TeológiaBlog

A samáriai asszony 3.

A samáriai asszony történetét rengeteg elhamarkodottan levont következtetés terheli, amelyektől megszabadulva sokkal gazdagabb értelemre találunk.

„Samárián kellett pedig átmennie, és így jutott el Samária egyik városához, amelynek Sikár volt a neve. Ez közel volt ahhoz a birtokhoz, amelyet Jákób adott fiának, Józsefnek. Ott volt Jákób forrása. Jézus akkor az úttól elfáradva leült a forrásnál; az idő dél felé járt. Egy samáriai asszony jött vizet meríteni. Jézus így szólt hozzá: Adj innom!” (Jn 4,4-7)

A sorozat előző részében megvizsgáltuk annak az általános magyarázatnak a jogosságát, miszerint a samáriai asszony öt válása az ő bűnének következménye lenne. A kortörténet és a korabeli zsidó jogrend mérlegén azonban ez a következtetés nem állt meg. Most a történetnek egy olyan részét nézzük, amit szintén az asszony bűnösségének alátámasztására szoktak használni. Ez az idézett igében is olvasható déli vízhordás.

A történettel kapcsolatos magyarázatokban szinte minden alkalommal olvashatjuk, hogy az asszony azért ment délben vízért, mert szégyenletes élete miatt vagy kiközösített volt, vagy annyira szégyellte magát, hogy nem akart mások szeme elé kerülni. Tény, hogy az ókori Közel-Keleten az emberek nem nagyon jártak délben vízért, hiszen a déli napsütés nagyon forró volt. Így délben a kútnál – vagy általában az utcákon – nem sűrűn lehetett bárkivel is találkozni, tehát, ha valaki el akarta kerülni az emberek társaságát, akkor ez volt a legalkalmasabb időpont a dolgai intézésére. Tovább…

A samáriai asszony 2.

Jézus egy rosszéletű asszony negatív példáját állítja elénk, vagy valami egész másra hívja fel a figyelmet?

Mi az első gondolat, ami a samáriai asszonyról eszünkbe jut? Valószínűleg az, hogy bűnös. Én is sok prédikációban hallottam, internetes cikkekben, könyvekben olvastam már ezt a mai fejjel logikusan levonható következtetést a szerencsétlen sorsú nőről. Erre a vélekedésre a magyarázók Jézus alábbi szavai alapján jutnak:

„Jézus így szólt hozzá: Menj el, hívd a férjedet, és jöjj vissza! Az asszony így válaszolt: Nincs férjem. Jézus erre ezt mondta: Jól mondtad, hogy férjed nincs, mert öt férjed volt, és akivel most élsz, nem férjed: ebben igazat mondtál.” (Jn 4,16-18)

A bűne a paráznaság; öt férje volt már, és jelenleg házasságon kívüli kapcsolatban él egy hatodik férfival. Az, hogy bűnben él, igaz, de a korabeli viszonyok és életkörülmények ismeretében kérdéses, hogy mindezért ő mennyiben felelős. Nem tartom jogosnak azokat a magyarázatokat, amelyek egyértelműen az asszony bűnének tulajdonítják ezt a helyzetet. Tovább…

A samáriai asszony 1.

A samáriai asszony története tipikusan olyan igeszakasz, amelynek értelmezéséhez fontos ismernünk a leírás körülményeit.

„Amikor pedig megtudta Jézus, hogy a farizeusok meghallották, hogy ő több tanítványt szerez és keresztel, mint János – bár maga Jézus nem keresztelt, hanem a tanítványai –, elhagyta Júdeát és elment ismét Galileába. Samárián kellett pedig átmennie, és így jutott el Samária egyik városához, amelynek Sikár volt a neve. Ez közel volt ahhoz a birtokhoz, amelyet Jákob adott fiának, Józsefnek.” (Jn 4,1-5)

A Jézus korabeli zsidóság a samáriaiakat rosszabbnak tartotta még a pogányoknál is. Ekkor már több évszázados gyűlölködés állt a zsidók és a samáriaiaknak nevezett szintén zsidó gyökerű népcsoport között. Az ellenszenv annyira erős volt, hogy Samária területére zsidó ember nem tette be a lábát, még akkor sem, ha ez nagyban megnehezítette a közlekedést. Az ország nagyrészt észak-déli kiterjedésű, és Samária középen helyezkedik el, majdnem teljes szélességében elfoglalva az ország területét. Tehát, ha valaki a délen fekvő Jeruzsálemből az északi Galileába indult, nem egyenesen Samárián keresztül ment, hanem keleti vagy nyugati irányban egy hatalmas kerülővel mellette elhaladva jutott csak célba. Tovább…

A dicsőítés iskolája 2.

Mire tanítanak a zsoltárok a dicsőítés tartalmát illetően?

„Mert nagy az Úr, méltó, hogy dicsérjék, félelmesebb minden istennél. Hiszen a népek istenei csak bálványok, az Úr pedig az ég alkotója. Fenség és méltóság jár előtte, erő és ékesség van szentélyében. Népek törzsei! Magasztaljátok az Urat! Magasztaljátok az Úr dicsőségét és hatalmát! Magasztaljátok az Úr dicső nevét, ajándékot hozva jöjjetek udvaraiba! Boruljatok le az Úr előtt szent öltözetben, reszkess tőle, te egész föld! Mondjátok el a népeknek, hogy uralkodik az Úr! Bizony, szilárdan áll a világ, nem inog. Igazságosan ítéli a népeket. Örüljön az ég, örvendezzen a föld, zúgjon a tenger a benne levőkkel! Ujjongjon a mező, és minden, ami rajta van! Ujjongnak majd az erdő fái mind az Úr előtt, amikor eljön, mert eljön, hogy ítélkezzék a földön. Igazságosan ítéli a világot, pártatlanul a népeket.” (Zsolt 96, 4-13)

Az Istennek tetsző dicsőítés mindig kétirányú és komoly tartalmú. Isten megtapasztalt kegyelméről, szabadításáról szól, Isten felé hálaadásként, az emberek felé bizonyságtételként. Minden dicsőítő zsoltár közös jellemzője ez, és ma is ez különbözteti meg a dicsőítést a vallásos tartalmú szórakoztatástól. Tovább…

A dicsőítés iskolája 1.

Isten dicsőségét nem növeli a mi dicséretünk. Akkor mire jó, miért szükséges, miért nem haszontalan vagy öncélú a dicsőítés?

„Énekeljetek új éneket az Úrnak, énekelj az Úrnak, te egész föld! Énekeljetek az Úrnak, áldjátok nevét, hirdessétek szabadítását minden nap! Beszéljétek el dicsőségét a nemzeteknek, csodáit minden népnek!” (Zsolt 96,1-3)

A 96. zsoltár nem az általunk megszokott módon dicsőíti Istent. Szavai nem csak Istennek, hanem az Istent dicsőítő embernek is szólnak. Olyan ez, mintha a zsoltáros ott állna Isten és az ember között, és néha ide, néha oda címezné szavait. Éppen ezért nem csupán Istent dicsőíti, hanem egyben magyarázza is az embernek, hogy milyen az igazi dicsőítés. Nem csak dicsőít, de azt is elmondja, hogy miért és hogyan teszi ezt. Ez egy nagyon fontos motívum. Nem csak dicsőít, tanít is dicsőíteni. Hogyan teszi ezt? Tovább…