Ebek harmincadja 1.

Számtalan magyarázó próbálta és próbálja ma is menteni Jézus durva szavait. Én nem ezt fogom tenni. Nézzük ezt a történetet úgy, hogy elfogadunk minden szót annak, ami.

“Jézus azután elment onnan, és visszavonult Tírusz és Szidón területére. És ekkor egy kánaáni asszony, aki arról a környékről jött, így kiáltott: Uram, Dávid Fia! Könyörülj rajtam! Leányomat kegyetlenül gyötri a gonosz lélek! Jézus azonban nem válaszolt neki egy szót sem. Erre odamentek hozzá tanítványai, és kérték: Bocsásd el, mert utánunk kiáltozik. De ő így felelt: Én nem küldettem máshoz, csak Izrael házának elveszett juhaihoz. Az asszony pedig odaérve leborult előtte, és ezt mondta: Uram, segíts rajtam! Jézus erre így válaszolt: Nem jó elvenni a gyermekek kenyerét, és odadobni a kutyáknak. Az asszony azonban így felelt: Úgy van, Uram! De hiszen a kutyák is esznek a morzsákból, amelyek uruk asztaláról hullanak. Ekkor így szólt hozzá Jézus: Asszony, nagy a te hited, legyen úgy, amint kívánod! És meggyógyult a leánya még abban az órában.” (Mt 15,21-28)

Az egész történet az asszony és vele együtt a pogányság hitéről (28. vers) szól. A zsidóság számára Jézus korában elképzelhetetlen volt, hogy egy pogány Isten közelébe kerüljön. Ennek elsődleges oka, hogy a pogányok a választott népen kívül születtek, és ezért már eleve tisztátalannak számítottak. A szövegben szereplő kutya megnevezést is a pogányokra használták, nem véletlenül. A kutya a törvény szerint tisztátalan állat, ezért a Bibliában is általában negatív kontextusban szerepel. Ennek ellenére sok helyen megtűrték a kutyákat, mert elpusztították a férgeket és rágcsálókat, elkergették a betolakodókat – de azért ezek a hasznos képességek sem változtattak az ebek negatív megítélésén. Némelyek így viszonyultak a pogányokhoz is. Alkalmazták őket olyan munkák elvégzésére, amit egy zsidó nem vállalt volna el, mert valamilyen módon ütközött Isten törvényével. A pogányok ezért a kutyához hasonlóan tisztátalan, ámde hasznos segítőnek bizonyultak.

Érdekes a történet felvezetése:

“Jézus azután elment onnan, és visszavonult Tírusz és Szidón területére.”

Máté evangélista beszámol arról, hogy Jézus ezelőtt a történet előtt egy elég komoly vitát folytat a farizeusokkal a tisztaság és tisztátalanság kérdéséről. Ezután olvassuk, hogy Jézus a tisztátalanok közé vonul vissza, ami szinte prófétai módon utal az apostoli korban meginduló pogánymisszióra. Fontos tudni, hogy a Tírusz és Szidón vidékén lakók Baál tisztelői voltak, ami különösen utálatos dolognak számított a zsidók szemében. Ezért is érdekes, ahogyan Jézust az asszony megszólítja:

“Uram, Dávid Fia! Könyörülj rajtam!”

Saját urának mondja Jézust, akit ráadásul a zsidók által használt messiási címmel ruház fel. Ez a megszólítás hitvallás. Nem valami betanult szöveg, hanem az asszony valódi hitvallása, és ezt a hitet Jézus felismeri az asszonyban. Az asszony tudja, hogy Jézus kicsoda. Tudja, hogy Ő a megígért messiás és még többet is tud, amit ekkor még nagyon kevesen: Jézus Isten. Jézus előtt nem titok az asszony hite, és ez a tudás a továbbiakban végigvonul kettejük beszélgetésén. Nem túl merész állítás ez? Nem. Az egész szöveg megértésének kulcsa ez. Itt nem a nagy tanító, gyógyító, próféta beszélget egy rászorulóval, hanem Isten a bűnössel, és ezzel mindketten tökéletesen tisztában vannak. Az asszony tudja, hogy kicsoda Jézus, és Jézus is tudja, hogy felismerték. Itt nincs már szükség tanításra, példázatra, itt és most jöhet az egyenes beszéd… (Folyt. köv.)

A sorozat részei

A szöveg forrása:
Copyright © 2012 - 2017 - www.teologiablog.hu

3 hozzászólás



Hozzászólások követése (RSS)

Archivált tartalom. A blog jelenleg nem aktív.