Egy sokak által félreértett film, amely pontosan arról szól, ami a címe: Johnny Depp Istent játszik, és be kell vallanunk, egész jól csinálja.
A magyar filmkritikák többsége alapból cinikus hangnemben íródik, tehát nem csoda, hogy erről a filmről is kizárólag negatív véleményeket olvasni. Ez még nem is lenne probléma, ha az általam olvasott kritikusok közül bárki is megértette volna az alkotás valódi témáját, amely nem a szingularitás, nem is a mesterséges intelligencia vagy az internet és a technológia veszélye, hanem – ahogy azt a címe is mutatja – a transzcendens, tehát Isten és a vallás. A félreértések elkerülése végett a filmet alaposan tele is zsúfolták Istenre, Jézusra és a vallásra utaló elemekkel.
A történet főszereplője egy mesterséges intelligencia-kutatással foglalkozó tudóspár, Will Caster (Johnny Depp) és Evelyn Caster (Rebecca Hall). Kutatásuk fő célja nem más, mint digitálisan modellezni, a mesterséges intelligencia segítségével megalkotni Istent:
– Szóval meg akarja alkotni Istent? A saját Istenét?
– Ez egy nagyon jó kérdés. Hát nem ezt akarta az ember mindig is?
Mivel az egész cselekmény ekörül forog, a film során nem kevés erkölcsi és teológiai kérdéssel találkozunk.
Will Caster ellen merényletet követ el egy radikális technológiaellenes csoport, amelynek következtében rövid időn belül biztos halál vár rá. Mivel Will teste menthetetlenül pusztul, Evelyn és tudóstársuk, Max Waters (Paul Bettany) megpróbálkozik egy lehetetlennek tűnő feladattal: Will elméjét átmentik egy szuperszámítógépbe, hogy a mesterséges és az emberi intelligenciát ötvözve életben tartsák a tudóst. A kísérlet látszólag sikerrel zárul, ám Will viselkedése aggodalomra ad okot. Digitális valója az internet segítségével megállíthatatlanul növekedni és terjeszkedni kezd.
– Hova akarsz menni?
– Mindenhová.
A további cselekmények megjelenítése/elrejtése. SPOILER!
Egy elhagyatott városkában Evelyn a Will segítségével szerzett pénzen hatalmas adatközpontot létesít, ahol Will nanotechnológiai kutatásokba kezd. Célja a különböző betegségek gyógyítása, amelyben digitális énje gyakorlatilag minden területen áttörést ér el. A hír gyorsan terjed, a városba özönlenek a betegek, akiket Will ingyen meggyógyít; a vakok ismét látnak, a bénák újra járnak. A gyógyultak közül sokan munkát is kapnak a hatalmas informatikai komplexum üzemeltetői személyzetében, és egyfajta követőjévé válnak Willnek. Úgy tűnik, minden szép és jó, ám két aggasztó jelenség is felüti a fejét. Az egyik, hogy Will nem csak meggyógyítja a hozzá fordulókat, hanem sokkal erősebbé, is teszi őket, pl. futnak és nem fáradnak el… A másik, hogy Will a meggyógyítottak felett képes időlegesen átvenni az irányítást, például szólni tud rajtuk keresztül.
Ezek az emberek önként jöttek ide, segítséget várnak tőlünk. Mi segítünk. Megjavítottuk, feljavítottuk, és felkapcsoltuk őket. Önállóak maradtak, de képesek együttműködni egy kollektív tudat részeként.
Will a nanotechnológiát a további terjeszkedésre használja fel. Nanobotokat juttat az adatközponton kívülre, hogy azok a szél segítségével az ivóvizekbe jussanak, hogy egyre több embert tudjon meggyógyítani és a befolyása alá vonni.
Miután a túlélés nem lesz már elég, növekedni fog, fejlődni, befolyásolni… Akár az egész világot.
Az ellentábor cselekvésre szánja el magát. El akarják pusztítani Willt, és elkezdődik a háború…
A legfontosabb kérdésekre viszont csak a film utolsó jelenetei adnak választ: Mit akart Will valójában? Ki a háború valódi győztese és vesztese? Átláthatja-e az egyes ember a nagy összefüggéseket, és képes-e enélkül a látás nélkül helyesen cselekedni? Fennmaradhat-e az emberiség egy nála hatalmasabb értelem irányítása nélkül?
A Transzcendenst a szakértői kritikák ellenére nagyon jó filmnek tartom. Az igencsak túlzó, fantasztikus jelenetek mögött komoly, elgondolkodtató tartalom van. Gondolkodtat ember és Isten viszonyáról, a bizalom és a hit okairól, az emberi szabadság és ítélőképesség határairól.