Maszkok

Képmutató őszinteség 1.

Jorsits Attila,

Ami a szívemen, az a számon – mondja sok, önmagát őszintének tartó ember. Az őszinteség valóban csak ennyit jelent?

Az elmúlt időben nem egy olyan írásba botlottam az interneten, ami a keresztények, a kereszténység őszintétlenségéről, képmutatásáról szólt. Mi tagadás, ez létező probléma, és nem is új keletű; az Újszövetségben maga Jézus is elítéli a képmutatást:

“Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert hasonlók vagytok a meszelt sírokhoz, amelyek kívülről szépnek látszanak, de belül tele vannak halottak csontjaival és mindenféle tisztátalansággal. Így kívülről ti is igaznak látszotok az emberek szemében, de belül tele vagytok képmutatással és törvényszegéssel.” (Mt 23,27-28)

A fent említett kritikák olvasása közben – amelyek nem egy esetben szintén keresztények tollából származtak – azonban néha úgy éreztem, hogy keverjük a szezont a fazonnal, mert ez a kérdés egy keresztény életében nem is annyira egyszerű.

Ki a képmutató? Az, aki egész életében, vagy akár egyes élethelyzetekben valós hite, gondolkodása, értékrendje ellen cselekszik. Az ilyen esetek mögött általában valamilyen személyes érdek húzódik meg, vagyis az adott személynek megéri a képmutatás. Jézus is ebben az értelemben beszél a képmutatásról, ugyanis az egyfajta őszintétlenség, tehát hazugság. Ez egyértelmű és világos helyzet. A félreértés nem is itt van, hanem a továbbiakban.

Az őszinteség kérdését napjainkban eléggé egyoldalúan közelítjük meg. Őszinteségnek nevezzük azt, amikor aszerint az indulat, gondolat szerint szólunk, cselekszünk, ami épp bennünk van. Azt gondolom, mindenki érzi, hogy ez így egy kicsit problémás. Hiszen, ha minden esetben az ilyen őszinteség lenne a helyes út, akkor nem kellenének isteni és földi törvények. Mindannyian tapasztaltuk már annak az áldását, amikor egy-egy helyzetben nem engedtünk szabad folyást mindannak, ami bennünk valójában munkálkodott… Az ilyen helyzetekben a képmutatás bűnébe estünk volna? Sok ami a szívemen, az a számon-ember magyarázza szeretetlenségét ilyen indoklással. Ezzel el is érkeztünk a probléma gyökeréhez. Ami a szívemen, az a számon. Rendben, de miért ez van a szíveden? Ez a szomorú kérdés.

Mindenekelőtt vegyük komolyan, hogy a bűn a legnagyobb őszintétlenség. Eredetileg nem tartozott az ember természetéhez, ezért nem is tekinthetünk rá annak részeként. Mindannyiunkban ott van és kiirthatatlanul munkálkodik, ám ez nem jelenti azt, hogy azonosulnunk kell vele. Jézus nem csak megparancsolja a bűn elleni harcot, hanem erőt is ad hozzá. A hívő ember ezért már tud nem vétkezni. Nem mindig, nem tökéletesen, de Jézus segítségével képes erre.

Mit is jelent ez az őszinteség összefüggésében? Képessé válik nem a bűn szerint cselekedni, vagyis többé már nem a bűn lesz az őszinte cselekedete. Mert enélkül az őszinteség sem más, mint képmutatás, mert az addig valójában nem az embernek, hanem az ember bűnének a megnyilvánulása. Amíg valakit egyedül a bűnei vezérelnek, addig esélye sincs őszintének lenni. Ilyen értelemben a bűn a legnagyobb képmutatás. (Folyt. köv.)

A sorozat részei

Ha érdekesnek találtad, add tovább:
Facebook Twitter Google+

A bejegyzés linkje: https://www.teologiablog.hu/kepmutato-oszinteseg-1/
Copyright © 2012 - 2018 Jorsits Attila - www.teologiablog.hu