Jézus pere 8.

Bár Jézust halálra ítélte a zsidó törvényszék, végrehajtási jog híján többet nem tehetett. Kellett egy másik bíróság másik ítélete, ami ténylegesen végrehajtható volt.

Jézust bűnösnek találták istenkáromlás vétkében, ami a zsidó törvények szerint halállal büntetendő, ám a vádlók előtt volt még két akadály. Az egyik, hogy a római uralom alatt nem volt joguk halálos ítéletet végrehajtani, a másik, hogy a rómaiakat nem érdekelték a zsidók vallási ügyei, tehát a különböző vallási vétségeik sem. Római bíróság csak olyan bűnért ítélt halálra valakit, ami a római jog szerint számított halálos bűnnek. A zsidók Istenének káromlása nem volt ilyen. Jézus vádlóinak tehát egy olyan bűnnel kellett őt megvádolniuk a római hatóság előtt, amit a római törvények büntetnek halállal, különben eddigi igyekezetük semmivé lett volna. Éppen ezért Pilátus előtt már szó sem volt az eredeti vádról, a hamis prófétaságról, sem az istenkáromlásról, amiben végül Jézust bűnösnek találták:

“Megállapítottuk, hogy félrevezeti népünket, ellenzi, hogy adót fizessünk a császárnak, és azt állítja magáról, hogy ő a felkent király.” (Lk 23,2)

Jézus perének idején Poncius Pilátus volt Júdea prefektusa, aki széles jogkörrel rendelkezett: irányította a katonaságot, a pénzügyeket és az igazságszolgáltatást. A Jézus ellen felhozott vádak egyértelműen az ő hatáskörébe tartoztak; az adófizetés megtagadására való buzdítás és az, hogy királynak mondja magát, kimerítették az államrend elleni lázítás fogalmát, amit egyértelműen halállal büntettek. Pilátus nem először szembesült ezzel a helyzettel, ugyanis a magukat messiásnak tartó felkelőktől akkoriban szinte hemzsegett Júdea. Követőket gyűjtöttek maguk köré, Dávid utódjának kiáltották ki magukat – tehát legitim királynak –, és a római uralom ellen lázítottak. Így ír erről Josephus Flavius:

“Júdea csak úgy hemzsegett a rablóbandáktól, és ha egy-egy lázadó csapat összeverődött valahol, rögtön királyt választott magának, és ezek az állam egész rendjét felforgatták.” (Josephus Flavius: A Zsidók története)

Az ilyen lázadások mihamarabbi megszüntetése a prefektus egyik fontos feladata volt. Jézus vádlói tehát tökéletesen tisztában voltak azzal, hogy mi az a vád, amivel Pilátus gyorsan halálra ítélheti Jézust. Ráadásul Pilátusról köztudott volt, hogy az általa cseppet sem kedvelt zsidóknak nagyon könnyen osztja a halált.

Az ilyen eseteket a prefektusnak mindenképpen ki kellett vizsgálnia, még ha esetleg nem is hitt a vádlóknak. A vádemelés tehát telitalálat volt a zsidó vezetők részéről, ezzel kényszerpályára állították a prefektust.
A provinciákban a köztudottan szubjektív „Cognitio” eljárással ítélkeztek. Az ilyen tárgyaláson általában részt vett két ülnök, akik nem rendelkeztek szavazati joggal, csak tanácsot adtak, az ítéletet pedig az állami hatalommal felruházott személy hozta meg a vádlott nyilvános kihallgatása után. Innentől kezdve tehát minden Poncius Pilátus döntésén múlott… (Folyt. köv.)

A sorozat további részei

A szöveg forrása:
Copyright © 2012 - 2017 - www.teologiablog.hu

1 hozzászólás

  • Gravatar for Vértes László Vértes László szerint:

    A vallási vezetők eljárása ukrán típusú demokrácia: az ellenzék nagy hatású emberével nem közéleti vitát folytatnak, hanem köztörvényes vádat emelnek ellene emberölési kísérletért, sikkasztásért, az államrend megdöntésére irányuló szervezkedésért. Ezzel megspórolhatók a kellemetlen viták, a tényfeltárások, a közvélemény szemében hiteltelenné válik a törvénysértő. A bíróság csupán végrehajtja a felsőbb politikai akaratot.

    Jézust saját hatáskörben is meg lehetett volna lincselni, de ezzel mártírrá válik, ami nem célszerű a hatalom megtartása szempontjából. Praktikusabb egy dicstelen kivégzést eredményező köztörvényes vád, a kereszt Jézus korában nagyjából az akasztófa megfelelője volt. “Keresztre vele” = akasztófára vele, akasszák föl!

    Nagyon hasznos adalék, amit írsz, hogy Júdea tele volt önjelölt messiásokkal. Ez kb. a Tenkes kapitánya szerepkör. Hazánkat megszállva tartják a labancok, ezért minden faluban támad legalább egy Tenkes kapitánya meg egy Buga Jakab, aki oda csap, hol sanyargatni lát, vagyis addig harcol, míg el nem takarodnak a labancok. Vive la résistance! Ha Jézus nem emeli lelki síkra ezt a földhöz ragadt hadvezéri szerepkört, ma csak ennyit tudnánk az ügyről. Illetve semmit sem tudnánk az ügyről, mert ez olyan közhelyes, és a Római Birodalommal szemben annyi hasonló mozgalom bukott el, hogy régen feledésbe merült volna. A “szinte” messiás Bar Kochba 100 évvel későbbi lázadása és bukása is csak Jézus művének fényében tanulságos.

    Ez azért releváns adat, mert a messiásváró judaizmus mai képviselőivel akkor lehet értelmesen kommunikálni, ha tudomásul vesszük a lelkiség olyan szintű hiányát, amilyet a lelki Messiás kitartó elutasítása jelez. Lelkiség zsidó megközelítésben egyszerűen nem létezik, ilyet kitalálni is elmebeteg dolog, az értelmes élet két lábbal a földön állva zajlik: ha kapni akarsz, ne adj, hanem vedd el, ami kell, elsőkből lesznek az elsők, aki megalázza magát, az megaláztatik, de ki tenne ilyet, és miért?!

    Keresztényként teljesen másképp látjuk a világot, a keresztény térség ettől olyan demokratikus és jogtisztelő, mint egyetlen más kultúra sem. Ezt az értékrendi/gondolkodásbeli fordulatot Jézusnak köszönhetjük, nélküle ma is olyan ókori konfliktusok között élnénk, mint amik a Közel-Keletet jellemzik.



Hozzászólások követése (RSS)

Archivált tartalom. A blog jelenleg nem aktív.