TeológiaBlog

Só és világosság 1.

Jézus szerint a keresztények a föld sója és a világ világossága. Nézzük meg, hogy mit is rejtenek ezek a gazdag hasonlatok.

„Ti vagytok a föld sója. Ha pedig a só megízetlenül, mivel lehetne ízét visszaadni? Semmire sem való már, csak arra, hogy kidobják, és eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen épült város. A lámpást sem azért gyújtják meg, hogy a véka alá, hanem hogy a lámpatartóra tegyék, és akkor világít mindenkinek a házban. Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Mt 5,13-16)

A kereszténység története során állandó kérdés, hogy a hitnek mennyire, milyen mértékben kell meglátszódnia az ember életén. Rengeteg válasz létezett és létezik napjainkig erre a kérdésre. Az egyszerűség kedvéért nézzük most a két szélsőséget.

• Az egyik szélsőség szerint a hit magánügy. Ha valaki hisz és úgy gondolja, hogy erről nem akar beszélni, akkor titokban is tartható, hiszen csupán lelki dolog.
• A másik szélsőség szerint a hitnek meghatározott külső jelei vannak, és ha ezek nem mutatkoznak meg az ember életén, akkor nem hisz. A fő probléma, hogy a külső jeleket a közösségek vezetői vagy tekintélyesei határozzák meg, és ezzel könnyen törvénykezővé válnak.

Tovább…

Emberi célokat!

Mindenkinek vannak céljai az életben. Viszont azon csak kevesen gondolkodnak el, hogy ezek valóban emberi célok-e.

„Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel naponként a keresztjét, és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megmenti azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, önmagát pedig elveszti vagy romlásba viszi?” (Lk 9,23-25)

A hittel, kereszténységgel szembeni egyik leggyakoribb kifogás, hogy Jézus követése nem hagy elég teret az emberi akarat megvalósulásának. Vagyis aki kereszténnyé lesz, annak szembesülnie kell azzal, hogy onnantól kezdve nem tehet és valósíthat meg bármit, amit addig akart. Le kell mondania olyan célokról, amelyek addig fontosak voltak számára, és olyanokra kell cserélnie azokat, amelyek Isten akaratával megegyeznek.

Mindez csak részben igaz. Arról van szó ugyanis, hogy az Istennel való kapcsolat az ember addigi célkitűzéseit teljesen más megvilágításba helyezi. Sokan vannak, akik világi értékrend szerint rengeteget elértek, de mégsem elégedettek. Isten ennek az elégedetlenségnek az okára nyitja fel a hívő ember szemét. Tovább…

Ki viseli a gondot?

Az egész gondolkodásunk alapstruktúráját megváltoztatni nagyon nehéz. Miért teszi ezt mégis Jézus? (A „Miért értjük félre Jézust?” című bejegyzés továbbgondolása.)

Jézus azzal, hogy az elvont és konkrét fogalmak átértelmezésére kényszeríti hallgatóságát, nemcsak gondolkodásukat, hanem annak nyomán egész életvitelüket is meg akarja változtatni. Ennek a folyamatnak talán a legnagyobb és legnehezebb része a világról alkotott fogalmaink újraértelmezése. Az, hogy ebben a világban a szemünkkel nem látható Isten jelenlétét és cselekvését ugyanolyan realitásként kezeljük, mint bármi mást. Mondhatjuk, hogy a hívő embernek ez alap, de Jézus sokkal mélyebben akarja ezt megtapasztaltatni. Irreális és érthetetlen dolgokat kér, hogy ezáltal naponta tapasztaljuk meg Isten jelenvalóságát és munkálkodását. Erre talán a legjobb példát Jézusnak az anyagiakról szóló tanításai adják.

Amikor Jézus végletekig tisztességes és semmilyen bűnös kompromisszumot nem tűrő életvitelre szólítja fel követőt, azzal gyakorlatilag a legtöbbjüket anyagilag szegényebbé teszi. Tovább…

Miért értjük félre Jézust?

Sokszor csak mosolygunk az evangéliumok szereplőin, amikor nem értik Jézust. De mi van akkor, ha erről valójában nem is ők tehetnek, hanem Jézus?

Az evangéliumok történetei tele vannak olyan helyzetekkel és párbeszédekkel, amikor a Jézust követő tömeg vagy az egyes emberek teljesen félreértik az Ő szavait és cselekedeteit. Ezeket a félreértéseket leginkább János evangélista adja nagyon szemléletesen az olvasó elé. Elég, ha csak a legismertebb ilyen párbeszédekre, Nikodémus (Jn 3. fej.) vagy a samáriai asszony (Jn 4. fej.) Jézussal folytatott beszélgetésére gondolunk és láthatjuk, hogy miről is van szó. Most nézzük csak röviden a Nikodémussal folytatott párbeszédet. Jézus ezt mondja:

„Bizony, bizony, mondom néked: ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát.” (Jn 3,3)

Persze Nikodémus nem tudja, hogy Jézus lelki értelemben gondolja a születést, és értetlenül áll a Mester szavai előtt:

„Hogyan születhetik az ember, amikor vén? Bemehet anyja méhébe és megszülethetik ismét?” (Jn 3,4)

Mai keresztények, sok évszázados tanításbeli hagyománnyal a hátunk mögött, csak mosolygunk szegény, értetlen Nikodémuson, de higgyük el, hogy akkor és ott mi sem értettünk volna ebből egy kukkot sem. Tovább…

Az Úr az én örökségem!

Egy gyakran idézett bibliai gondolat, amiről talán nem is sejtjük, hogy milyen hatalmas misztériumot rejt.

Az Ószövetségben több helyen találkozunk azzal a jelenséggel, hogy a szentírók önmagukat és olvasóikat az Úr örökösének nevezik. Ebben számunkra semmi meglepő nincsen, hiszen az Újszövetséget ismerve tudjuk, hogy Isten mindent nekünk adott Fiában, Jézus Krisztusban:

„Azért senki ne dicsekedjék emberekkel, mert minden a tietek; akár Pál, akár Apollós, akár Kéfás, akár a világ, akár az élet, akár a halál, akár a jelenvalók, akár az eljövendők: minden a tietek. Ti viszont a Krisztuséi vagytok, Krisztus pedig Istené.” (1Kor 3, 21-23)

Tehát örökösei vagyunk az Úrnak, ezt tudjuk; de mit is öröklünk pontosan? Pál apostol felsorolásában megemlíti az életet, a jelent és az eljövendőt, ami érthető, de mit keres ott a halál? (Illetve a felsorolásban szerepelnek személyek is, akiknek az együttese egy gyülekezeti viszályra utal, de ezzel most nem foglalkozunk.) A keresztények halált is örökölnek Istentől? Hogy is van ez? Tovább…