Egy férfi angyalszárnyakkal

Akik vizet prédikálnak…

Jorsits Attila,

Feltűnhet-e jó színben az a kereszténység, amelyik erkölcsi rendszerként definiálja saját magát? Most akkor álszentek vagyunk vagy sem?

A kereszténységgel szemben kritikát gyakorlók sűrűn hangoztatott érve, hogy nem tudnak olyan valláshoz tartozni, amelynek hívei bűnösek. Ezt persze nem ennyire direkt módon fogalmazzák meg, de a lényeg gyakorlatilag ez. Számtalanszor hallottam már érvként, hogy valaki azért nem tud hinni Istenben, mert negatív tapasztalatai vannak bizonyos keresztényekről – képmutatók, vizet prédikálnak és bort isznak, jobbnak tüntetik fel magukat, pedig ők sem különböznek senki mástól stb. Sorolhatnám még, de szerintem mindenki hallott már hasonlót. Hogyan viszonyuljunk mindehhez a Biblia alapján?

A probléma gyökere, hogy az emberekben hamis kép él a kereszténységről – egyebek közt annak súlypont-eltolódása miatt. Hitünk lényege számunkra világos, ám nem igazán tudjuk azt megfelelően kommunikálni, így a kívülállók számára leginkább bizonyos erkölcsi követelményeket jelent. Igaz, a Bibliában rengeteg olyan szakasz van, amely morális normákat fogalmaz meg, de nem szabad elfelejtenünk, hogy mindez ún. válaszerkölcs: válasz Krisztus kegyelmére. A Biblia erkölcstanának célja tehát soha nem a keresztények jóságának, hanem Krisztus szabadításának hangsúlyozása. A keresztény ember azért mond le önös érdekeiről, vagy arról, hogy önmaga mércéje legyen, mert Krisztusban valami nagyobbat, tökéletesebbet talált.

“Hasonló a mennyek országa a szántóföldben elrejtett kincshez, amelyet az ember, miután megtalált, elrejt, örömében elmegy, eladja mindenét, amije van, és megveszi azt a szántóföldet.” (Mt 13,47)

A kereszténység tehát nem az erkölcsileg magasabb rendű, hanem az emberileg nézve javíthatatlan bűnös emberek vallása. Azoké, akik ezt a mivoltukat Istennek és önmaguknak is be merik vallani. Az Újszövetség nem hirdeti sehol, hogy Krisztus követői hibátlanok lettek volna, sőt nem egyszer olvasunk még az apostolokkal kapcsolatban is bűnről. Pál apostol pl. így ír önmagáról:

“Krisztus Jézus azért jött el a világba, hogy a bűnösöket üdvözítse, akik közül az első én vagyok.” (1Tim 1,15)

Sokszor úgy érzem, hogy napjaink kereszténységének legnagyobb bűne, hogy hibátlannak akar látszani, és ezzel az emberek figyelmét Krisztusról önmagára tereli. Előtérbe helyezi Jézus erkölcsi tanításait azt sugallva, hogy ezek megtartása a kereszténység lényege, ám mindeközben a jézusi kívánalmaknak önmaga sem tud megfelelni, és ezért súlyosan álszentnek mutatkozik. Mit tehetünk egy ilyen helyzetben?

Először is gondoljuk át, hogy ki tud megfelelni a Jézus által támasztott erkölcsi követelményeknek. Nézzünk egyet Jézus törvényértelmezéseiből:

“Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne ölj! Mert aki öl, méltó arra, hogy ítélkezzenek felette. Én pedig azt mondom nektek, hogy aki haragszik atyjafiára, méltó arra, hogy ítélkezzenek felette, aki pedig azt mondja atyjafiának: Ostoba! – méltó a főtörvényszéki eljárásra; aki pedig azt mondja: Bolond! – méltó a gyehenna tüzére.” (Mt 5,21-22)

Hány keresztény képes megfelelni például ennek az egy jézusi parancsolatnak? Egy sem. A baj nem is azzal kezdődik, hogy az általunk prédikált erkölcsöknek nem tudunk megfelelni, hanem azzal, hogy erkölcsöket prédikálunk Krisztus helyett. Az Ő kegyelmének örömhírét mondjuk el testvéreinknek! Azt, hogy nem hibátlanságot vár, hanem megbocsátja a vétkeket. Azt, hogy nem bűntelenek tartoznak Hozzá, hanem olyanok, akik elismerik, hogy rászorulnak kegyelmére. Azt, hogy az Ő ismerete erkölcsi téren is változásra késztet, de nem vet el sikertelenségeink miatt. És legfőképpen azt, hogy megmenteni és szeretni akar minket: nem béklyókat, hanem boldog életet akar adni nekünk!

Ha érdekesnek találtad, add tovább:
Facebook Twitter Google+

A bejegyzés linkje: https://www.teologiablog.hu/akik-vizet-predikalnak/
Copyright © 2012 - 2018 Jorsits Attila - www.teologiablog.hu