Égő gyertya

Só és világosság 3.

Jorsits Attila,

A fény természetéhez tartozik, hogy ha táplálva van, akkor egyúttal látszódik is, ha látszódik, akkor tápláltatik. Létéhez szorosan hozzátartozik a célja betöltése.

“Ti vagytok a föld sója. Ha pedig a só megízetlenül, mivel lehetne ízét visszaadni? Semmire sem való már, csak arra, hogy kidobják, és eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen épült város. A lámpást sem azért gyújtják meg, hogy a véka alá, hanem hogy a lámpatartóra tegyék, és akkor világít mindenkinek a házban. Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Mt 5,13-16)

A só és a lámpás törvényszerűsége hasonló. Közös bennük, hogy céljuk betöltéséhez önmagukból adnak. Mit jelent ez a kereszténységre nézve? Önmegtagadást. Nézzük, hogy konkretizálja ezt Jézus a lámpás esetében:

“Lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.”

A keresztények jó cselekedeteinek úgy kell látszódniuk a világban, hogy nyilvánvalóvá váljon, azokat nem humánumból, hanem Isten iránti hálából teszik. Ha ezt nem kommunikáljuk egyértelműen, akkor az igében olvasható Istennek járó dicsőítés elvész. Ezekből a jótettekből ráadásul nemcsak hogy nem származik haszon, gyakran egyenesen anyagi veszteséggel járnak. A világ számára ez jele annak, hogy a kereszténység nem az e világi javakért él. Lukács evangéliumában Jézus a sóról szóló rész előtt utal is erre:

“Így tehát, aki közületek nem mond le minden vagyonáról, nem lehet az én tanítványom.” (Lk 14,34)

A lámpás másik törvényszerűsége: ha ég, akkor világít; ha világít, akkor ég. E kettő egymástól elválaszthatatlan. A véka ezt az összefüggést megszüntetni nem tudja, de értelmetlenné teszi.

Mielőtt továbbmegyünk, időzzünk el egy kicsit ennél a bizonyos vékánál. A görög szövegben modioszt olvasunk, ami egy ókori mértékegység (kb. 8-9 liter). A véka pedig egy régi magyar mértékegység, ami a modioszhoz hasonlóan idővel egy meghatározott űrtartalmú edény nevévé vált, tehát a fordítás nagyon találó. Fontos, hogy az elnevezésből egyáltalán nem következtethetünk az edény anyagára. Néhány magyarázat a véka asszociációját követve – gyakran gyúlékonyak voltak – a letakart lámpa által lángra kapó modioszokról beszél, de ez az elképzelés nem igazolható. Modioszt ugyanis készítettek agyagból, sőt a tehetősebbek vagy kereskedők számára fémből – általában bronzból – is. Hogy itt Jézus melyikről beszél, nem tudjuk, amit viszont biztosan állíthatunk, az az, hogy a letakart lámpást értelmetlennek tartja.

A lámpa persze világít a véka alatt, de mi értelme a fényének? Mi értelme a létezésének? Nem világító kereszténység nem létezik – hiszen ha meg van gyújtva, akkor világít –, csak olyan, amelyiknek nem látszik a fénye. Márpedig ha nem látszik, akkor nincs semmi értelme. Akkor nem hívja fel a figyelmet Istenre, az Ő adományaira, az Ő művére a hívő ember életében – nem tölti be célját. És hát, mi tagadás, jaj nekünk, ha ilyen célja vesztett keresztények vagyunk: nem sok idő, és a fényünk, amit gondosan eltakartunk a világ elől, elhal.

A sorozat további részei

Ha érdekesnek találtad, add tovább:
Facebook Twitter Google+

A bejegyzés linkje: https://www.teologiablog.hu/so-es-vilagossag-3/
Copyright © 2012 - 2018 Jorsits Attila - www.teologiablog.hu