TeológiaBlog

Szemétre dobott élet

Egy ember egészen Krisztusra tette fel az életét. Pálnak volt vesztenivalója…

„Ellenben azt, ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem a Krisztusért. Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem.” (Fil 3,7-8)

A tarzuszi Pál jó családba született. Apja római állampolgárságú volt, amit fia automatikusan örökölt. Több kiváltságot is élveztek a római polgárok; szavazati joguk volt, adókedvezményt kaptak, és a bíróságok is jobb elbánásban részesítették őket. Ezt a polgárjogot lehetett adni és venni, ezért az eladósodott, földjeiket elvesztett rómaiak komoly összegekért bocsátották áruba. Sokan éveken, évtizedeken át dolgoztak, gyűjtöttek, hogy megvásárolják maguknak ezt a jogot.

Pál anyja zsidó származású volt, tehát a fiú a római állampolgárság mellett a zsidó néphez való tartozást is örökölte. Pál így két különleges közösségbe született bele, ez alapjaiban véve okot adhatott volna neki a büszkeségre. Fiatalemberként Gamálielnél tanult, aki akkoriban a zsidók egyik legszínvonalasabb iskoláját vezette. Felnőtt korában beállt a farizeusok közé, akik az akkori zsidóság politikailag, társadalmilag és vallásilag legbefolyásosabb csoportját jelentették.

Erre az életútra mondja, hogy kár és szemét? Sőt, a magyar fordítók itt finomítottak is a szövegen, mert a szemét helyett a görögben az ürülék szó egy vulgáris formája szerepel. Miért fogalmaz ilyen durván az apostol? Tovább…

Szavaink teremtő ereje

Az emberi beszéd lehetőség és felelősség, mert a szó cselekszik.

„Íme, a hajókat, bármilyen nagyok, és bármilyen erős szelek hajtják is őket, egy egész kis kormányrúddal oda lehet irányítani, ahova a kormányos akarja. Ugyanígy a nyelv is milyen kicsi testrész, mégis nagy dolgokkal kérkedik. Íme, egy parányi tűz milyen nagy erdőt felgyújthat: a nyelv is tűz, a gonoszság egész világa. Olyan a nyelv tagjaink között, hogy egész testünket beszennyezi, és lángba borítja egész életünket, miközben maga is lángba borul a gyehenna tüzétől. Mindenfajta vadállat és madár, csúszómászó és tengeri állat megszelídíthető: meg is szelídíti az ember; a nyelvet azonban az emberek közül senki sem tudja megszelídíteni, fékezhetetlenül gonosz az, telve halálos méreggel. Ezzel áldjuk az Urat és Atyát, és ezzel átkozzuk az Isten hasonlatosságára teremtett embereket: ugyanabból a szájból jön ki az áldás és az átok. Testvéreim, nem kellene ennek így lennie.” (Jak 3,4-10)

Mi a beszéd? Az ember kifinomult kommunikációs eszköze. Ha csak így gondolunk rá, akkor azt, hogy az állatvilág bármely tagjának a kommunikációjától az emberi beszéd csak formájában (nyelvében) és gazdagságában különbözik. A lényege ugyanaz: információközlés.

A Biblia azonban ennél többet mond a beszéd természetéről. Az első beszélő a Bibliában Isten:

„Akkor ezt mondta Isten: Legyen világosság! És lett világosság.” (1Móz 1,3)

Szava nemcsak elhangzik, hanem létre is hozza az elhangzottakat, tehát a szó a teremtés eszköze: Tovább…

A nagy fogás

Ha Jézussal egy csónakban evezel, az a legkevesebb, hogy életed legnagyobb fogására számíthatsz…

A bibliai történetek tele vannak szimbólumokkal. Gyakran egy-egy elbeszélésben Jézus minden tettének, mozdulatának üzenete van. Ma Péter és Jézus találkozásáról írok. Ez az elbeszélés szimbolizálja az emberek Jézushoz való viszonyulásának lépcsőfokait. Lássuk az elsőt:

„Amikor egyszer a sokaság hozzá tódult, és hallgatta az Isten igéjét, ő a Genezáret-tó partján állt.” (Lk 5,1)

Az első lépcsőfok a sokaságban lenni. Ez egy általános, kollektív kapcsolat, nem egyenként vagyunk kapcsolatban Jézussal, hanem sokan. Ezt lehet egyfajta érdeklődői vagy rajongói körnek tekinteni. Nem szabad lenézni ezt a fokozatot! Azért nem, mert mindannyian így kezdjük. Nincsen olyan lángoló lelkű hívő, aki ne a sokaságban kezdte volna. A sokaságban való elvegyülés, Jézus vizsgálgatása, méregetése a tömeg-nyújtotta inkognitóból nem szégyen. Nem az a baj, ha ott vagy, hanem az, ha ott ragadsz. A sokaság ugyanis nem ragaszkodik igazán Jézushoz. Gondolj bele, a keresztnél már nem volt ott a sokaság… Tovább…

Ember, ki vagy? 4.

Hogyan segít a Biblia megismerni és megérteni önmagunkat és kapcsolatainkat? Negyedik rész.

„Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté. Még mindketten mezítelenek voltak: az ember és a felesége; de nem szégyellték magukat.” (1Móz 2,24-25)

Az ember viszonylény mivoltát három területen éli meg:

• Szakrális terület: Istennel való kapcsolatában
• Társadalmi terület: Embertársaival, akik hozzá hasonlók, de mégis mások
• Személyes (intim) terület: A házastársával, akivel titokzatos módon egy testté válik.

Ezek azok a kapcsolatok, amelyekre az ember teremtetett. Mindezek közül a házasság talán a legnagyobb misztérium. Az ember vágyik valakire, akivel (ismét) egy testté lehet. A házasságkötés három területen történik meg, amelyek nem mások, mint a már felsorolt társadalmi, személyes és szakrális területek. Fontos, hogy mindegyik területen visszavonhatatlan változás következik be: Tovább…

Ember, ki vagy? 3.

Hogyan segít a Biblia megismerni és megérteni önmagunkat és kapcsolatainkat? Harmadik rész.

„Mély álmot bocsátott azért az ÚRisten az emberre, és az elaludt. Akkor kivette az egyik oldalbordáját, és húst tett a helyére. Az emberből kivett oldalbordát asszonnyá formálta az ÚRisten, és odavitte az emberhez. Akkor ezt mondta az ember: Ez most már csontomból való csont, testemből való test. Asszonyember legyen a neve: mert férfiemberből vétetett.” (1Móz 2,21-23)

A hatnapos teremtéstörténet leírásában többször megjelenik a szétválasztás motívuma. Ennek lényege, hogy Isten a világ alapjait, mondjuk úgy, keretét alkotó létezőket mintegy egymásból választja külön, ezáltal azok mindennél szorosabb viszonyban állnak egymással. Lényegükhöz tartozik, hogy egymáshoz képest léteznek. Például az első napon:

„Látta Isten, hogy a világosság jó, elválasztotta tehát Isten a világosságot a sötétségtől.” (1Móz 1,4)

Így választja szét aztán az eget a földtől (1Móz 1,7), a szárazföldet a tengertől (1Móz 1,10), a nappalt az éjszakától (1Móz 1,14). Ez egy misztérium, amit nem tudunk teljesen felfogni, de a lényege, hogy a szétválasztással teremtett létezők eredete ugyanaz. Miért fontos ez? Azért, mert ez a szétválasztás-motívum a férfi és a nő teremtésénél (1Móz 2,21-23) is megjelenik, ami nem azonos az ember (1Móz 2,6-7) teremtésének történetével. Tovább…