Milyen a jó hitvallás?

Te kinek mondod az Emberfiát? Mi a hitvallásunk tétje a hétköznapokban?

Egy kereszt, előtte kérdőjellel

“Amikor Jézus Cézárea Filippi területére ért, megkérdezte tanítványait: Kinek mondják az emberek az Emberfiát? Ők így válaszoltak: Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, megint mások pedig Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának. Erre megkérdezte tőlük: Hát ti kinek mondotok engem? Simon Péter megszólalt, és így felelt: Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” (Mt 16,13-15)

A kérdés, amit Jézus ebben az idézetben a tanítványoknak feltesz, a kereszténység egyik legfontosabb kérdése. Kinek mondjátok Jézust? Mielőtt bárkinek meglódulna a fantáziája, le kell szögeznünk, hogy az itt szereplő ige (legó) jelentése ténylegesen „mondani, beszélni, elbeszélni”. Jézus itt nem arra kíváncsi, hogy az emberek vagy a tanítványok hogyan, milyen bonyolult teológiai elméletekben gondolkodnak Jézus lényéről, természetéről, hanem arra, hogy mit mondanak el Róla pl. egy beszélgetés során. A kérdés lényege tehát nem az, hogy mit tudnak vagy hisznek, hanem az, hogy ténylegesen mi hangzik el, amikor valakinek Jézusról beszélnek. Jézus itt a tanítványok gyakorlatban megvalósuló hitvallására kérdez rá.

Azt hiszem, minden keresztény tudja, hogy ez a legnehezebb kérdések egyike. Bennfentesek között, gyülekezeti közösségben sokkal könnyebb és egyszerűbb Jézusról beszélni, mint olyanoknak, akik számára idegen az istenkérdés. Nem könnyű egy Jézust nem ismerő ember számára röviden és érthetően elmondani, hogy kicsoda is Ő.

Mivel ez a misszió központi kérdése, rengeteg jó és rossz válasz született már rá a történelem során. A válaszok két alaptípusát szemlélteti a fenti igeszakaszunk is.

“Kinek mondják az emberek az Emberfiát? Ők így válaszoltak: Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, megint mások pedig Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.”

A válaszok egyik alaptípusa a különböző prófétákhoz hasonlóan Jézust is isteni üzenetek hordozójaként definiálja. Ez a szemlélet a kereszténység célját a különböző isteni parancsok és útmutatások megvalósításában látja. Ebben a gondolkodásban – a prófétasághoz hasonlóan – a központi cél az isteni üzenet megcselekvése, az üzenetet átadó személynek kisebb jelentősége van. A prófétai üzenet célja ugyanis, hogy megmutassa, az emberek mi módon élhetnek, cselekedhetnek Istennek tetsző módon. Ez a megközelítés egy törvény- és parancsolat-központú felfogást eredményez, amit leginkább a kereszténység erkölcsi oldalról való megközelítéseként (pl. erkölcsprédikációkból) ismerünk – a keresztény ember ismérve, hogy nem lop, nem csal, nem hazudik stb. Ez a megközelítés – bár alapvető igazságokon nyugszik – a kereszténység lényegének megragadására önmagában nemhogy nem alkalmas, hanem egyenesen káros, sőt veszélyes következményekkel jár. A jézusi etika egyik lényeges tanulsága ugyanis, hogy Isten akaratát nem tudjuk teljesíteni.

“Aki haragszik atyjafiára, méltó arra, hogy ítélkezzenek felette, aki pedig azt mondja atyjafiának: Ostoba! – méltó a főtörvényszéki eljárásra; aki pedig azt mondja: Bolond! – méltó a gyehenna tüzére.” (Mt 5,22)

Jézus etikai tanításával azt is hangsúlyozza, hogy az Istennek tetsző, tökéletes erkölcs szerinti életre képtelenek vagyunk. Ezért, ha a kereszténység lényegét csupán etikai oldalról próbáljuk megközelíteni, akkor előbb vagy utóbb csapdába esünk, hiszen a jézusi etika a bűnös ember számára megvalósíthatatlan. A kereszténység évszázadok során tette – és teszi ma is – hiteltelenné magát azzal, hogy Jézus szavainak nyomán olyan erkölcsi követelményeket prédikál, amelyeknek valójában önmaga sem tud megfelelni.

Mi a megoldás? Péter ezt mondja:

“Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.”

Az apostol válasza nem az üzenetet, a tanítást, hanem Jézus személyét helyezi a középpontba. Mi a különbség? A kereszténység erkölcsi követelményeihez hasonlót már Jézus előtt is prédikáltak más vallások, és hirdetnek napjainkban is. Attól, hogy valaki ezek szerint próbál élni, még nem lesz keresztény. Péter apostol viszont a lényegre tapint rá, ami nem a tanítás, hanem a személy. Jézus a Krisztus: a Felkent, a Megváltó; Ő az élő, vagyis a mindig élő, mindig velünk lévő, és hathatósan cselekvő Isten Fia. Isten Fia, aki azért jött ebbe a világba, hogy az isteni etikának megfelelni képtelen, menthetetlen, bűnös emberiségért meghaljon. Azért, mert képtelenek vagyunk az isteni parancsolatoknak, erkölcsöknek megfelelni, mert menthetetlenül bűnösek vagyunk, mert nincs más esélyünk, mint Jézus kegyelme. Ez, Jézus személye és küldetése a kereszténység lényege és tanításának középpontja; ez az üzenet alkalmas rá, hogy valódi válasz legyen a magunk számára is, és azok számára is, akiknek Jézusról beszélünk. Aki ezt megérti és elfogadja, az az isteni etikának is igyekszik majd megfelelni, de legfőképpen: felismeri az ajándékba kapott kegyelmet, és felismeri az Ajándékozót, az életünket megváltó Jézus Krisztust.

A szöveg forrása:
Copyright © 2012 - 2017 - www.teologiablog.hu

2 hozzászólás

  • Gravatar for István70 István70 szerint:

    Kedves Attila!

    A cikk nagyon tetszett, a kérdésem inkább csak érdeklődés, nem szőrszálhasogatás: miért nem a legújabb protestáns Biblia fordítást használod?



Hozzászólások követése (RSS)

Archivált tartalom. A blog jelenleg nem aktív.