Jézus megkeresztelkedése mint szövetségkötés: Isten és ember új szövetségének ünnepélyes liturgiája.
„Történt, hogy amikor az egész nép megkeresztelkedése után Jézus is megkeresztelkedett és imádkozott, megnyílt az ég, leszállt rá a Szentlélek galambhoz hasonló testi alakban, és hang hallatszott a mennyből: Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm.” (Lk 3,21)
Az előző részben láthattuk, hogy a jánosi és a jézusi keresztség célja és jelentése teljesen más. A kettő közti különbség Jézus megkeresztelésének elbeszélésében válik igazán láthatóvá. A János-történetet jellemző ószövetségi utalás- és szimbólum-halmozás itt is megjelenik. Nézzünk néhányat az isteni megnyilatkozás felől közelítve.
Jézus megkeresztelésekor Isten maga szól az ott lévő, János keresztségében részesült emberekhez. A víz általi megtisztulás Isten megjelenése, beszéde, előre bejelentett csodái előtt egyfajta liturgikus rend az Ószövetségben. Minden hasonló, próféták vagy „Isten emberei” által előre bejelentett alkalmat megelőzött egy rituális és fizikai megtisztulásra való felszólítás. Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy az emberek a spirituális megtisztulás mellett kimosták a ruháikat, meghintették magukat vízzel vagy ténylegesen megmosakodtak. Ez a gyakorlat az egész Ószövetségben a tisztulási rítusok alapvető eleme. A törvényadásra – vagyis az ó-szövetségre – való előkészületben is megtaláljuk ezt a megtisztulásra való felszólítást:
„Akkor így szólt az Úr Mózeshez: Menj a néphez, és rendeld el, hogy ma és holnap szenteljék meg magukat, és mossák ki a felsőruhájukat.” (2Móz 19,10)
Azon nem érdemes fennakadnunk, hogy ebben az esetben nem alámerítésről van szó, hiszen a Sínai-hegy lábánál erre amúgy sem volt lehetőség, ráadásul a qumráni gondolkodás – mely szerint János tanított és keresztelt – a rituális fürdők gyakoriságát és alaposságát az ószövetségi követelményekhez képest jelentősen túlozta. Többször is olvashatjuk az Ószövetségben, hogy a víz általi megtisztuláshoz elégséges volt csak a meghintés is.
A törvényadással való párhuzam azért is érdekes, mert Mózes a megtisztulási rituálé, Isten megjelenése és a néphez intézett szavai után eltávozott, és negyven napig böjtölt.
„Amikor fölmentem a hegyre, hogy átvegyem a kőtáblákat, annak a szövetségnek a tábláit, amelyet az Úr kötött veletek, és a hegyen maradtam negyven nap és negyven éjjel, kenyeret nem ettem, és vizet nem ittam.” (5Móz 9,9)
A sorrend Jézusnál is tökéletesen ugyanaz:
„Jézus Szentlélekkel telve visszatért a Jordántól, és a Lélek indítására a pusztában tartózkodott negyven napon át, miközben kísértette az ördög. Nem evett semmit azokban a napokban, de amikor azok elmúltak, megéhezett.” (Lk 4,1-2)
A törvényadás elbeszélésével való hasonlóságból is láthatjuk, hogy itt ismét az isteni szövetségkötés elemei jelennek meg: a nép és a nép képviselőjének bűnbánata és víz általi rituális tisztulása; Isten megnyilatkozása; a nép képviselője elvonul Istenhez; negyven napos böjt. Itt tehát egy szövetségkötés folyamatát láthatjuk, amelyben János szavai és keresztsége az isteni megnyilatkozás előtti bűnbánatra hívás és a rituális tisztulás fürdőjének szerepét töltik be. János keresztsége ezért Jézus megkeresztelésével célhoz ért, betöltötte rendeltetését. (Folyt. köv.)