TeológiaBlog

Jézus nevében? Ámen?

„Jézus nevében, ámen.” Gyakran hallani ezt a mondatot imádságok záradékaként. A kérdés csak az, nem sérti ez a második parancsolatot?

Bizony, bizony, mondom néktek: aki hisz énbennem, azokat a cselekedeteket, amelyeket én teszek, szintén megteszi, sőt ezeknél nagyobbakat is tesz. Mert én az Atyához megyek, és amit csak kértek majd az én nevemben, megteszem, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban; ha valamit kértek tőlem az én nevemben, megteszem. (Jn 14,13-15)

Az előző alkalommal a tízparancsolat második parancsáról volt szó; arról, mit is jelent Isten nevét hiába szánkra venni. Úgy gondolom, egy bejegyzés erejéig érdemes még ezzel a témával foglalkozni, egy, az elmúlt években egyre inkább elterjedt trend kapcsán. Ennek lényege, hogy Jézus fenti ígéretére hivatkozva sokan így fejezik be imáikat: Jézus nevében, ámen. Mielőtt bármit gondolnánk erről a szokásról, vizsgáljuk meg, milyen jelentőséget tulajdonított a Biblia embere a túlvilági lények neveinek. Tovább…

Isten nevét hiába szádra ne vedd!

Keresztények tömegei sértik meg időről időre a második parancsolatot, amely nem csak a káromkodásra és a hamis esküdözésre vonatkozik…

„Ne mondd ki hiába Istenednek, az Úrnak a nevét, mert nem hagyja az Úr büntetés nélkül, ha valaki hiába mondja ki a nevét!” (1Móz 20,7)

A Tízparancsolat második parancsát leginkább a káromlásokkal, a szinte automatikusan kimondott „jaj, Istenem” felkiáltásokkal, vagy a felelőtlen esküdözésekkel kapcsolatban szokták emlegetni. A káromlás azonban leginkább az első parancsolatot sérti, hiszen az az ember, aki képes Istent káromolni, nem szeretheti Őt teljes szívéből, lelkéből, erejéből. A különböző helyzetekben átgondolatlanul kimondott „ó, Istenem” jellegű rövid felkiáltásokat sem szerencsés a második parancsolat megsértéseként értelmezni. Ha végignézzük a tízparancsolatot, láthatjuk, hogy az abban megfogalmazott kívánalmak és tiltások jóval súlyosabb esetekre vonatkoznak, mint hogy valaki meggondolatlanul ejti ki a száján: Jaj, Istenem! Nem gondolom, hogy Isten ezért ugyanúgy sújtana le, mint ha gyilkosságról vagy egyéb, a tízparancsolatban tiltott tettről lenne szó. Tovább…

A lélek halhatatlansága 6.

Mi történik velünk a halál után? Mit tudhatunk, és mi az, amit jobb, ha nem feszegetünk? Halhatatlanság vagy feltámasztás?

Az előző részben megvizsgáltuk, hogy a Biblia halálfogalma jóval többet fejez ki, mint az ember földi életének lezárását; tágabb értelemben az Istentől való elszakadtságot és annak következményeit jelenti. A test pusztulása is elszakadtságunk egyik következménye. A halálfogalomnak ez a tágabb értelmezése áll a Biblia sok, egyébként paradoxonnak tűnő kijelentése mögött:

„Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él.” (Jn 11,25)

„A kicsapongó pedig már életében halott.” (1Tim 5,6)

Tovább…

A lélek halhatatlansága 5.

A halál a Bibliában soha nem jelent totális, végleges megsemmisülést, nemlétezést. A Szentírás halálfogalma ennél jóval összetettebb.

Az előző részben megállapítottuk, hogy a Biblia az emberről nagyon komplex képekben beszél. Olyan szétválaszthatatlan testi és lelki egységként ír róla, akinek a létezésére a mindenség egésze – materiális és spirituális valóságok egyaránt – hatást gyakorol. Amit mi az ember különböző részeiként képzelünk el – test, lélek, szellem –, azok valójában ugyanannak az egy, oszthatatlan embernek különböző oldalai. Ebből az emberképből kiindulva láthatjuk, hogy azért sem szerencsés halhatatlan lélekről beszélni, mert ez akaratlanul is a Biblia szerinti egységes ember részekre bontásához vezet. Viszont, ha a kérdést – helyesen – úgy tesszük fel, hogy az ember halhatatlan-e, akkor először azt kell megvizsgálnunk, mit is ért a Biblia halál alatt. Tovább…

A lélek halhatatlansága 4.

Az Ószövetség vizsgálata után most az Újszövetségben keressük a választ a lélek halhatatlanságának kérdésére.

A sorozat előző részében az Ószövetség lélekről szóló tanítását próbáltuk meg áttekinteni. Láthattuk, hogy az Ószövetség három különböző értelemben beszél a lélekről, ráadásul ezeket a fogalmakat (ruah, nesamah, nefes) a Szentírók nem tökéletes következetességgel használják, ugyanis az egyes jelentések között vannak bizonyos átfedések. Azt is megállapíthattuk, hogy az Ószövetség nem beszél az ember lelkéről úgy, mint valami testtől független, önálló (halhatatlan) létezőről. Tovább…