tapasztalatból fakad, hogy a bűnök nagy része leginkább a testhez, a test kívánságaihoz, szükségleteihez kötődik. A test ráadásul nem tud mit kezdeni Istennel, hiszen érzékszervei a materiális világra hangoltak, Istent viszont nem lehet érinteni, látni, és hallani is csak kevés kiválasztottnak adatott meg. A test tehát gyakorlatilag érzéketlen, süket és vak Isten megtapasztalására. A világtól való függése viszont nagyon erős, hiszen ennie, innia, lélegeznie stb. kell. Ennek a materiális kötöttségnek köszönhetően a testet kísérthetőbbnek, tehát az ember gyengébb oldalának tartották.
A lélek ezzel szemben az a részünk, amely érzékeny Istenre, amely képes kapcsolatba lépni Vele, amelyen keresztül Isten leginkább hatást tud gyakorolni ránk – például a lelkiismeret által. Emiatt az Istenre való nyitottság miatt a lélek az a része az embernek, amelynek nagyobb befolyást kell szereznie az ember egészének irányításában, és ez a kettő szétválaszthatatlansága miatt nem történhet másképp, mint a test rovására. A test és lélek szembeállítása mögött a Bibliában ezért soha nem dualista, hanem tapasztalatokon nyugvó, realista emberkép rejtőzik.
A dualista emberkép a testet és a lelket a bűnösségük tekintetében is hajlamos szembeállítani, a testet romlottként, a lelket viszont hibátlanként tüntetve fel. A Biblia viszont a bűnnel kapcsolatban is a teljes emberről beszél. Test és lélek szétválaszthatatlanságából adódik, hogy a test bűne a lelket sem hagyja érintetlenül. A bűn tehát az egész emberre kihatva az egész embert rontja meg. Ezért beszél a Biblia a teljes ember – tehát test és lélek – megváltásának szükségességéről.
A következő alkalommal azt fogjuk megvizsgálni, hogy a Szentírás hányféle jelentésben és kontextusban beszél a lélekről, illetve mit mond az emberi lélek természetéről. (Folyt. köv.)