Só és világosság 1.

Jézus szerint a keresztények a föld sója és a világ világossága. Nézzük meg, hogy mit is rejtenek ezek a gazdag hasonlatok.

“Ti vagytok a föld sója. Ha pedig a só megízetlenül, mivel lehetne ízét visszaadni? Semmire sem való már, csak arra, hogy kidobják, és eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen épült város. A lámpást sem azért gyújtják meg, hogy a véka alá, hanem hogy a lámpatartóra tegyék, és akkor világít mindenkinek a házban. Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Mt 5,13-16)

A kereszténység története során állandó kérdés, hogy a hitnek mennyire, milyen mértékben kell meglátszódnia az ember életén. Rengeteg válasz létezett és létezik napjainkig erre a kérdésre. Az egyszerűség kedvéért nézzük most a két szélsőséget.

  • Az egyik szélsőség szerint a hit magánügy. Ha valaki hisz és úgy gondolja, hogy erről nem akar beszélni, akkor titokban is tartható, hiszen csupán lelki dolog.
  • A másik szélsőség szerint a hitnek meghatározott külső jelei vannak, és ha ezek nem mutatkoznak meg az ember életén, akkor nem hisz. A fő probléma, hogy a külső jeleket a közösségek vezetői vagy tekintélyesei határozzák meg, és ezzel könnyen törvénykezővé válnak.

A Szentírás a hit láthatóságának kérdésében a fenti szélsőségekről nem szól. Nem írja, hogy a hit következmény nélkül maradhat, de azt sem, hogy aprólékosan meghatározott listákat kellene készíteni az elvárt életváltozásokról. A Biblia azt írja, hogy az emberben a hit által történt változásnak ilyen módon törvényei nincsenek, csak törvényszerűségei.

Jézus ebben az igében két ilyen törvényszerűségről, a só és a lámpás törvényszerűségéről beszél. Nézzük az elsőt:

“Ti vagytok a föld sója. Ha pedig a só megízetlenül, mivel lehetne ízét visszaadni? Semmire sem való már, csak arra, hogy kidobják, és eltapossák az emberek.”

Hogyan vesztheti ízét a só? Jézus idejében – ahogy napjainkban is – az élelmiszerek különböző minőségűek voltak. Mindenki azt fogyasztotta, amit meg tudott fizetni; a só esetében sem volt ez másképp. A sót lepárlással nyerték úgy, hogy kisebb-nagyobb gödröket ástak a tengerparton és azokba vizet mertek. A napsütés elpárologtatta a vizet, és ott maradt a só. A lepárló gödör közepén tiszta hófehér sót kaptak, a szélek felé haladva azonban egyre szennyezettebbet. Ennek megfelelően a jobb minőségű, tisztább só jóval drágább volt. A szegényebbek az olcsóbb, de sokkal több szennyező anyagot (homokot, apró köveket, kavicsokat) tartalmazó sót vásárolták és használták. Mivel el akarták kerülni, hogy az ételbe a sóval együtt mindenféle szennyeződés kerüljön, kis rongydarabba tették a szennyezett sót, amit aztán az ételbe mártottak. Kioldódott a só, de a felesleges szennyeződések nem. Persze minél tovább használták, annál jobban gyengült a keverék, és egy idő után ízét vesztette. Ekkor – ahogyan Jézus is mondja – kidobták, mert már nem volt használható semmire.

Nagyon szemléletes ez a kép. Ha őszinték vagyunk magunkhoz, láthatjuk, hogy a jó és a rossz együtt van jelen az életünkben. A bűn minden ember egyetemes nyomorúsága, de a hívő, Jézust követő emberek hordoznak valami olyan pluszt, amely időről időre láthatóvá, érezhetővé válik – úgy, mint a só ebben a példában. Hasznos és haszontalan egyaránt benne van, de amikor szükség van rá, megnyilvánul az ereje, a célja, funkciója. Amikor pedig a só teljesen kioldódik a keverékből, akkor haszontalanná válik, nem való semmire. Nem ad ízt az ételnek, többé már nem só. Folyt. Köv.

A sorozat további részei

A szöveg forrása:
Copyright © 2012 - 2017 - www.teologiablog.hu

4 hozzászólás

  • Gravatar for csabosz csabosz szerint:

    Nagyon köszönöm ezt a kortörténeti információt! Sok magyarázatot hallottam, olvastam erről, de eddig ez tűnik számomra a legérthetőbbnek.

  • Gravatar for Jorsits Attila Jorsits Attila szerint:

    Számomra is ez az a magyarázat, ami nemcsak megvilágosítja Jézus szavait, hanem komoly mélységeket is feltár erről a hasonlatról.

  • Gravatar for sefatias sefatias szerint:

    Tényleg jó ez a történet a só használatáról, de kicsit olyan érzésem volt az olvasás alatt, hogy csak olyankor kell keresztényeknek lennünk, ha muszáj, mert különben a sok használattól elkopik az amitől azok vagyunk.

  • Gravatar for Jorsits Attila Jorsits Attila szerint:

    Ha csupán a személyes hit oldaláról közelítünk, akkor valóban sántít a példázat. A következő bejegyzésben írok a valódi értelméről, aminek a középpontjában már nem a személyes hit van, úgy egész más képet mutat. Anélkül valóban fel lehetne építeni erre a gondolatmenetre egy “takarékos teológiát”. 🙂



Hozzászólások követése (RSS)

Archivált tartalom. A blog jelenleg nem aktív.