Paráznaság alatt a Biblia a bűnök egy speciális csoportját érti. Nézzük meg, hogy milyen kapcsolat van paráznaság és tulajdon közt.
A sorozat előző részében tisztáztuk, hogy a paráznaság nem csupán szexuális jellegű bűnöket jelent. Paráznaságnak bélyegzi a Biblia nemcsak a rendezetlen viszonyok között történt szexuális kapcsolatot, hanem a bálványimádást és például a gyermekáldozatot is. Néhány értelmező a fenti bűnöket igyekszik szexuális alapon közös nevezőre hozni, de ez általában igen erőltetett és igazolhatatlan magyarázatokat eredményez (pl. hogy a paráznaságként elítélt bálványimádások mindegyike termékenységi kultuszhoz kapcsolódott volna – ám ez bizonyítottan hamis állítás). Az elmúlt alkalommal addig az állításig jutottunk el, hogy a paráznaság a tulajdon ellen elkövetett bűnök egy speciális kategóriáját jelöli.
Hogy közelebb kerüljünk a címben feltett kérdés megválaszolásához, most végigvesszük a paráznaságként leírt bűnök közös jellemzőit.
A parázna valami olyan felett rendelkezik, amit Istentől kapott, de ami felett valójában nincs rendelkezési joga. A paráznaság soha nem a szerzett javakról, hanem minden esetben Isten adományairól szól. A parázna eladja, feladja testét (szexualitás):
„Vagy nem tudjátok, hogy testetek, amit Istentől kaptatok, a bennetek levő Szentlélek temploma, és ezért nem a magatokéi vagytok?” (1Kor 6,19);
lelkét (bálványimádás):
„De hűtlenekké váltak őseik Istenéhez, mert az ország népeinek az isteneivel paráználkodtak, amely népeket Isten kipusztított előlük.” (1Krón 5,25);
gyermekeit (gyermekáldozat):
„Áldozóhalmokat építettek a Baalnak a Ben-Hinnóm völgyében, és feláldozták fiaikat és leányaikat a Moloknak.” (Jer 32,35)
vagy egyéb istentől kapott jogát (pl. elsőszülöttség):
„Ne legyen senki parázna vagy istentelen, mint Ézsau, aki egy ételért eladta elsőszülöttségi jogát.” (Zsid 12,16).
A parázna úgy ad, hogy közben a másét veszi el. Szexuális értelemben odaadja magát valakinek, ezzel a saját és aktuális partnere – jelenlegi vagy leendő – házastársát lopja meg:
„A feleség nem ura a maga testének, hanem a férje; hasonlóképpen a férj sem ura a maga testének, hanem a felesége.” (1Kor 7,4)
Vagy bálványimádásra adja magát, ezzel elvéve az Istennek járó dicsőséget:
„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.” (Ézs 42,8)
Vagy gyermekeit bálványoknak áldozza, amivel elveszi az ő életüket, Isten nevét pedig megszentségteleníti:
„A te magzatodból ne adj, hogy odaáldozzák a Moloknak, és meg ne szentségtelenítsd a te Istenednek nevét. Én vagyok az Úr.” (3Móz 18,20)
A paráznaság fontos jellemzője még, hogy elhatározás kérdése. A megerőszakolt nőt sehol sem nevezi a Biblia paráznának; az erőszakot elszenvedők nem számítanak paráznának akkor sem, ha később valaki mással házasságra lépnek, vagy ha már házasként történik velük a bűntett.
A paráznaság mindig valamilyen hasznot hoz elkövetőjének, legyen az felelősségvállalás nélküli testi élvezet vagy bármilyen anyagi, társadalmi érdek. A paráznaságnak „bére”, nyeresége van:
„Ne örülj, Izráel, ne ujjongj, mint a népek! Mert hűtlen lettél Istenedhez, és szereted a paráznaság bérét, minden szérűn a gabonát.” (Hós 9,1)
Paráznaságnak a Biblia tehát nem csak egy bűnt, hanem a bűnök egy speciális csoportját nevezi, amelyek ismertetőjegyei a következők:
- a parázna átad, elad valamit,
- valami olyat, amit Istentől kapott,
- valami olyat, ami felett nem rendelkezhetne szabadon,
- nem annak adja, akinek Isten rendje szerint kellene;
- a tulajdon, amit átad, elad, nemcsak a sajátja, hanem másé is;
- a parázna mindezt önként, saját elhatározásból teszi;
- a paráznaság pillanatnyi vagy tartós evilági haszonnal jár.
A következő részben azt fogjuk kifejteni, hogy a fentiek miként konkretizálódnak a szexualitás kérdésében. (Folyt. köv.)