Mivel sok észrevétel érkezett a legutóbbi cikkel kapcsolatban, szükségét éreztem a részletesebb kifejtésnek. A témával kapcsolatos vita ugyanis hitünk alapjáról, Jézus szavahihetőségéről szól.
„Bizony, mondom néktek, hogy nem múlik el ez a nemzedék, amíg mindez végbe nem megy.” (Mk 13,30)
Az elmúlt két hétben igyekeztem témánkat a lehető legtöbb oldalról – nyelvi, hermeneutikai, történeti – vizsgálni. Ennek érdekében elolvastam és ellenőriztem nem kevés magyarázatot, magam is lefordítottam az összes kapcsolódó szentírási helyet, a teljes Újszövetség görög szövegében nyelvtani, szemantikai összefüggéseket kerestem, figyelembe véve a kor embereinek gondolkodásmódját, várakozásait. Sokat gondolkodtam, hogy az így összegyűlt tetemes mennyiségű anyagot hogyan tudnám röviden és érthetően előadni. Végül arra jutottam, hogy a legismertebb érvelések mentén haladva mutatom be, hogy az egyes megoldási kísérletekben mi az igazság, mi az, ami biztosan nem igaz, és mely pontok azok, amelyekről valójában fogalmunk sincs. Már az elején tisztáznunk kell, hogy senki – se pro, se kontra – nem tud olyan tényszerű érveket felsorakoztatni, amelyek kétségtelenül bizonyíthatnák bármelyik magyarázat kizárólagos igazságát.
A probléma forrása a genea kifejezés, amiről már az előző részben írtam. Először az ezzel kapcsolatos észrevételekre, értelmezésekre szeretnék röviden, tényszerűen reagálni – aki nem hiszi, járjon utána.
Nem igaz, hogy a genea szó kizárólag nemzedéket jelent, ahogyan az sem, hogy a nemzetségként való értelmezés csak egy utólagos ferdítése az eredetileg egyértelmű geneának. Egyes magyarázatok ennek alátámasztására azt állítják, hogy az evangéliumokon kívül sehol sem találunk olyan szövegrészeket, ahol a genea nemzetségként értelmezhető lenne. Cáfolatként nézzük pl. az alábbi igét:
„A megaláztatásért elvétetett róla az ítélet, nemzetségét (egyes számú genea!) ki sorolhatná fel?” (ApCsel 8,33)
Itt is egyértelműen nemzetséget jelent a genea, hiszen egy nemzedék felsorolásának semmi értelme. Azért az Apostolok Cselekedeteiből hoztam a példát, mert Lukács közismerten választékos nyelvezettel ír, tehát ha ő sem látott kivetni valót a genea nemzetségként való értelmezésében, akkor talán másoknak sem kellene.
Az igazság az, hogy valójában nem tudjuk, hogy a Jézus szájából elhangzó geneák egy részét nemzedékként vagy nemzetségként kellene-e fordítanunk, ugyanis a legtöbb helyen mindkettő egyformán értelmes. A protestáns Új Fordítás például következetesen nemzedéknek fordítja a geneát az evangéliumokban, míg a Károli Biblia több helyen nemzetségnek. Azt, hogy mikor melyik a helyes, a szövegkörnyezet a legtöbb helyen nem egyértelműsíti, tehát a választás valójában a fordítók döntése. Egyesek ezzel kapcsolatban az ógörög nyelvre hivatkoznak, ám a Biblia szövege nem klasszikus ógörög, hanem koiné görög, ráadásul teológiai átértelmezésekkel tarkítva. Persze a klasszikus görög nemzedék szó (genosz) is megtalálható az evangéliumi szövegekben, de itt inkább „faj” értelemben, ráadásul nem is emberekkel kapcsolatban:
„Ő pedig ezt mondta nekik: Ez a fajta (genosz) semmivel sem űzhető ki, csak imádsággal.” (Mk 9,29)
A klasszikus ógörög szóhasználatot tehát nem korrekt egy az egyben számon kérni az újszövetségi iratokon.
A fentiek a geneával kapcsolatban annyit azért bizonyítanak, hogy minden olyan magyarázat, amely szerint Jézus egyértelműen a saját nemzedéke idejére ígérte a visszajövetelét, valójában csúsztatás. Érthetett alatta nemzedéket, nemzetséget egyaránt, ám hogy valójában melyikre gondolt, az tényszerűen nem bizonyítható.
Gyakran hangoztatott magyarázat, hogy Jézus eszkatologikus beszédei (Mt 24; Mk 13; Lk 21) azért mondanak ellent a genea nemzedékként való értelmezésének, mert azok az események, amelyeket Jézus a visszatérése előtti időszakra jövendöl, nem férnének bele egy nemzedéknyi időbe. Ez elsőre nem tűnik rossz érvnek, de tény, hogy a felsorolt események közül az evangélium világméretű hirdetése az egyetlen, amihez kevésnek bizonyulna az egy nemzedéknyi idő. Ellenérvként azonban előkerül, hogy Jézus valószínűleg csak az általuk akkor ismert világra gondolt – ez kb. a Római Birodalom területe –, amit Pál apostolnak talán sikerült is bejárnia. Személy szerint úgy gondolom, hogy Jézus istensége folytán ismerte a világ valós határait, és erre is célzott, de ez egy olyan embernek, aki nem ismeri el Jézus istenségét, nem érv.
„Azt a napot viszont, vagy azt az órát senki sem tudja, sem az angyalok az égben, sem a Fiú, hanem csak az Atya.” (Mk 13,30)
Ezek a szavak közvetlenül a kérdéses igeszakaszunk után hangzanak el Jézus szájából. Néhány magyarázó ellentmondásosnak tartja, hogy Jézus a visszajövetelét az aktuális nemzedék idejére ígéri, majd közli, hogy valóban nem tudja, mikor lesz az. Ellenérvként azt találjuk, hogy Jézus itt ténylegesen napról és óráról beszél, tehát csak azt nem tudja pontosan, melyik napon és hány órakor tér vissza az aktuális nemzedék idején belül. Ezzel ismét nem tudja kétségek nélkül alátámasztani egyik oldal sem a saját elgondolását.
A kutatás során érdekes jelenségre lettem figyelmes. Míg a szinoptikus evangéliumok több alkalommal is használják a geneát, addig János evangéliumában egyetlen alkalommal sem szerepel (a „gen” tő egyéb származékai természetesen igen). Tudjuk, hogy az alap igeszakaszunkat Máté és Lukács evangélista Márktól vette át, de – ahogy arra már utaltam – ők más kontextusokban is bőséggel használják a geneát. János viszont nem. Nála ezek a kétértelmű mondatok hiányoznak. Ha ez még valakinek nem lenne gyanús, tegyük azt is hozzá, hogy János evangélista említ egy tanítványok között elterjedt félreértést, amelynek köze van Jézus visszatéréséhez:
„Péter ekkor megfordult, és látta, hogy követi az a tanítvány, akit Jézus szeretett, aki a vacsorán ráhajolt a keblére, és megkérdezte: Uram, ki az, aki elárul téged? Őt látta tehát Péter, és megkérdezte Jézustól: Uram, hát vele mi lesz? Jézus pedig így szólt hozzá: Ha akarom, hogy ő megmaradjon, amíg eljövök, mit tartozik rád? Te kövess engem! Elterjedt tehát az atyafiak között az a mondás, hogy ez a tanítvány nem hal meg. Pedig Jézus nem azt mondta neki, hogy nem hal meg, hanem ezt: Ha akarom, hogy megmaradjon, amíg eljövök, mit tartozik rád?” (Jn 21,20-23)
A következő alkalommal ezen a vonalon elindulva végre belevetjük magunkat a téma történeti vizsgálatába. Ígérem, érdekes lesz…
(Folyt. köv.)