Só és világosság 3.

A fény természetéhez tartozik, hogy ha táplálva van, akkor egyúttal látszódik is, ha látszódik, akkor tápláltatik. Létéhez szorosan hozzátartozik a célja betöltése.

“Ti vagytok a föld sója. Ha pedig a só megízetlenül, mivel lehetne ízét visszaadni? Semmire sem való már, csak arra, hogy kidobják, és eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen épült város. A lámpást sem azért gyújtják meg, hogy a véka alá, hanem hogy a lámpatartóra tegyék, és akkor világít mindenkinek a házban. Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Mt 5,13-16)

A só és a lámpás törvényszerűsége hasonló. Közös bennük, hogy céljuk betöltéséhez önmagukból adnak. Mit jelent ez a kereszténységre nézve? Önmegtagadást. Nézzük, hogy konkretizálja ezt Jézus a lámpás esetében:

“Lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.”

A keresztények jó cselekedeteinek úgy kell látszódniuk a világban, hogy nyilvánvalóvá váljon, azokat nem humánumból, hanem Isten iránti hálából teszik. Ha ezt nem kommunikáljuk egyértelműen, akkor az igében olvasható Istennek járó dicsőítés elvész. Ezekből a jótettekből ráadásul nemcsak hogy nem származik haszon, gyakran egyenesen anyagi veszteséggel járnak. A világ számára ez jele annak, hogy a kereszténység nem az e világi javakért él. Lukács evangéliumában Jézus a sóról szóló rész előtt utal is erre:

“Így tehát, aki közületek nem mond le minden vagyonáról, nem lehet az én tanítványom.” (Lk 14,34)

A lámpás másik törvényszerűsége: ha ég, akkor világít; ha világít, akkor ég. E kettő egymástól elválaszthatatlan. A véka ezt az összefüggést megszüntetni nem tudja, de értelmetlenné teszi.

Mielőtt továbbmegyünk, időzzünk el egy kicsit ennél a bizonyos vékánál. A görög szövegben modioszt olvasunk, ami egy ókori mértékegység (kb. 8-9 liter). A véka pedig egy régi magyar mértékegység, ami a modioszhoz hasonlóan idővel egy meghatározott űrtartalmú edény nevévé vált, tehát a fordítás nagyon találó. Fontos, hogy az elnevezésből egyáltalán nem következtethetünk az edény anyagára. Néhány magyarázat a véka asszociációját követve – gyakran gyúlékonyak voltak – a letakart lámpa által lángra kapó modioszokról beszél, de ez az elképzelés nem igazolható. Modioszt ugyanis készítettek agyagból, sőt a tehetősebbek vagy kereskedők számára fémből – általában bronzból – is. Hogy itt Jézus melyikről beszél, nem tudjuk, amit viszont biztosan állíthatunk, az az, hogy a letakart lámpást értelmetlennek tartja.

A lámpa persze világít a véka alatt, de mi értelme a fényének? Mi értelme a létezésének? Nem világító kereszténység nem létezik – hiszen ha meg van gyújtva, akkor világít –, csak olyan, amelyiknek nem látszik a fénye. Márpedig ha nem látszik, akkor nincs semmi értelme. Akkor nem hívja fel a figyelmet Istenre, az Ő adományaira, az Ő művére a hívő ember életében – nem tölti be célját. És hát, mi tagadás, jaj nekünk, ha ilyen célja vesztett keresztények vagyunk: nem sok idő, és a fényünk, amit gondosan eltakartunk a világ elől, elhal.

A sorozat további részei

A szöveg forrása:
Copyright © 2012 - 2017 - www.teologiablog.hu

6 hozzászólás

  • Gravatar for sefatias sefatias szerint:

    >>A keresztények jó cselekedeteinek úgy kell látszódniuk a világban, hogy nyilvánvalóvá váljon, azokat nem humánumból, hanem Isten iránti hálából teszik.<> Ha ezt nem kommunikáljuk egyértelműen, akkor az igében olvasható Istennek járó dicsőítés elvész. <<
    Hogyan kommunikáljuk? Ha jót teszek, akkor mondjam el mindenkinek, hogy "azért tettem jót, mert hiszek Istenben, és szükségem van az elismerésére? Különben meg tojnék rád."

    Nem hiszem, hogy az az igazán jó, aki csak az Isten miatt, és csakis az Isten dicsőítése miatt tesz jót. Sőt! Az az érzésem, hogy az az egyik legrosszabb embertipus

  • Gravatar for sefatias sefatias szerint:

    hupsz… hiányzik a kommentem fele. Ez normális?

  • Gravatar for sefatias sefatias szerint:

    Szóval szerintem nem az Isten iránti hála kell, hogy jó tettekre indítson minket, hanem a humánusság, az emberek iránt érzett szeretet, vagy szánalom. Ezek az érzések belülről kell, hogy jöjjenek, mert különben képmutatók leszünk, akik a jótettük után kürtöltetni fognak maguk előtt, hogy: ” én milyen jó ember vagyok, jót tettem, mert hiszek Istenben, vagy mert ehhez a valláshoz tartozom”
    Szerintem ha jót teszünk akkor ne tudja a jobb kezünk mit csinál a bal ésatöbbi. ha segítünk valakinek, akkor kissé önelégültnek tűnik, ha ezt megfelelően kommunikáljuk, mondván, hogy hála érte Istennek

  • Gravatar for Jorsits Attila Jorsits Attila szerint:

    Szerintem a válasz jóval összetettebb. Annak, hogy milyen ember vagyok jelenleg, óriási köze van ahhoz, hogy ismerem Istent. Ez érvényes a más emberek iránti érzéseimre, viszonyulásaimra is, a kettő nem elválasztható. Én hit nélkül kevesebb jót tennék. Most sem azért teszek jót, hogy tessek Istennek, vagy félnék Tőle, hanem azért, mert megváltoztatott. Ilyenné tett, ennyi. Éppen ezért a hitemnek köze van mindenhez az életemben, a jótetteimhez is, sőt nem elválaszthatók tőle (lámpás törvényszerűsége).

    Probléma akkor van, amikor ezt eltakarom. Nem azt mondom, hogy minden jótett mellé megjegyzésként hozzá kellene fűzni, hogy “én azért vagyok ilyen jó srác, mert keresztény vagyok”, de ennek a ténynek az eltitkolása (letakarása) óriási hiba. Igaz, nem lehet minden élethelyzetben ezt megmutatni, de ha valakit a közvetlen ismerősi, munkatársi stb. köre úgy tart jó embernek, hogy az illető eltakarja, hogy ehhez bármi módon köze van Istennek, az nincs rendben. A hit mindig mozdítja az embert, és sok olyan mozdulás van, ami a hit nélkül soha nem történne meg. Az ilyenekért Istennek jár a dicséret, és nem nekem.

  • Gravatar for Sefatias Sefatias szerint:

    Na így nekem is tetszik. A hit reklámozása visszatetszést kelthet, de az, hogy mások a környezetedben tudják, hogy keresztény vagy az meg tök normális kell, hogy legyen. Innentől pedig nem kell “reklámozni” a jótettet, mert az emberek automatikusan összekötik a jellemet a vallással.

  • Gravatar for Jorsits Attila Jorsits Attila szerint:

    Pontosan! Az ilyen helyzetek az igazi bizonyságtételek.



Hozzászólások követése (RSS)

Archivált tartalom. A blog jelenleg nem aktív.