A mai rész témája János mint az Ószövetség utolsó prófétája, az Újszövetség előhírnöke, a Messiás előfutára. A jánosi és a jézusi keresztség különbsége.
„János teveszőr ruhát, és dereka körül bőrövet viselt, tápláléka pedig sáska és erdei méz volt. Akkor kiment hozzá Jeruzsálem, egész Júdea és a Jordán egész környéke; és amikor megvallották bűneiket, megkeresztelte őket a Jordán folyóban.” (Mt 3,4-6)
Mivel Keresztelő János egyfajta átmenetet képvisel az Ó- és az Újszövetség között, életének és tanításának vizsgálata során bőséggel találunk mindkét szövetségre utaló vonásokat. Jánosnak nemcsak a tanítása, de megjelenése, életvitele, az egész személye isteni üzenetet hordozott. Öltözéke Illés prófétára utal:
„Milyen volt annak a férfinak a külseje, aki veletek szembe jött, és ezeket mondta nektek? Azok így feleltek neki: Szőrből készült ruha volt azon a férfin, és bőröv övezte a derekát. A király ezt mondta: A tisbei Illés volt az.” (2Kir 1,7-8)
Arra az Illésre, akit Malakiás próféta szerint Isten küldött a Messiás előfutáraként:
„Elküldöm hozzátok Illés prófétát, mielőtt eljön az Úrnak nagy és félelmetes napja.” (Mal 3,23)
A sáska és a méz a szükség és a bőség, az ítélet és az áldás jelképei az Ószövetségben. Azt tartották, hogy e kettő megtapasztalása által válik képessé az ember a jó és a rossz megkülönböztetésére.
„Mert nagy lészen az Úr előtt, és bort és részegítő italt nem iszik; és betelik Szent Lélekkel még az ő anyjának méhétől fogva.” (Lk 1, 15)
János a nazireusok – az Úrnak szenteltek – szabályai szerint (4Móz 6) nem nyírta a haját és szakállát, bort nem ivott, nőt nem érintett. Személyében, megjelenésében, tanításában nem volt egyetlen olyan pont sem, ami ne lett volna jel az Ószövetséget ismerők számára, ám ennek ellenére mégis kevesen ismerték fel benne a Messiás előfutárát.
Keresztelő János tanításaival kapcsolatban fontos kitérnünk egy olyan témára, amely napjainkig nagy zavart okoz. János keresztelési tanítása a qumráni közösség gondolkodását tükrözte, miszerint az alámerítés célja a test megszentelése, de csak azután, hogy a lélek már megtisztult a szent élet révén. Ebben a kontextusban a „keresztelés” szó használata eléggé félrevezető, mert rengetegen összekeverik a Jézus által hirdetett keresztséggel, pedig a kettő között óriási a különbség. A János és Jézus által hirdetett keresztségben gyakorlatilag csak egy közös van: a víz. A kettő jelentése és célja viszont teljesen más!
János keresztsége az ószövetségi liturgikus tisztulási fürdők gyakorlatát viszi tovább. A qumráni közösség tagjai naponta többször is alámerítkeztek, hogy megvalósítsák a kultikus tisztaságot. A jánosi keresztség tehát nem valószínű, hogy egyszeri alkalom lett volna, hanem a törvények és a szent élet által bűnöktől már megtisztult ember testének megszentelése, amit időnként újra és újra ismételni kellett. Ez alapvetően más, mint a Jézus és az apostolok által hirdetett egyszeri keresztség, ami Jézus halálában és feltámadásában való részesedésünkről szól.
„A keresztség által ugyanis eltemettettünk vele a halálba, hogy amiképpen Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk.” (Róm 6,4)
Az evangéliumokban Jézus az egyik írástudókkal és vénekkel folytatott vitája során a János által gyakorolt keresztelést Jézus is „János keresztségének” nevezi, amivel megkülönbözteti az önmaga által hirdetett keresztségtől.
„Vajon a János keresztsége mennyből való volt-e vagy emberektől?” (Mk 11,30)
E két keresztelési gyakorlat és a hozzájuk kapcsolódó igehelyek megkülönböztetése azért is nagyon fontos, mert összemosásuk sok félreértést és súlyponteltolódást okozott a történelem során, és sajnos, okoz még napjainkban is. A jánosi keresztség lényegét igazán majd Jézus megkeresztelésekor érthetjük meg. (Folyt. köv.)