Akik vizet prédikálnak…

Feltűnhet-e jó színben az a kereszténység, amelyik erkölcsi rendszerként definiálja saját magát? Most akkor álszentek vagyunk vagy sem?

Egy férfi angyalszárnyakkal

A kereszténységgel szemben kritikát gyakorlók sűrűn hangoztatott érve, hogy nem tudnak olyan valláshoz tartozni, amelynek hívei bűnösek. Ezt persze nem ennyire direkt módon fogalmazzák meg, de a lényeg gyakorlatilag ez. Számtalanszor hallottam már érvként, hogy valaki azért nem tud hinni Istenben, mert negatív tapasztalatai vannak bizonyos keresztényekről – képmutatók, vizet prédikálnak és bort isznak, jobbnak tüntetik fel magukat, pedig ők sem különböznek senki mástól stb. Sorolhatnám még, de szerintem mindenki hallott már hasonlót. Hogyan viszonyuljunk mindehhez a Biblia alapján?

A probléma gyökere, hogy az emberekben hamis kép él a kereszténységről – egyebek közt annak súlypont-eltolódása miatt. Hitünk lényege számunkra világos, ám nem igazán tudjuk azt megfelelően kommunikálni, így a kívülállók számára leginkább bizonyos erkölcsi követelményeket jelent. Igaz, a Bibliában rengeteg olyan szakasz van, amely morális normákat fogalmaz meg, de nem szabad elfelejtenünk, hogy mindez ún. válaszerkölcs: válasz Krisztus kegyelmére. A Biblia erkölcstanának célja tehát soha nem a keresztények jóságának, hanem Krisztus szabadításának hangsúlyozása. A keresztény ember azért mond le önös érdekeiről, vagy arról, hogy önmaga mércéje legyen, mert Krisztusban valami nagyobbat, tökéletesebbet talált.

“Hasonló a mennyek országa a szántóföldben elrejtett kincshez, amelyet az ember, miután megtalált, elrejt, örömében elmegy, eladja mindenét, amije van, és megveszi azt a szántóföldet.” (Mt 13,47)

A kereszténység tehát nem az erkölcsileg magasabb rendű, hanem az emberileg nézve javíthatatlan bűnös emberek vallása. Azoké, akik ezt a mivoltukat Istennek és önmaguknak is be merik vallani. Az Újszövetség nem hirdeti sehol, hogy Krisztus követői hibátlanok lettek volna, sőt nem egyszer olvasunk még az apostolokkal kapcsolatban is bűnről. Pál apostol pl. így ír önmagáról:

“Krisztus Jézus azért jött el a világba, hogy a bűnösöket üdvözítse, akik közül az első én vagyok.” (1Tim 1,15)

Sokszor úgy érzem, hogy napjaink kereszténységének legnagyobb bűne, hogy hibátlannak akar látszani, és ezzel az emberek figyelmét Krisztusról önmagára tereli. Előtérbe helyezi Jézus erkölcsi tanításait azt sugallva, hogy ezek megtartása a kereszténység lényege, ám mindeközben a jézusi kívánalmaknak önmaga sem tud megfelelni, és ezért súlyosan álszentnek mutatkozik. Mit tehetünk egy ilyen helyzetben?

Először is gondoljuk át, hogy ki tud megfelelni a Jézus által támasztott erkölcsi követelményeknek. Nézzünk egyet Jézus törvényértelmezéseiből:

“Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne ölj! Mert aki öl, méltó arra, hogy ítélkezzenek felette. Én pedig azt mondom nektek, hogy aki haragszik atyjafiára, méltó arra, hogy ítélkezzenek felette, aki pedig azt mondja atyjafiának: Ostoba! – méltó a főtörvényszéki eljárásra; aki pedig azt mondja: Bolond! – méltó a gyehenna tüzére.” (Mt 5,21-22)

Hány keresztény képes megfelelni például ennek az egy jézusi parancsolatnak? Egy sem. A baj nem is azzal kezdődik, hogy az általunk prédikált erkölcsöknek nem tudunk megfelelni, hanem azzal, hogy erkölcsöket prédikálunk Krisztus helyett. Az Ő kegyelmének örömhírét mondjuk el testvéreinknek! Azt, hogy nem hibátlanságot vár, hanem megbocsátja a vétkeket. Azt, hogy nem bűntelenek tartoznak Hozzá, hanem olyanok, akik elismerik, hogy rászorulnak kegyelmére. Azt, hogy az Ő ismerete erkölcsi téren is változásra késztet, de nem vet el sikertelenségeink miatt. És legfőképpen azt, hogy megmenteni és szeretni akar minket: nem béklyókat, hanem boldog életet akar adni nekünk!

A szöveg forrása:
Copyright © 2012 - 2017 - www.teologiablog.hu

10 hozzászólás

  • Gravatar for Vértes László Vértes László szerint:

    A poszt kiinduló tézise, miszerint bárki is erkölcsi tisztasággal marketingelné a kereszténységet, nem vág egybe a tapasztalataimmal. 30+ éve találkozom térítgetőkkel, a kezdőmondat általában: “Tudja-e, hogy ez a világ már nem áll fenn sokáig?” vagy “Hallotta-e azt a jó hírt, hogy Jézus Krisztus meghalt a kereszten a bűneinkért, és hogy mindannyiunknak örök élete lehet benne?” Soha egyikük sem használta érvként, hogy “légy keresztény, mert akkor erkölcsileg makulátlan leszel”.

    Ettől függetlenül a poszt jól rátapint arra a létező problémára, hogy pontosan milyen kapcsolatban is áll a megtért keresztény ember a bűnnel. Ambivalens, sőt paradox kapcsolatban.

    Jézus tanítása gyakorlatilag betarthatatlan, mert mindenki haragszik néha embertársára, ezer jó nőből/pasiból egy-kettő élénkebb érdeklődést vált ki belőle, és rendszeresen szereti jobban magát, mint embertársait, hogy csak néhány példát említsek. Jézus mércéjével minden ember bűnös. Vajon miért hirdette pont így a tant a Messiás?

    Azért, mert minden más módszert ki lehet játszani logikai trükkökkel, jogászi fogásokkal, és az ember a legravaszabb ügyvédként indokolja a saját önzését, hibáit, és a legritkábban találja gyanúsnak a saját ügyeskedéseit. Jézus tehát olyan módszert adott, amit semmilyen módon nem lehet kijátszani, az Ő mércéjével mérve soha senki nem maradéktalanul erényes. Senki nem “igaz” ószövetségi értelemben, azaz önerőből senki sem méltó az üdvösségre, csak a kegyelem által válhat azzá.

    De ez nem azt jelenti, hogy állandó lelkiismeret-furdalásban kellene őrlődni. A tan célja, hogy használjon nekünk, az őrlődés meg árt. Aki nem szereti magát, az embertársait sem tudja szeretni, azaz megszegi a második főparancsot. Jézus tanítása az egyoldalúság, a csőlátás ellen is védett. Szimpatikusan fejted ki a posztban, hogy egyensúly van Isten és ember között, mert a Messiás követése a gyakorlatban erkölcsösebbé tesz, mint a Messiás elutasítása, de ez nem saját emberi érdem, hanem a Messiásé.

    Több prédikációban hallottam már, és nagy meglátásnak gondolom, hogy az egyébként igyekvően erkölcsös ember számára a kísértés az “erkölcsösség” maga: “látod, Uram, milyen tiszta vagyok a te kegyelmedből, nem úgy, mint XY, példának okáért, vagy nem is személyre lebontva, hanem ahhoz képest, aki nem él a Te kegyelmeddel?” Ez is bűn, pedig az erényből sarjad ki. Jézus viszont ez ellen is bebiztosította a tant.

    A keresztények bűneinek a kárhoztatása, túlhangsúlyozása viszont világi taktika, nem kell neki bedőlni. A lényeg, hogy a kereszténység a gyakorlatban jobb személyközi kapcsolatokhoz, igazságosabb világhoz vezet, mint az alternatívák.

    [szerkesztve]

    • Gravatar for Jorsits Attila Jorsits Attila szerint:

      Azt hiszem, egy kicsit félreértetted a leírtakat. Az alaptézis nem az, hogy bárki erkölcsi tisztasággal marketingelné a kereszténységet, hanem az, hogy a bármilyen módon “marketingelt” kereszténységet hiteltelen erkölcsiségre hivatkozva utasítják vissza az emberek. Én meglehetősen sok hasonló kifogással találkozom. Egyébként egyetértek.

  • Gravatar for Arpicus Arpicus szerint:

    Nagyon jó poszt:szólt hozzám.Pontos a diagnózis és a terápia is helyes.Ma is tanultam fontos dolgokat.Köszönöm!
    Árpád

  • Gravatar for Vértes László Vértes László szerint:

    “hanem az, hogy a bármilyen módon “marketingelt” kereszténységet hiteltelen erkölcsiségre hivatkozva utasítják vissza az emberek. Én meglehetősen sok hasonló kifogással találkozom”

    Teljesen igazad van, én is ezt tapasztalom, és csőbe húzós vagy svájcisapka érvelésnek szoktam nevezni. A keresztények erkölcseit bíráló ember nem erkölcsösebb keresztényekre vágyik, hanem ürügyet keres, hogy előadhassa a keresztények iránt érzett ellenszenvét. Néhány kommentvitában leírtam már a választ, hogy “ezek szerint te úgy véled, hogy jobb keresztény erkölcsökkel rendelkezel, mutass példát, taníts minket”. A bíráló erre vagy eltűnik, vagy nyílt gyűlölettel reagál.

  • Gravatar for Dér Katalin Dér Katalin szerint:

    Ma a kat. olvasmányrend szerint a Jn 16,5-11. szakaszt olvassuk, ennek egyik kijelentése bennem rögtön összekapcsolódott a poszttal, ugyanakkor egy számomra nehéz kérdést is felvetett. Itt Jézus ezt mondja, Károli 8-9 szerint: (A Szentlélek) amikor eljő, megfeddi a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében. Bűn tekintetében, (azaz) hogy nem hisznek bennem; és igazság tekintetében, hogy… stb. Hát kérem, itt a bűn teljesen új fogalma, jelentése születik meg. Nem? Hát ez döbbenetes?! Nevezzem tán primer bűnnek. A bűn, a primer bűn ezentúl az, ha valaki nem hisz Jézus Krisztusban (noha normálisan hirdették neki). Az összes többi meg, a legkeményebbek vétkeket is ideértve, csak eztán következik, szekunder bűn, mintegy a nem-hit következménye. Érzem, hogy valami nagy-nagy mélység van itt, totál világfordulat, nemcsak erkölcsi, de egyelőre nem tudom megfogalmazni, mi minden következik belőle. Te/Ti igen?

    • Gravatar for Vértes László Vértes László szerint:

      A posztoló nyilván szakértőbb választ fog adni, nekem az a véleményem, hogy a judaisták mint választott nép szigorúbb mérce alá estek e tekintetben, mint a gójok. Jézus ezt a judaistáknak mondja: nekik kötelező lett volna elfogadni Isten Messiását. A szigorúság itt nem a pogányokra vonatkozik.

    • Gravatar for Jorsits Attila Jorsits Attila szerint:

      Érdekes, amit írsz. Nekem Jézus törvényértelmezése ugrott be, pontosabban a szeretet parancsáról szóló rész (Mt 22, 37-40). Jézus ott is rangsorol. Azt mondja, hogy az első és nagy parancsolat Isten szeretete – ennek elhagyása lenne kb. a primer bűn. Az embertárs szeretetét szó szerint “másodiknak” írja, és utána jön minden egyéb, amiről Jézus úgy fogalmaz, hogy “e két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.”

  • Gravatar for Dér Katalin Dér Katalin szerint:

    Gondolkodtam közben: Lehet, hogy egyszerűen azért a Krisztusban való hit hiánya maga “a” bűn Jn-nál, mert az összes többi bűnt Isten megbocsátja Krisztusért/miatt/ban, ha kérik, de aki pont őbenne nem hisz, azaz nem tartja igaz, önmagára érvényes állításnak, hogy elvette a világ bűnét stb.), annak természetesen nem lehetséges a többi bűnét, egy darabot sem megbocsátani, mert ő nem fogadja ezt el.



Hozzászólások követése (RSS)

Archivált tartalom. A blog jelenleg nem aktív.