Alászállt a poklokra 1.

Mit kezdjünk az Apostoli Hitvallás ezen nehéz tételével?

A Jézus peréről szóló sorozat megjelenése után többen is jelezték, hogy szívesen olvasnának Jézus haláláról és pokolra szállásáról. Bevallom, nekem is eszembe jutott, hogy ezzel a témával is foglalkozni kellene, de végül annak nehézsége és az idő szűkössége miatt nem került bele a sorozatba. Ezt most az olvasók kérésére pótolom.

Jézus pokolra szállása már a kezdetektől foglalkoztatta a keresztényeket, ezért rengeteg értelmezés és magyarázat olvasható róla. A probléma az, hogy mivel a Biblia nagyon keveset ír erről a kérdésről, ezért a hiányzó részleteket sokszor az adott kor gondolkodásának megfelelően igyekeztek pótolni a magyarázók. Tehát ha arra vagyunk kíváncsiak, hogy a Biblia alapján mit tudhatunk Jézus pokolra szállásáról, akkor azt találjuk, hogy az esemény megtörténtén kívül nem sokat. Ráadásul ez a kevés információ sem annyira az esemény hogyanjáról, hanem inkább a miértjéről szól.

A Biblia a halálról két értelemben beszél, az egyik az ún. első, a másik a második halál. Mindkét halál a bűn következménye; az első a földi élet vége, a második az ítélet következménye: az örök halál, a kárhozat. A Biblia alapján valljuk, hogy a megváltás az ember mindkét halálból való kimentése, tehát az ember testben és lélekben örök életre támad fel. A megváltás viszont egyedül Jézus váltsághalála által lehetséges, ami ez esetben azt jelenti, hogy neki mindkét értelemben el kellett szenvednie a halált.

“Három óra tájban Jézus hangosan felkiáltott: Éli, Éli, lamá sabaktáni! azaz: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet? (…) Jézus pedig ismét hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét.” (Mt 27,46-50)

A téma szempontjából most két dologra érdemes odafigyelnünk: az egyik, hogy Jézus valóságosan meghalt a kereszten, a másik, hogy Istentől való „távolságában” halt meg. Az ilyen halál nem egyszerűen a földi élet vége; az Istentől való totális elszakadás, a teljes Isten nélküliség egy ember számára egyenlő a kárhozattal. Mivel Jézus Krisztus valóságos ember, így ez számára sem jelent mást, mint amit az Apostoli Hitvallás így fogalmaz meg: alászállt a poklokra. Így szenvedte el helyettünk Jézus, az Emberfia az első és a második halált.

“Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” (Mt 20,28)

Megváltásunk alaptétele, hogy Jézus mindezt valóságos emberként, valóságosan és önkéntesen szenvedte el, ezért adhatta az életét váltságul az emberekért.

“Én és az Atya egy vagyunk” (Jn 10,30)

Mindennek természetesen semmi értelme nem lenne a fenti kijelentés valósága nélkül. Jézus tehát nem csak valóságos ember, hanem valóságos Isten is, amiből következik az, amit Péter apostol így fogalmazott meg:

“De őt az Isten, miután feloldotta a halál fájdalmait, feltámasztotta, mivel lehetetlen volt, hogy a halál fogva tartsa őt.” (ApCsel 2,24)

Jézus kettős természetének misztériuma ez; a halhatatlan meghalt értünk, de Istenként mégsem maradhatott a halálban. Alászállt a poklokra, feltámadt, és ígérte, hogy minden benne hívőt feltámaszt az utolsó napon. (Folyt. köv.)

A sorozat további részei

A szöveg forrása:
Copyright © 2012 - 2017 - www.teologiablog.hu