Tíz leprás 2.

Gyógyítás és törvényes út. A tíz leprás meggyógyítása történeti megközelítésben. Második rész.

“Amint beért egy faluba, szembejött vele tíz leprás férfi, akik távol megálltak, és kiáltozva kérték: „Jézus, Mester, könyörülj rajtunk!” Amikor meglátta őket, így szólt hozzájuk: „Menjetek el, mutassátok meg magatokat a papoknak.” És amíg odaértek, megtisztultak.” (Lk 17,12-14)

Ebben a történetben a felek közötti kommunikáció nagy része nem szavakkal történik. Attól kezdve, hogy a leprások meglátták Jézust, addig, amíg meggyógyultak, csupán két rövid mondat hangzik el. Ráadásul olyan mondatok, amelyek első hallásra nem is kapcsolódnak szorosan a gyógyuláshoz, mégis mindenki tökéletesen ért mindent. Jézus érti, hogy mit akarnak a leprások, és a leprások is értik Jézus küldését:

“Menjetek el, mutassátok meg magatokat a papoknak.”

Nem kérdezősködnek, nem várják, hogy Jézus kimondja: gyógyuljatok meg, hanem egy szó nélkül elindulnak. Tudják, hogy meg fognak gyógyulni, bár az induláskor még betegek. Az evangélista is kihangsúlyozza, hogy a gyógyulás út közben történt:

“És amíg odaértek, megtisztultak.”

Nem hálálkodnak Jézusnak. Az induláskor nincs is miért, még betegek, de ennek is megvan az oka.

A gyógyítási történetekben visszatérő mozzanat, hogy Jézus a gyógyítást, gyógyulást kérő embert hitre szólítja fel. Azt gondolhatjuk, hogy ebből a két mondatos beszélgetésből ez kimaradt, de mégsem. Az, hogy a leprások gyógyulása út közben történt és nem azonnal, ennek a hitnek a próbája: hiszik-e, hogy érdemes elmenni a papokhoz, amikor semmi sem változott?

A pap volt az a személy, aki a mózesi törvény alapján (3Móz 13. és 14. fej.) diagnosztizálta a betegséget és döntött a beteg elkülönítéséről, vagy végső esetben a kiközösítésről. Ehhez a betegnek minimum két alkalommal meg kellett jelennie vizsgálatra. Szintén a pap volt az, aki megállapíthatta az esetleges gyógyulást, és visszafogadhatta a közösségbe a volt beteget. A történetben szereplő leprások tehát már minimum két alkalommal voltak a papnál, hiszen kiközösítettek voltak. Nem volt értelme újra odamenniük, csak akkor, ha meggyógyultak. Azzal, hogy Jézus visszaküldi őket a papokhoz, tulajdonképpen közli velük, hogy mire odaérnek, meg fognak gyógyulni.

A leprások kiközösítése és visszafogadása is nyilvánosan, a törvény által pontosan szabályozott rendben történt. A visszafogadás – társadalmi szempontból – legfontosabb mozzanata az volt, amikor a pap alapos vizsgálat után kimondta: tiszta. Ettől kezdve számított gyógyultnak valaki. Ettől kezdve álltak vele szóba, engedték közel magukhoz, fogadták vissza a családba a volt beteget, akinek így minden szempontból helyreállhatott az élete. Ez alkalommal tíz ember gyógyult meg, de csak kilenc számára ért véget itt a történet.
(Folyt. köv.)

A sorozat további részei

A szöveg forrása:
Copyright © 2012 - 2017 - www.teologiablog.hu