Milyen körülmények nehezítették a vádemelés előkészületeit?
Az előző részben megvizsgáltuk, hogy Jézus korában milyen bonyolult politikai és társadalmi viszonyok uralkodtak. Egyik oldalon ott állt a zsidók által gyűlölt és megvetett Római Birodalom, amelynek kényszerű engedelmességgel tartoztak, a másik oldalon a rómaiak szemében intoleráns és hálátlan, lázadozó zsidóság. Ebben a feszültségben a vezetők felelőssége volt a békés egyensúlyt megtartani. Miért volt szükség erre?
A római vezetésnek többek között feladata volt „Róma békéjét” a provinciákban is biztosítani. Ha erre egy vezető alkalmatlannak bizonyult, az nem csak pozíciójának elvesztését, hanem politikai karrierjének végét is jelentette. A zsidó főembereknek viszont nem csak a nép békéje lebegett a szeme előtt – hiszen bármilyen lázadás a rómaiak katonai ereje ellen teljesen esélytelen lett volna –, hanem az a nem kevés kiváltság is, amit a rómaiaktól az együttműködésért cserébe élveztek. Annás például az áldozati állatok árusításának monopóliumával rendelkezett, amit római engedéllyel birtokolt, és ami nem kevés bevételt hozott neki. A főpap ezért hintapolitikát folytatott: a zsidóság felé Rómát gyűlölő vezetőként lépett fel, miközben igyekezett minden Róma elleni túlzott reakciót csitítani a béke megőrzése érdekében.
Jézus megjelenése veszélyeztette ezt a békét. Ekkor már nagyon sok követője volt, sokan tartották a Messiásnak. Az emberek gondolkodásában élő harcos messiás képe mindezzel együtt robbanásveszélyes helyzetet teremtett. Ez nyilvánvaló volt a klérus vezetői számára is, Lukács evangélista kertelés nélkül leírja, hogy „féltek”:
„Közeledett már a kovásztalan kenyerek ünnepe, amelyet páskának neveztek. A főpapok és az írástudók keresték a módját, hogyan öljék meg Jézust. Féltek ugyanis a néptől.” (Lk 22,1-2)
János evangélista szerint ténylegesen attól féltek, hogy a nép a rómaiakkal szembeszállva egy olyan háborúba keveredik, amiből csak vesztesen kerülhet ki:
„Összehívták tehát a főpapok és a farizeusok a nagytanácsot, és így szóltak: Mit tegyünk? Ez az ember ugyanis sok jelet tesz. Ha egyszerűen csak hagyjuk őt, mindenki hisz majd benne, aztán jönnek a rómaiak, és elveszik tőlünk a helyet is, a népet is. Egyikük pedig, Kajafás, aki főpap volt abban az esztendőben, ezt mondta nekik: Ti nem értetek semmit. Azt sem veszitek fontolóra: jobb nektek, hogy egyetlen ember haljon meg a népért, semhogy az egész nép elvesszen.” (Jn 11,47-50)
A döntés tehát megszületett, Jézusnak – a nép érdekében – meg kell halnia. De hogyan? Ez igencsak problémás kérdés volt. A zsidó hatóságoknak ugyanis a római uralom alatt bizonyítottan nem volt joguk halálos ítéletet végrehajtani. A néhány ismert kivétel ebből az időszakból:
- István vértanú kivégzése: inkább volt lincselés, mint szabályos kivégzés.
- Egy zsidó pap parázna lányának elégetése 41 és 44 között (Talmud, Szanh. 7,2): Ekkor Júdeát nem római helytartó, hanem – Claudius jóvoltából – I. Heródes Agrippa kormányozta.
- Jakabnak, Jeruzsálem első püspökének kivégzése: II. Annás főpap köveztette meg Festus római helytartó halálát követő rövid interregnum alatt. A főpapot emiatt a hatásköri túllépés miatt el is távolították a hivatalából.
Egy bűntettről tudunk, amikor a zsidó vezetőség halálos ítéletet hajthatott végre, ez a templom kincseinek elrablása volt, ám Jézusra ezt sem lehetett volna alkalmazni.
Forrás megjelenítése/elrejtése
Agrippa köszönti Ephesos hatóságát, tanácsát és népét. Rendelem, hogy az ázsiai zsidóknak régi szokásuk szerint szabad legyen pénzt gyűjteni, őrizetben tartani és Jeruzsálembe küldeni a templom céljaira. Aki zsidó templomi pénzeket elrabol és menedékhelyre menekül, azt onnan el kell távolítani és ki kell szolgáltatni a zsidóknak, hogy megbüntessék, úgy, amint törvény szerint a templomrablók megérdemlik.
(Josephus Flavius: A zsidók története)
Más esetben a zsidó hatóságoknak nem volt joguk halálos ítéletet végrehajtani. Ezzel a korlátozással később Pilátust is szembesítették Jézus vádlói:
„Monda azért nékik Pilátus: Vigyétek el őt ti, és ítéljétek meg őt a ti törvényeitek szerint. Mondának azért néki a zsidók: Nékünk senkit sem szabad megölnünk.” (Jn 18,31)
A fenti körülmények szinte lehetetlen helyzetet teremtettek:
- Jézust – a nagy számú követőitől való félelem miatt – kizárólag törvényes úton lehetett elítélni, nehogy a törvénytelen eljárás hírére lázadás törjön ki. Emiatt – és még később tárgyalt okok miatt – kizárandó volt egy orvtámadás lehetősége is.
- Valami olyan bűnben kellett Jézust bűnösnek találni, amit a zsidó és a római törvények egyaránt halállal büntettek, hiszen a büntetést csak a rómaiak hajthatták végre.
(Folyt. köv.)