TeológiaBlog

Távozz, Sátán!

A pokolba vezető út jószándékkal van kikövezve. – Ezt Péter apostol meg is tapasztalta.

„Ettől fogva kezdte el Jézus Krisztus mondani tanítványainak, hogy Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia. Péter ekkor magához vonta őt, és feddeni kezdte: Isten mentsen, Uram, ez nem történhet meg veled! Ő pedig megfordult, és így szólt Péterhez: Távozz tőlem, Sátán, botránkoztatsz engem, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint.” (Mt 16,21-23)

Ez az igeszakasz fordulópont az evangéliumokban. Amint az elején olvassuk, ettől kezdve jelenti ki Jézus a tanítványoknak, hogy mik fognak vele történni Jeruzsálemben. A tanítványok nem erre számítottak. Közvetlenül igénk előtt ismeri fel és vallja meg Péter, hogy kicsoda valójában Jézus: nem csupán nagy tanító, próféta, hanem a megígért Messiás. Jézus a vallástételt nem tagadja, sőt isteni kijelentésnek tulajdonítja Péter szájából. A tanítványok boldogok, hiszen tanúi lehetnek, hogy a nép régi vágya beteljesedik. Ebbe az örömbe szól bele Jézus, szenvedéseinek jövendölésével. A tanítványok messiásképébe ez a szenvedés nem illett bele, Péter ezt nem is rejti véka alá. Ez eddig érthető is, de mit kezdjünk Jézus kemény válaszával? Tovább…

Misztérium a találkozásban – találkozás a misztériumban

Jézus megkeresztelkedésének története nagy misztériumot rejt. Mi valósult meg azon a napon, amikor Keresztelő János és Jézus találkoztak?

„Akkor eljött Jézus Galileából a Jordán mellé Jánoshoz, hogy keresztelje meg őt. János azonban megpróbálta visszatartani őt, és ezt mondta: Nekem volna szükségem arra, hogy megkeresztelj, és te jössz hozzám? Jézus így válaszolt: Engedj most, mert az illik hozzánk, hogy így töltsünk be minden igazságot. Akkor engedett neki. Amikor pedig Jézus megkeresztelkedett, azonnal kijött a vízből, és íme, megnyílt a menny, és látta, hogy Isten Lelke galamb formájában aláereszkedik, és őreá száll. És hang hallatszott a mennyből: Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm.” (Mt 3,13-17)

Ez a bibliai jelenet több szempontból is óriási jelentőségű. A legtöbb írásmagyarázat itt a keresztelés eseményével foglalkozik, ám most azt szeretném, ha mi nem elsősorban a történésre, hanem a történet szereplőire koncentrálnánk. Ez az ige ugyanis hihetetlenül mély misztériumokat tár fel az olvasó előtt csupán a felvonultatott személyeken keresztül.

Az első és legfontosabb, hogy Isten olyan módon nyilatkoztatja ki magát, ahogyan addig soha: teljes Szentháromságként van jelen. Az Atya, aki szól a mennyből, a Fiú, akit megkeresztelnek, a Szentlélek, aki galamb formájában leszáll Jézusra. Isten ilyen megnyilatkozása, vagy inkább önkinyilatkoztatása mindeddig ismeretlen volt. Itt olyasvalamit tár fel magáról, amit a szövetségkötés óta eltelt kb. 1500 év alatt soha, senkinek. Ez a kijelentés teljesen új fénybe helyez mindent, amit addig Istenről tudtak vagy gondoltak. Tovább…

Legyetek tökéletesek!

Jézus egy életen át tartó hiábavaló küzdelemre hív? Bűntelenséget vár tőlünk, vagy valami másról van szó?

„Ti azért legyetek tökéletesek, mint ahogy mennyei Atyátok tökéletes.” (Mt 5,48)

Az Újszövetség gyakran idézett igeszakasza ez a mondat, Jézus egy nagy tanítói blokkjának a végén szerepel. Ebben a részben Jézus az önzetlen segítségről, az adakozásról, az ellenség szeretetéről beszél, és a végén mintegy summázásképp teszi hozzá, hogy legyünk tökéletesek. A probléma az, hogy a fenti tanításoknak egyenként sem egyszerű megfelelni, nemhogy ennek a bizonyos tökéletességnek. Mit kezdjünk tehát a felszólítással?

Tapasztalatom szerint a leggyakoribb reakciók erre az igére a következők:

1. Az ember próbálkozik és küzd, hogy tökéletessé váljon, de egy idő után – amikor rájön, hogy ez nem sikerülhet – feladja, és nem foglalkozik vele többet.
2. Vannak, akik a rendszeres csalódások után állandó lelkifurdalásban élnek, mert nem érték el a tökéletességet. Az ő számukra ez egy idea, ami felé mindig törekedni kell, de ami itt a földön valójában nem érhető el.
3. Van, aki úgy hiszi, hogy sikerült megvalósítania a tökéletesen hibátlan és bűntelen életet.

Tovább…

Só és világosság 3.

A fény természetéhez tartozik, hogy ha táplálva van, akkor egyúttal látszódik is, ha látszódik, akkor tápláltatik. Létéhez szorosan hozzátartozik a célja betöltése.

„Ti vagytok a föld sója. Ha pedig a só megízetlenül, mivel lehetne ízét visszaadni? Semmire sem való már, csak arra, hogy kidobják, és eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen épült város. A lámpást sem azért gyújtják meg, hogy a véka alá, hanem hogy a lámpatartóra tegyék, és akkor világít mindenkinek a házban. Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Mt 5,13-16)

A só és a lámpás törvényszerűsége hasonló. Közös bennük, hogy céljuk betöltéséhez önmagukból adnak. Mit jelent ez a kereszténységre nézve? Önmegtagadást. Nézzük, hogy konkretizálja ezt Jézus a lámpás esetében:

„Lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.”

Tovább…

Só és világosság 2.

Hogyan ízesíthetik a keresztények a világot? És legfőképpen: mi a tragédiája annak, ha nem teszik?

„Ti vagytok a föld sója. Ha pedig a só megízetlenül, mivel lehetne ízét visszaadni? Semmire sem való már, csak arra, hogy kidobják, és eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen épült város. A lámpást sem azért gyújtják meg, hogy a véka alá, hanem hogy a lámpatartóra tegyék, és akkor világít mindenkinek a házban. Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Mt 5,13-16)

A sorozat előző részében megnéztük, mit is jelent az, amikor a só ízét veszti. Ez egy nagyon gazdag kép, amivel jól lehet szemléltetni például az ember hitének természetét. Folyamatosan oldódik, fogy, és utánpótlás nélkül akár végleg ki is merülhet. Biztos vagyok benne, hogy minden keresztény embernek van tapasztalata ezen a téren. Talán éppen ezért megy ebbe az irányba ennek a példázatnak majdnem minden magyarázata, ám ha figyelmesen olvassuk, rá kell döbbennünk, hogy nem ez az elsődleges értelme Jézus szavainak. Bár a só és a lámpás hithez való hasonlítása nem helytelen, a példázat valójában nem az egyén hitéről, hanem a tanítványok sokaságának, a kereszténységnek a hitéről és Istenhez való hűségéről szól. Tovább…