A dicsőítés iskolája 2.

Mire tanítanak a zsoltárok a dicsőítés tartalmát illetően?

“Mert nagy az Úr, méltó, hogy dicsérjék, félelmesebb minden istennél. Hiszen a népek istenei csak bálványok, az Úr pedig az ég alkotója. Fenség és méltóság jár előtte, erő és ékesség van szentélyében. Népek törzsei! Magasztaljátok az Urat! Magasztaljátok az Úr dicsőségét és hatalmát! Magasztaljátok az Úr dicső nevét, ajándékot hozva jöjjetek udvaraiba! Boruljatok le az Úr előtt szent öltözetben, reszkess tőle, te egész föld! Mondjátok el a népeknek, hogy uralkodik az Úr! Bizony, szilárdan áll a világ, nem inog. Igazságosan ítéli a népeket. Örüljön az ég, örvendezzen a föld, zúgjon a tenger a benne levőkkel! Ujjongjon a mező, és minden, ami rajta van! Ujjongnak majd az erdő fái mind az Úr előtt, amikor eljön, mert eljön, hogy ítélkezzék a földön. Igazságosan ítéli a világot, pártatlanul a népeket.” (Zsolt 96, 4-13)

Az Istennek tetsző dicsőítés mindig kétirányú és komoly tartalmú. Isten megtapasztalt kegyelméről, szabadításáról szól, Isten felé hálaadásként, az emberek felé bizonyságtételként. Minden dicsőítő zsoltár közös jellemzője ez, és ma is ez különbözteti meg a dicsőítést a vallásos tartalmú szórakoztatástól.

A 96. zsoltár szövegében továbbhaladva most figyeljünk a dicsőítés tartalmára. A zsoltár írója a negyedik verstől szembeállítja Istent és a bálványokat, azonban mégsem azzal a tipikus ítélő gondolattal találkozunk, amit az Ószövetségtől talán várnánk. Nem az a rész központi mondanivalója, hogy a bálványok hódolói ítélet alá esnek, hanem az, hogy Te, aki megtapasztaltad, hogy az Úr élő Isten, hirdesd ezt minden népnek. Hirdesd azoknak, akik nem ismerik az Urat, és ezért csak bálványaik vannak. Mondd el nekik, hogy milyen valójában az Isten.

Napjaink kereszténységének óriási problémája, hogy igyekszik a végletekig leegyszerűsíteni a tanítását, gondolva, hogy a nem hívő emberek úgysem értenék meg azt. Az egyszerűsítéssel általában együtt jár, hogy az így kommunikált hittartalom silánnyá, a kívülállók számára komolytalanná vagy épp érdektelenné válik. Zsoltárunk ezzel szemben nem így tesz. Nem egyszerűsít, sőt kőkemény teológiai témákat sorakoztat fel:

  • a világ teremtésének kérdése,
  • Isten egy-volta,
  • Isten uralkodása (a világ fenntartása),
  • Isten mint bíró,
  • Isten igazságossága, ítéletének pártatlansága,
  • Isten eljövetele.

A dicsőítés Istennek az ilyen tulajdonságairól és műveiről tesz bizonyságot. Nem túl nehéz témák ezek a tanúságtételhez? Szóban elmondva lehet, de dicsőítésben, énekben nem. És itt válik igazán fontossá a dicsőítés egy olyan jellemzője, ami minden kommunikációs forma fölé emeli azt. A zsoltár első verse így szólt:

“Énekeljetek új éneket az Úrnak, énekelj az Úrnak, te egész föld!”

Felszólít, hogy mindezeket a komoly, súlyos teológiai gondolatokat énekeld el! Azért énekeld, mert az ének a legjobb kifejezőeszköze mindannak, amit megtapasztaltál. A boldog ember énekel. Ének szól ott, ahol a prózai szavak már nem tudják kifejezni Isten hatalmasságát és az Iránta való hálát. Az ember akkor vágyik igazán énekelni, amikor valamit megtapasztalt, amikor megérintette Isten, és az ilyen éneknek komoly ereje van. A szavak sokszor vitathatók, háríthatók, félreérthetők, de ha valaki énekel a kegyelmes Istenről, azzal nem lehet vitázni; az igazi énekelt dicsőítés soha nem marad hatás nélkül.

Erre mi a garancia? Szerencsére nem a mi zenei kvalitásainkon múlik a dolog. Ellenben ha mondjuk a zsoltárokat vagy más bibliai szakaszt segítségül hívva dicsőítjük Istent, akkor biztosra megyünk, akkor az Ő Szava, maga az Ige viszi végbe dicséretünk szolgálatát. A Szó, amely “nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem.” (Ézs 55,11).

A sorozat részei

A szöveg forrása:
Copyright © 2012 - 2017 - www.teologiablog.hu