Egy értelmetlen háború

Küzdeni valamilyen célért érdemes. Miféle jelenség az, amikor az ember a saját java ellen harcol?

“Ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre. Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát. Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgy, hogy nem tulajdonította nekik vétkeiket, és reánk bízta a békéltetés igéjét. Tehát Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel!” (2Kor 5,17-20)

Furcsa háborúnak vagyunk szemtanúi nap mint nap: egy egyoldalú harcnak. Az egyik oldal háborúzik, a másik csupán tűri az ellenségeskedést, elszenvedi a folyamatos támadásokat. Néha van tűzszünet is, általában akkor, amikor a támadó fél valamilyen bajba kerül vagy segítségre van szüksége. Ekkor hívja az „ellenségét”, a segítségéért könyörög, aztán – ha megkapta amit kért, ha nem – újult erővel folytatja ellene támadásait. Mindeközben a háborúságot elszenvedő fél nem viszonozza a támadásokat, mert békülni akar. Elég furcsa helyzet, ugye? Mi ez? Az őrült és a balek háborúja?

Ezt a háborút nem én találtam ki, ez az ember és Isten háborúja. Egész pontosan az emberé Isten ellen. Azé az emberé, aki ha bajban van, imádkozik, fogadkozik Istennek, de amint túljut a nehézségeken, mintha semmi sem történt volna, folytatja tovább a harcot, a gyűlölködést Isten ellen. Sokan az egész életüket képesek így leélni, miközben észre sem veszik, hogy a háború, amit vívnak, rég véget ért.

Hogyan ér véget egy háború? Általában az erősebb fél győzelmével a gyengébb felett, tehát ebben az esetben Isten győzelmével az emberek felett. Ám ez a megoldás az emberiség örök halálát jelentette volna, ezért ez Istennek nem felelt meg, Ő más utat választott. A konfliktus alapja ugyanis a bűnös ember és a bűntelen Isten közötti ellentét, feszültség volt. Mivel ezen az ember változtatni nem tudott és nem is tud, Isten elküldte Jézust, aki értünk meghalt – ha tetszik, elszenvedte vereségünket –, és ezzel véget vetett a háborúnak. Isten eszerint tehát győzött vagy veszített? Ez egy rossz kérdés. Isten a megváltásban nem győztes-vesztes játszmát vívott, hanem az egyetlen lehetséges módon – egyszülött Fia halála által – végleg eltörölte a háborúság okát. Így írja Pál apostol:

“Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket.”

Az alapkonfliktus nem Istentől, hanem az embertől származik. Nem Isten helyezkedett szembe az emberrel, hanem az ember Istennel, ő változtatta a békességet békétlenséggé. Ennek az ember oldaláról származó békétlenségnek a megszüntetésére egyedül Jézus volt képes, aki egyrészt emberként elszenvedte, másrészt Istenként megbocsátotta az emberek bűnét. Az erről szóló üzenetet – az evangéliumot – nevezi Pál apostol a békéltetés igéjének, mert Isten nem harcol velünk, hanem békejobbot nyújt Krisztusban. Már csak az embernek kellene letennie a fegyvert, hogy észrevegye: a háború, amit vív, nem létezik.

Miért fontos ez az egész? Azért, mert e nélkül a békekötés nélkül senki sem találhatja meg Istent. Ő már megbékélt velünk, most rajtunk a sor. Bizonytalankodó testvéreinknek azt szoktuk mondani, hogy bízzanak, igyekezzenek követni Jézus tanítását, megismerni Istent és így tovább. Ez rendjén is van, ám mindezek előtt, első lépés gyanánt békét kell kötniük Vele. Csak az az ember tudja közel engedni magához Istent, aki kitör a bűn által létrehozott alaphelyzetből – abból az állapotból, amelyben a magam ura, cselekedeteim egyetlen mércéje akarok lenni; amelyben haragszom Istenre azért, amit nem adott és azért, amit adott; amelyben irritál és dühít, hogy van Valaki, aki nálam nagyobb. Isten közeledik az emberhez; aki meri letenni a fegyvert és felhagy az értelmetlen csatározással, az igazi békét talál.

A szöveg forrása:
Copyright © 2012 - 2017 - www.teologiablog.hu

6 hozzászólás

  • Gravatar for Sytka Sytka szerint:

    Korrekt. Ha már exegetikai a blog, annyit talán érdemes hozzátenni, hogy a “béküljetek meg az Istennel” fordítás nem teljesen pontos. A megbékülés ugyanis nem beletörődést jelent (“mindegy, elfogadom, Istennel szemben úgy sem tehetek semmit”), hanem inkább így lehetne “magyarabbra” fordítani: “hagyjátok magatokat kibékíteni Istentől”. Vagyis a konfliktusos kapcsolat rendezését, ahogy te is írod.

  • Gravatar for Jorsits Attila Jorsits Attila szerint:

    Igazad van, köszönöm a kiegészítést.

  • Gravatar for Vértes László Vértes László szerint:

    Világi nyelvre lefordítva a posztot, ne álljunk ellen a javunkat akaró tekintélynek/felső erőnek, mert ezzel szükségképpen rosszat teszünk magunknak. Teljesen egyetértek. Szólj, ha pontatlanul fordítottam.

    A tekintélyt elfogadó/elutasító viselkedés alapján az emberiség két csoportba osztható (mint az introvertált/extrovertált kategóriákkal), kb. 50-50% a spontán megoszlás. A tekintélyt önként elfogadók tábora észérvekkel növelhető némileg, az érvek hatására az elutasítók egy része belátja, hogy ésszerű ellenállnia a lázadó késztetéseinek. Az elutasítók tábora sokkal könnyebben és változatosabb módszerekkel növelhető, és a világiak mindent meg is tesznek, hogy folyamatosan nőjön.

    Teljesíthetetlen igényeket fogalmaznak meg, amelyeket követelve a döntő többség tekintélyt elutasítóvá, lázadóvá válik – nagyon helyesed írod, hogy a megfontolt érdekei ellen indítva háborút. Ma ilyen időket élünk, és keresztényként ez ellen kellene ütőképes stratégiát megfogalmaznunk – pl. utasítsd el a toronyórát láncostól, mert hazugság, hogy az alanyi jogon jár neked, át vagy verve. Fogadd el, hogy a felső tekintély többet, jobbat, szebbet akar neked a gagyi toronyóránál, ismerd fel és kövesd a valódi érdekeidet.

    Szerintem ez ugyanaz a mondanivaló, mint a poszté, csak más szóhasználattal. Kérdés, melyik hat jobban az Istennel szemben értelmetlen követeléseket és logikailag teljesíthetetlen előfeltételeket megfogalmazókra.

  • Gravatar for Jorsits Attila Jorsits Attila szerint:

    Rátapintottál egy központi kérdésre, ami engem is komolyan foglakoztat. Konkrétan arra gondolok, hogy milyennek kellene lennie annak a helyes nyelvezetnek – kommunikációs formának – amivel közelebb lehetne vinni az emberekhez Isten üzenetét. A választ sajnos nem tudom, illetve sok választ hallottam már, de egyiket sem érzem valóban jónak. Attól félek, hogy a mai emberre legtöbb esetben már csak a szigorúan materiális érintettség képes hatni, és ezt a hittel kapcsolatban nehéz elérni.

  • Gravatar for Vértes László Vértes László szerint:

    “Attól félek, hogy a mai emberre legtöbb esetben már csak a szigorúan materiális érintettség képes hatni, és ezt a hittel kapcsolatban nehéz elérni.”

    Az ember teremtésének nem nagyon lehetett más célja, mint hogy materiálisan érintett legyen. Ha ez gond lenne, felesleges lenne az Élet általunk ismert formája, engedelmes angyalként röpködnénk, nem tudván “csúnya” materiális érintettségről. Mivel azonban az életünk egy hatalmas materiális érintettség, ez van, ezt kell szeretni. (Hacsak nem akarunk fénnyel táplálkozni… Én nem akarok, legalábbis nem itt a Földön.)

    A következetesen kifejtett hit azonos a következetesen kifejtett materiális szempontokkal, nincs közöttük semmiféle ellentét. Ezzel nem azt állítom, hogy mindent kizárólag materiális szempont szerint kell magyarázni – hiszen ezzel nincs kifejtve, következetesen végigvezetve. A materiális kifejtés végén Isten és a Messiás áll. A hit kifejtésének végén pedig a kézzelfogható materiális előny áll. A kiindulási pont szabadon választható, a következetes kifejtés vége viszont nem, azt a következetesség diktálja.

    Van abban logika, hogy Isten a tekintélytisztelőket tudja első körben megszólítani, mivel ők a nyitottak. A tekintélyt nem tisztelőket pedig a tekintélyt tisztelők feladata elérni, olyan nyelven, ami hat rájuk.

  • Gravatar for Emeriqus Emeriqus szerint:

    A valasztott nep a pusztaban mannaval taplalkozott. A zsoltarokban azt olvassuk errol a taplalekrol, hogy “angyalok kenyere”. Igaz, hogy zugolodott is a nep, es vagyott vissza a husos fazakakra, a dinnyekre s a pore-hagymara. Idonkent kapott furjeket a manna melle, de tovabbra is a manna maradt a fo eledel. Ez negyven even keresztul tartott. Ezen el lehet gondolkodni. Az ember, aki valtozatos eledelhez volt szokva, negyven even keresztul egyoldalu taplalekot fogyasztott. Ha jol emlekszem ugy irja az Iras, hogy amit nem szedtek fel, a nap melege hatasara elolvadt. Egy nagyon finom habszeru taplalek lehetett. Az ize, ahogy le van irva, a mezes pogacsaera emlekeztetett. Azt lehet gondolni, hogy ez a fennyel valo taplalkozas. Engem a napjainkban annyira elterjedt kukorica pehely, krumpli pehely s meg amik vannak, pufulecre emlekezteto allagu taplalek. S ezzel menegettek naphosszat, az immunrendszeruk sem gyengult. A labbeliuk sem szakadt el. Teljes epsegben megerkeztek az igeret foldjere. Ez valami kulonleges gondoskodas volt Isten reszerol a nepe szamara. Szerintem a mai ember ezt nem sokaig birna. Jezus emlitett a tanitvanyoknak olyan eledelrol, amirol azt mondta: “amit ti nem tudtok”; Az az en eledelem, hogy annak akaratat cselekedjem, aki elkuldott engem.” Ez lett volna a hozzaszolasom a materialis es szellemi kozotti kontrara/ellentmondasra; a fennyel valo taplalkozasra.



Hozzászólások követése (RSS)

Archivált tartalom. A blog jelenleg nem aktív.