TeológiaBlog

Jézus elmaradt eljövetele 1.

Advent nemcsak Jézus első eljövetelére való emlékezés, hanem a második eljövetelre való felkészülés időszaka is. Az első keresztények hitték, hogy ez még az ő idejükben meg fog történni. Csalódniuk kellett.

„Azokban a napokban pedig, ama nyomorúság után, a nap elsötétedik, a hold nem fénylik, a csillagok lehullanak az égről, és az egek tartóerői megrendülnek. És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőkön, nagy hatalommal és dicsőséggel; és akkor elküldi az angyalokat, és összegyűjti választottait a világ négy tájáról, a föld sarkától az ég sarkáig. Tanuljátok meg a fügefáról vett példázatot: amikor már zsendül az ága, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár. Így ti is, amikor meglátjátok, hogy ezek történnek, tudjátok meg, hogy közel van ő, az ajtó előtt. Bizony, mondom néktek, hogy nem múlik el ez a nemzedék, amíg mindez végbe nem megy.” (Mk 13,24-30)

Jézus második eljövetele a kereszténység kezdeteitől fogva komolyan foglalkoztatta a hívőket. Ez nem meglepő, hiszen Jézus fenti szavai alapján már az apostolok idejében meg kellett volna történnie a parúziának. A korabeli hívők közül sokan emiatt osztották szét vagyonukat a szegények között, a 66-ban kezdődő zsidó háború elől pedig – szintén Jézus szavaira hivatkozva – elmenekültek Jeruzsálemből, és imádkozva, reménykedve várták az utolsó napot. Jézus nem jött vissza. Emiatt sokan reményüket vesztve folytatták életüket, nyomorúságos szegénységben. A kereszténység első nagy sokkja volt ez. A kereszténységet támadók napjainkban is előszeretettel hivatkoznak erre, mint ami Jézus szavainak megbízhatatlanságát húzza alá. Tovább…

Jézus nevében? Ámen?

„Jézus nevében, ámen.” Gyakran hallani ezt a mondatot imádságok záradékaként. A kérdés csak az, nem sérti ez a második parancsolatot?

Bizony, bizony, mondom néktek: aki hisz énbennem, azokat a cselekedeteket, amelyeket én teszek, szintén megteszi, sőt ezeknél nagyobbakat is tesz. Mert én az Atyához megyek, és amit csak kértek majd az én nevemben, megteszem, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban; ha valamit kértek tőlem az én nevemben, megteszem. (Jn 14,13-15)

Az előző alkalommal a tízparancsolat második parancsáról volt szó; arról, mit is jelent Isten nevét hiába szánkra venni. Úgy gondolom, egy bejegyzés erejéig érdemes még ezzel a témával foglalkozni, egy, az elmúlt években egyre inkább elterjedt trend kapcsán. Ennek lényege, hogy Jézus fenti ígéretére hivatkozva sokan így fejezik be imáikat: Jézus nevében, ámen. Mielőtt bármit gondolnánk erről a szokásról, vizsgáljuk meg, milyen jelentőséget tulajdonított a Biblia embere a túlvilági lények neveinek. Tovább…

Isten nevét hiába szádra ne vedd!

Keresztények tömegei sértik meg időről időre a második parancsolatot, amely nem csak a káromkodásra és a hamis esküdözésre vonatkozik…

„Ne mondd ki hiába Istenednek, az Úrnak a nevét, mert nem hagyja az Úr büntetés nélkül, ha valaki hiába mondja ki a nevét!” (1Móz 20,7)

A Tízparancsolat második parancsát leginkább a káromlásokkal, a szinte automatikusan kimondott „jaj, Istenem” felkiáltásokkal, vagy a felelőtlen esküdözésekkel kapcsolatban szokták emlegetni. A káromlás azonban leginkább az első parancsolatot sérti, hiszen az az ember, aki képes Istent káromolni, nem szeretheti Őt teljes szívéből, lelkéből, erejéből. A különböző helyzetekben átgondolatlanul kimondott „ó, Istenem” jellegű rövid felkiáltásokat sem szerencsés a második parancsolat megsértéseként értelmezni. Ha végignézzük a tízparancsolatot, láthatjuk, hogy az abban megfogalmazott kívánalmak és tiltások jóval súlyosabb esetekre vonatkoznak, mint hogy valaki meggondolatlanul ejti ki a száján: Jaj, Istenem! Nem gondolom, hogy Isten ezért ugyanúgy sújtana le, mint ha gyilkosságról vagy egyéb, a tízparancsolatban tiltott tettről lenne szó. Tovább…

A lélek halhatatlansága 6.

Mi történik velünk a halál után? Mit tudhatunk, és mi az, amit jobb, ha nem feszegetünk? Halhatatlanság vagy feltámasztás?

Az előző részben megvizsgáltuk, hogy a Biblia halálfogalma jóval többet fejez ki, mint az ember földi életének lezárását; tágabb értelemben az Istentől való elszakadtságot és annak következményeit jelenti. A test pusztulása is elszakadtságunk egyik következménye. A halálfogalomnak ez a tágabb értelmezése áll a Biblia sok, egyébként paradoxonnak tűnő kijelentése mögött:

„Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él.” (Jn 11,25)

„A kicsapongó pedig már életében halott.” (1Tim 5,6)

Tovább…

A lélek halhatatlansága 5.

A halál a Bibliában soha nem jelent totális, végleges megsemmisülést, nemlétezést. A Szentírás halálfogalma ennél jóval összetettebb.

Az előző részben megállapítottuk, hogy a Biblia az emberről nagyon komplex képekben beszél. Olyan szétválaszthatatlan testi és lelki egységként ír róla, akinek a létezésére a mindenség egésze – materiális és spirituális valóságok egyaránt – hatást gyakorol. Amit mi az ember különböző részeiként képzelünk el – test, lélek, szellem –, azok valójában ugyanannak az egy, oszthatatlan embernek különböző oldalai. Ebből az emberképből kiindulva láthatjuk, hogy azért sem szerencsés halhatatlan lélekről beszélni, mert ez akaratlanul is a Biblia szerinti egységes ember részekre bontásához vezet. Viszont, ha a kérdést – helyesen – úgy tesszük fel, hogy az ember halhatatlan-e, akkor először azt kell megvizsgálnunk, mit is ért a Biblia halál alatt. Tovább…