Következzen az egyik legtöbb vitát kiváltó evangéliumi történet kulcskérdése: Mit keres a kutya az asztalnál?
„Jézus azután elment onnan, és visszavonult Tírusz és Szidón területére. És ekkor egy kánaáni asszony, aki arról a környékről jött, így kiáltott: Uram, Dávid Fia! Könyörülj rajtam! Leányomat kegyetlenül gyötri a gonosz lélek! Jézus azonban nem válaszolt neki egy szót sem. Erre odamentek hozzá tanítványai, és kérték: Bocsásd el, mert utánunk kiáltozik. De ő így felelt: Én nem küldettem máshoz, csak Izráel házának elveszett juhaihoz. Az asszony pedig odaérve leborult előtte, és ezt mondta: Uram, segíts rajtam! Jézus erre így válaszolt: Nem jó elvenni a gyermekek kenyerét, és odadobni a kutyáknak. Az asszony azonban így felelt: Úgy van, Uram! De hiszen a kutyák is esznek a morzsákból, amelyek uruk asztaláról hullanak. Ekkor így szólt hozzá Jézus: Asszony, nagy a te hited, legyen úgy, amint kívánod! És meggyógyult a leánya még abban az órában.” (Mt 15,21-28)
Az asszony jól tudja, hogy kivel beszél. Már azzal, ahogyan Jézust megszólítja, hitvallást tesz, és ez a hitvallás megteremt egy tiszta helyzetet kettőjük között. A továbbiakban lezajló dialógus a szó szoros értelmében Isten és a bűnös ember párbeszéde.
„Uram, Dávid Fia! Könyörülj rajtam! Leányomat kegyetlenül gyötri a gonosz lélek! Jézus azonban nem válaszolt neki egy szót sem.”
Ez a tisztátalan ember és a szent Isten közötti alaphelyzet a bűn következménye. Az ember elszakította magát Istentől, így megtapasztalja a legnagyobb nyomorúságot: Isten hallgatását. Ebben a helyzetben az ember csak egyet tehet, kitartóan kiált és reméli, hogy Isten meghallgatja.
„Uram, segíts rajtam! Jézus erre így válaszolt: Nem jó elvenni a gyermekek kenyerét, és odadobni a kutyáknak.”
Itt a görög szöveg egész pontosan kiskutyát ír, de ez nem kedveskedés. Kiskutya, úgy mint kutyakölyök; Jézus az asszony lányát nevezi így, akinek az anya a gyógyítást kéri. Kemény szavak ezek, amelyek mindkettőjük tisztátalanságára utalnak. Az asszony nem keres kibúvót:
„Úgy van, Uram!”
Kulcsfontosságú mondat! Elfogadta az ítéletet, elfogadta, hogy Jézus kutyának (tisztátalan pogánynak) nevezte lányával együtt. Nem érdemli a gyermekek kenyerét, mert Jézus ítélete igaz. Ám nem hagyja ennyiben a dolgot:
„De hiszen a kutyák is esznek a morzsákból, amelyek uruk asztaláról hullanak.”
A zsidó tisztasági törvények óriási gondot fordítanak az étkezésre. Nemcsak az étel alapanyagait kell gondosan megválogatni, hanem arra is oda kell figyelni, hogy az étel egészen az elfogyasztásig kultikusan tiszta maradjon. Nem érintkezhet semmi tisztátalannal, sőt nem is lehet a közelében semmi, ami a törvény szerint tisztátalan. Akkor mit keres a kutya az asztal alatt? Ebben a mondatban valami nem stimmel.
Kinek az asztaláról van itt szó? A fiak ott ülnek az asztalnál, de a fenti okok miatt ez mégsem lehet egy zsidó család asztala. Egy pogány család asztala sem lehet, bár ott a kutyát eltűrik, de a fiak oda nem ülnének le. Ez az asztal Isten asztala! Ott ülnek a gyermekek, és ha Isten nemcsak megtűri a kutyákat az asztalánál, hanem áldásaiból (teremtett világ javai, jólét, gondviselés stb.) is részesíti őket, akkor most miért utasítaná el? Nagyon bölcs ez az asszony. Látja azt, amire a tanítványok csak jóval később fognak rádöbbenni: Isten mindenki Ura, és azzal, hogy eljött a bűnösök világába, lerombolt mindent, ami régen akadálynak számított. Zsidó, pogány, tiszta, tisztátalan – ezek nem érvek, amikor egy asztal van, és ennél az asztalnál Isten nemcsak megtűr, hanem meg is áld mindenkit.
„Ekkor így szólt hozzá Jézus: Asszony, nagy a te hited, legyen úgy, amint kívánod!”
A gyermekek kenyerét tehát mégis megkapta egy kutya? Nem, itt több történt. Sőt, más történt. Jézus nem a véleményét változtatta meg, hanem az asszonyt és a leányát – gyermekekké tette őket. Az történt, ami minden bűnbánó emberrel megtörténik Isten jelenlétében: kutyaként jött, de gyermekként tér haza.
„És meggyógyult a leánya még abban az órában.”