Alászállt a poklokra 3.

Mi köze Jézus pokolra szállásához Noé történetének? Miért annyira fontosak a vízözön előtt élt emberek, hogy Jézus meglátogatta őket a halálban?

Noé bárkája

Noé bárkája – méretarányos modell (Dodrecht, Hollandia)

“Így ment el a börtönben lévő lelkekhez is, és prédikált azoknak, akik egykor engedetlenek voltak, amikor az Isten türelmesen várakozott a Noé napjaiban a bárka készítésekor. Ebben kevés, szám szerint nyolc lélek menekült meg a vízen át.” (1Pét 3,19-20)

A sorozat előző részében megpróbáltam tisztázni a fenti igeszakasszal kapcsolatos néhány gyakori félreértést, melyek abból fakadnak, hogy a Péter apostol által leírt szavaknak más értelmet tulajdonítunk, mint amit valójában jelentenek. Tény, hogy ha Péter apostol szavait a lehető legkézenfekvőbb módon értelmezzük, akkor egy sokkal nehezebb és összetettebb teológiai problémával kerülünk szembe. Az előző alkalommal leszögeztük, hogy nem pokolról, hanem börtönről, nem bűnösökről, hanem engedetlenekről, nem mindenkiről, hanem a Noé idejében éltekről ír az apostol. Miért? Miben volt más a Noé előtti kor?

A keresztény teológiában közismert fogalom a korszakolás, ami azt jelenti, hogy az üdvtörténet egyes szakaszaira különböző korszakokként tekintünk, attól függően, hogy milyen volt az adott időszak társadalmi szerkezete, leghangsúlyosabb teológiai eseménye, kijelentése. Így különböztetjük meg történeti szempontból pl. az ősatyák, a bírák, a királyság korszakát; üdvtörténeti szempontból pl. a törvény (Ószövetség) és a kegyelem (Újszövetség) korszakát. Sok ilyen modell létezik, nekünk most csak egy a lényeges, az, amelyik az üdvtörténetet a következőképpen osztja három korszakra:

  1. a teremtéstörténettől a vízözön végéig: a lelkiismeret korszaka,
  2. a vízözön végétől Krisztusig: a törvény korszaka,
  3. Krisztus születésétől: a kegyelem korszaka.

Az utolsó kettő mindenki számára érthető, de mi a helyzet az elsővel? Ha valaki elolvassa a Biblia első nyolc fejezetét, akkor láthatja, hogy Noéig nem létezett a későbbi értelemben vett törvény (ez persze nem azt jelenti, hogy nem volt megkülönböztetve a jó a rossztól, vagy hogy addig a kettő azonos elbírálás alá esett volna). Addig nem volt egy tételesen megfogalmazott előíráslista, amely a tiltásokat és követelményeket, valamint azok megszegésének társadalmi következményeit – büntetéseit – is tartalmazta volna. A helyzet akkor változott meg, amikor Noé kijött a bárkából. Ekkor Isten – a későbbiekhez képest kezdetleges – törvényt adott az embernek, és elkezdődött a “törvény korszaka”. Ez azért fontos, mert részben emiatt az ókori zsidóság egész másként tekintett a Noé előtt élt emberiségre. Érdemes megfigyelni Jób könyvének egyik megjegyzését erről az általa “ősidőknek” nevezett korszakról:

“Követed-e az ősidők ösvényét, amelyet álnok emberek tapostak, akik időnap előtt ragadtattak el, és alapjukat elmosta az ár?” (Jób 22,15-16)

Ebből a részből számunkra az “időnap előtt” megjegyzés a fontos. Mire utalhat ez? Nyilván nem arra, hogy Isten elhamarkodottan ítélte meg az akkori világot. Ítélete természetesen igazságos, de törvény és ítélet elválaszthatatlanságából kiindulva ha nem is törvénytelen, de mindenképpen törvény nélküli volt. Innen pedig már csak egy ugrás az újszövetségi gondolatmenet, amit Pál apostol így summáz:

“Mert a törvényig is volt bűn a világban, bár a bűn nem róható fel, ha nincs törvény.” (Róm 5,13)

Péter apostol tehát tökéletes teológiai precízséggel fogalmaz, amikor nem bűnösökről ír – mert a bűn nem róható fel, ha nincs törvény –, hanem engedetlenekről. Valószínűleg szintén emiatt ír börtönről és nem pokolról vagy kárhozatról, az utóbbiak ugyanis – ószövetségi és újszövetségi mérce szerint egyaránt – az ítélet eredményei, és a törvény meglétét feltételeznék. Nem véletlen tehát a “börtön” kifejezés, ami a fenti gondolatmenetben egyfajta előzetes letartóztatás, amelyben az emberek várják a valódi és végleges ítéletet. Ide szállt alá Jézus, hogy hirdesse nekik a… nem tudjuk, hogy mit. Leginkább azt tartom valószínűnek, hogy egyszerűen önmagát, hogy ki Ő és miért kellett eljönnie. Az viszont biztos, hogy bármit is mondott vagy tett, az az ott lévők üdvössége érdekében történt.

Jézus pokolra szállása tehát a Szentírás alapján kétségtelen tény. Alászállt, mert elszenvedte helyettünk az első és második halált; elment a Noé idején élt, börtönben lévő lelkekhez is, akik engedetlenek voltak, ám a két esemény nem ugyanaz. Ennyit tudunk biztosan. Ez persze nem ad választ minden, a témával kapcsolatos kérdésünkre, ám itt mégis meg kell állnunk. Misztériummal állunk szemben, amit egy bizonyos határon túl megérteni nem tudunk, csak hálát adhatunk érte. Jézus alászállt a poklokra, és ha nem is értjük maradéktalanul a hogyanokat és miérteket, egyben biztosak lehetünk: mindez értünk, emberekért történt.

A sorozat további részei

A szöveg forrása:
Copyright © 2012 - 2017 - www.teologiablog.hu

7 hozzászólás

  • Gravatar for Gábor Gábor szerint:

    Ez az I. Péter 3,19-beli ige: “A melyben elmenvén, a tömlöczben lévő lelkeknek is prédikált,” citálása valóban alátámasztja azt, hogy az üdvösségük érdekében történt: “Mert azért hirdettetett az evangyéliom a holtaknak is, hogy megítéltessenek emberek szerint testben, de éljenek Isten szerint lélekben.” 1Pét 4,6
    Valóban megdöbbentő ez az ige és valóban misztérium, hogy a Nóé korabeli emberek ezek szerint esetleg még megtérhetnek.

    • Gravatar for Jorsits Attila Jorsits Attila szerint:

      Számomra is megdöbbentő, amikor ilyen igéket tanulmányozok, hogy Krisztus áldozata mennyire tökéletesen érvényes az egész emberiségre. Átfogja a múltat, a jelent, a jövőt.

  • Gravatar for Zarándok Zarándok szerint:

    Nagyon érdekes téma!
    Bevallom, még sosem gondolkodtam róla kellő mélységben, de ahogy olvastam a cikkeket, egyből a római levél 2-ik fejezete ugrott be.
    Pál itt a 9.-16.-ig arról ír, hogy minden ember ugyanúgy elszámoltatható Isten előtt, legyen az törvény alatt, vagy törvény nélkül, hiszen Ádámtól kezdve a törvény minden egyes ember szívében ott van.
    A lelkiismeret alapján bárki felelősségre vonható, ha jól értjük Pált!
    A jó és gonosz tudásának a fája eredményezte az ember abszolút ismeretét jóról és gonoszról, azaz nem hinném, hogy az írott törvény megléte bárkinek is felmentést adhatna.
    Arról nem is beszélve, hogy ha a lelkiismeret korában élt embereknek Isten második lehetőséget biztosít, akkor személyválogató, hiszen jogtalan előnyt biztosít azoknak, akik abban a “rendelkezési korban” születtek.- Róma 2:11
    Én azt gondolom, hogy a lelkiismeret alapján bárki igazságosan megítélhető a szerint, hogy egyetértett-e a lelkiismerete hangjával, vagy sem. Itt sem cselekedetekről van szó, hanem az igazsággal való egyetértésről.
    Megbántam-e ami gonoszt tettem, vagy inkább megpróbáltam önmagam előtt igazolni és ez által hazudni az abszolút igazságról?
    Ádámék óta minden egyes ember tökéletesen tisztában van azzal, hogy amit tett, az jó, vagy gonosz. Ez alapján a Noé nemzedéke és az előttük élők is felelősségre vonhatók.
    Aki egyetértett a lelkiismeretével, arra visszamenőleg is érvényes volt Jézus Krisztus áldozata!
    (Az egyetértés alatt természetesen nem egy bűntelen életet értettem, hanem a folyamatos felismerését és elismerését az igazságnak.)

    E mellett pedig még mindig tökéletesen logikus és teológiailag helyes az, amit Te is írtál az egyik válaszodban:
    “…Krisztus áldozata tökéletesen érvényes az egész emberiségre. Átfogja a múltat, jelent, jövőt.”

  • Gravatar for Zarándok Zarándok szerint:

    Bocsánat, volt egy elírásom!

    A kérdéses mondat helyesen:
    ” A jó és gonosz tudásának fája eredményezte az ember abszolút ismeretét jóról és gonoszról, azaz nem hinném, hogy az írott törvény hiánya bárkinek is felmentést adhatna.”

    • Gravatar for Jorsits Attila Jorsits Attila szerint:

      A Római levél 2. fejezete tényleg írja, hogy a törvény be van írva a szívünkbe, ám az már saját hozzátétel, hogy mindez Ádámtól kezdve van így. Az apostol ilyet nem mond. A levél ötödik fejezetében (14. vers) olvashatjuk, hogy mi van Ádámtól kezdve az emberben, és az nem a törvény, hanem a bűn. Ez persze nem jelenti azt, hogy Ádámtól Noéig Isten másképp gondolta volna a dolgokat, de tény, hogy akkoriban még nem nyilatkoztatta ki akaratát egyértelmű törvény formájában. Isten először a vízözön után ad törvényt Noénak és gyermekeinek. Addig nem létezett az általunk ismert tételes törvény (1Móz 9,1-6).

      Azzal a kijelentéssel vigyáznék, hogy “a jó és gonosz tudásának a fája eredményezte az ember abszolút ismeretét jóról és gonoszról”, mert a Biblia erről nem így ír. A jó és gonosz tudásának fája nem abszolút ismeretet eredményezett, hanem abszolút bűnt. Attól kezdve az ember önmagával és Istennel kapcsolatos bármilyen ismerete nem abszolút, hanem torz. A lelkiismerettel is ez a baj. Ha – ahogyan írod – aszerint bárki felelősségre vonható lenne, akkor mi szükség volt törvényadásra? A lelkiismeret általi megítéltetés azok osztályrésze, akikhez Isten kinyilvánított akarata semmilyen formában nem jut el, tehát nem is tudnának annak megfelelni.

      Azt írod, Isten személyválogató, ha második lehetőséget biztosít a Noé előtt élt embereknek. Én inkább azt gondolom, hogy kegyelmes. Érdemes abba is belegondolni, hogy az általad írt “jogtalan előny” nem más, mint az a krisztusi kegyelem, ami által mi is élhetünk.

      Péter apostol egy misztériumról ír, amit minden részletében nem is értünk; ám mivel mindez az igazságos és egyben kegyelmes Krisztus műve, biztosak lehetünk benne, hogy így van jól.

  • Gravatar for Zarándok Zarándok szerint:

    Kedves Attila!

    Azt hiszem ezzel a témával kapcsolatban meg kell elégednünk azzal, hogy mi, az “Úr tisztelői együtt tanakodunk” az ige kijelentésein, de abszolút választ nem hiszem, hogy remélhetünk. Jó dolog így együtt gondolkodni, pláne, ha még egyetértenünk sem kötelező. 🙂
    De azért fontold meg a következő gondolatmenetet:
    Isten a korszakokon át egy előrehaladó kijelentést tesz Önmagáról (és persze a megváltásról), amelynek csúcspontjaként Ő maga eljön és bevégzi a munkát. (Ján. 19.30)
    Az üzenete mindig ugyanaz volt – a kegyelem – csak éppen a nulláról indulva kezdte tanítani az emberiséget.
    Egy gyereknek egy bizonyos életkor alatt nem tudod elmagyarázni, miért ne nyúljon a konnektorba, inkább rácsapsz a kezére. Ahogy neveled és fejlődik az értelme, megérti, miért nem szabad.
    Isten a korszakokon át neveli föl az emberiséget.
    Ez lehet az értelme az üdvtörténeti, vagy rendelkezési koroknak.
    Idézet tőled:”A jó és gonosz tudásának fája nem abszolút ismeretet eredményezett, hanem abszolút bűnt.”
    Én viszont ezt olvasom 1 Mózes 3:22-ben:”És monda az Úr Isten: Íme az ember olyanná lett, mint mi közülünk egy, jót és gonoszt tudván…”
    Az emberiség Ádámék bukásától fogva pontosan tudta, mi a jó és mi a gonosz.
    Az abszolút erkölcsi mérce bennük volt és még mindig bennünk van.
    Pál valóban bűnről beszél Róma 5:14-ben, ahogy írod is, azonban Róma 3:20 talán magyarázza, honnan tudjuk, mi a bűn.”…mert a bűn ismerete a törvény által van.”
    A lelkiismeret korában az íratlan, szívben élő törvény mondta meg, mi a jó és mi a gonosz, aztán Mózes megkapta az írott kijelentést, hogy aztán Jézus betöltse a törvényt.

    Igazad van, a kegyelem jogtalan, úgy is fogalmazhatnánk, hogy nem fair! 🙂
    De az útja mindenki számára ugyanaz kell, hogy legyen. Hit által, egyetértve az igazsággal.
    A Biblia nem bátorít bennünket arra a gondolatra, hogy még a halál után sem késő megtérni.
    “És miképpen elvégezett dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután az ítélet” Zsid. 9:27, de Jézus is több helyen beszél erről.

    Akárhogy is van, ezt a kérdést nem tartom kardinálisnak. Gondolom a lényegben egyetértünk, a Megváltónk ugyanaz a Krisztus!
    Köszönöm, hogy hozzászólhattam ehhez a nagyon érdekes cikkhez!
    Az Úr áldjon meg és vezessen a szolgálatodban!

    • Gravatar for Jorsits Attila Jorsits Attila szerint:

      Igazad van, én sem gondolom, hogy mindenképp egyet kellene értenünk. Ez a téma számomra is nagyon érdekes, de nem üdvösség kérdése.

      Egyetértek Veled abban, amit a kijelentésről írtál. Ezt úgy szoktam megfogalmazni, hogy a Biblia elejétől a végéig egy megismerési folyamatot tár fel. Azt a folyamatot, ahogyan az ember – Isten kijelentései alapján – egyre többet ért meg Istenből. Amivel nem tudok egyetérteni, az az, amit az 1Móz 3,22-ről írtál. Én nem azt mondanám, hogy “pontos” vagy “abszolút” tudás, hanem alapvető, tehát az ember nem tudja minden helyzetben megítélni, hogy mi a jó és mi a rossz, ám azt tudja, hogy egyes helyzetekben igenis létezik jó és rossz döntés. A probléma ezért abból fakad, hogy tudja, létezik e két út, de hogy melyek ezek, azt már nem mindig képes felismerni – akár eltompult lelkiismerete miatt.

      És igen, a Lényegben egyetértünk. 🙂 Isten áldjon Téged is!



Hozzászólások követése (RSS)

Archivált tartalom. A blog jelenleg nem aktív.